fbpx
2025. november 14. péntek

Logisztikai gyűrű a főváros körül

A kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre a főváros körül, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre – mondta az építési és közlekedési miniszter. A város és vidéke a jövőben újfajta egységet alkot majd.

Lázár János a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium új épületének átadásán arról beszélt az MTI tudósítása szerint, hogy mivel az új oktatási intézmény a logisztikát, az informatikát és pénzügy-számvitelt tűzte zászlajára, fontos szerepe lehet a kormány terveiben.

– Meg kell vizsgálni, lehet-e a Kárpát-medence kelet és nyugat között, észak és dél között, a kultúrák találkozásánál most már nem kompország, hanem inkább hídország. A szónak abban az értelmében, hogy vasútvonalaival, autópályáival átkelést biztosít világok között, biztosítja az áruk és emberek szabad áramlását – fűzte hozzá a miniszter.

Lázár János kitért arra, hogy létezik egy intellektuális dilemma az ország földrajzi átalakulásával kapcsolatban, mivel nemcsak Budapestnek lesz agglomerációja, hanem Szegednek, Debrecennek, Nyíregyházának, Győrnek, Szombathelynek, Veszprémnek és Székesfehérvárnak is. Hozzátette, hogy városok és vidéki települések nőnek össze. – Ez lesz a 21. század új magyar településtípusa, amikor a vidék összenő a nagyvárossal – mondta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Lázár János: jövőre már 100 bérelt mozdonya lehet a MÁV-nak

A nyári szezon kihívás lesz a közösségi közlekedésben, de kiemelten készülnek. Hamarosan élesben is indul késésbiztosítás.

Tízpontos vállalást tett Lázár János a közösségi közlekedés fejlesztéséért

Olyan vasútfejlesztési, közlekedésfejlesztési elemeket tartalmaznak, amelyek egy jó részének már az idei évben örülhetnek az utasok.

Lázár János: 10 vasúti pályaudvart építünk újjá

A világ legnagyobb vasútipari és közlekedési szakvásárán az idei évben 2940 kiállító szervezet jelent meg 59 országból.

Lázár János: a kormány közlekedési akciótervet indított

A kormány ötpontos közlekedési akciótervéről adott részletes tájékoztatást Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Lázár János: fizetés kiegészítést kapnak a MÁV munkavállalói

Az építési és közlekedési miniszter a MÁV-VOLÁN-csoport több ezer dolgozójára vonatkozó bérintézkedést jelentett be.

Lázár János: folytatódik a Déli körvasút fejlesztése

Az építési és közlekedési miniszter kijelentette, hogy folytatják a Déli körvasút építését, a projektre szánt uniós források rendelkezésre állnak.

Legfrissebb híreink

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

KÉKTÚRA mozdonyt és motorvonatot mutatott be a GYSEV

Az újonnan matricázott járművekkel a természetjárás és a fenntartható közlekedés kapcsolatát népszerűsíti a GYSEV.

Alan Beroud lesz a CER új elnöke

A CER (Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége) közgyűlésén a tagvállalatok megszavazták az irányítóbizottság új összetételét.

A rovat további cikkei

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

A CER Cargo Group lett a Wiener Lokalbahnen Cargo vállalat új tulajdonosa

A Wiener Lokalbahnen Cargo osztrák vasúti áruszállító vállalat a CER Cargo Group-hoz került, a tulajdonosváltás várhatóan 2025 végéig lezárul.