fbpx
2025. március 18. kedd

Katasztrófa lenne a vasútnak a megakamionok megjelenése a hazai közutakon

Tanulmány bizonyítja, hogy a nagyobb közúti szerelvények európai engedélyezése nem zöldítés, sőt!

A részletszabályok még nem dőltek el, az EU-s irányelv alakításában most kell hallatniuk a hangjukat a kontinens vasúti szereplőinek – erre hívja föl a figyelmet a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület.

A HUNGRAIL folyamatosan dolgozik tagvállalataival és a nemzetközi társszervezetekkel közösen, hogy végül olyan javaslatcsomagot fogadjanak el a megakamionokról, amely nem csökkenti a vasúti árufuvarozás versenyképességét, és nem eredményezi pontosan az ellenkezőjét annak, ami elvileg az Európai Unió egyik legfőbb zöld célja: hogy a közútról az árufuvarozás minél nagyobb hányadát állítsák át a környezetkímélő vasúti és vízi közlekedésre.

A veszély ugyanis óriási, mivel a nagyobb, hosszabb és súlyosabb kamionok nemzetközi térnyerését kibocsátáscsökkentő változásként kívánják eladni, részben a kamionos szállítás növekvő méretgazdaságosságára hivatkozva, részben pedig arra, hogy a gigakamionok között nullaemissziós járművek is lennének, az engedélyezendő nagyobb méret és tömeg az akkumulátorok vagy a hidrogéncellás meghajtás kiépítését szolgálná.

Csakhogy az Európai Bizottságnak a haszongépjárművek tömegéről és méreteiről szóló irányelv (96/53, közkeletű angol rövidítéssel: Weight and dimension) módosítására irányuló javaslata egyáltalán nem pozitív eredménnyel járna, ha a mostani formájában valósulna meg. A d-fine GmbH frankfurti tanácsadó cég által készített tanulmány szerint a következmény a fordított modális váltás lenne, mégpedig vastagon: a gigakamionok EU-s szintű engedélyezése akár 21%-os csökkenést eredményezne általában a vasúti teherszállításban, és 16%-osat a kombinált szállításban. Ekkora forgalom terelődne közútra! Ez évente akár 10,5 millió kamionos fuvart, 6,6 millió tonna plusz szén-dioxid-kibocsátást eredményezte, a negatív externális hatások 2,2 milliárd euróra (csaknem 840 milliárd forintra) becsülhetők, de a közúti infrastruktúra karbantartása konkrétan több mint 1,15 milliárd euró (mintegy 437 milliárd forint) többletköltséget jelentene.

Forrás: d-fine GmbH
Forrás: d-fine GmbH

A tanulmányt megrendelő öt európai vasúti érdekvédelmi szervezet, azaz

  • a CER – Európai Vasúti és Infrastruktúra-társaságok Közössége,
  • az ERFA – Európai Vasúti Teherszállítási Szövetség,
  • az UIC – Európai Vasútegylet,
  • az UIP – Nemzetközi Magánkocsi-szövetség,
  • az UIRR – Európai Kombinált Fuvarozási Társaságok Szövetsége,

közösen figyelmeztet a tervezett módosítás káros hatásaira. A HUNGRAIL – amely a CER tagja és együttműködési megállapodás köti az UIRR-hez – az ötökkel egyetértésben áll ki a környezet és a vasúti áruszállítás érdekében, és az elkövetkezendő hetek izgalmas jogalkotási munkája során minden lehetséges fórumon föl fog lépni ebben az ügyben.

A jelenlegi javaslatcsomag megkérdőjelezné a vasútiegyeskocsi-fuvarozási szegmens létét is. A zöld átállásban korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások, például az akkumulátorok gyártásához szükséges anyagok, javak racionális felhasználása nem az, ha erőltetett ütemben próbáljuk olyan területen – a nagyobb távolságú áruszállításban – elterjeszteni az alternatív hajtásláncokat, ahol nem kell föltalálni a melegvizet: ma is rendelkezésre áll a fuvarozásban a valóban zöld megoldás, a vasút.

A gigakamionok támogatói elfelejtkeznek arról, hogy az akkus vagy hidrogénes kamionok is igénybe veszik az utakat, a települések utcáit, a gigakamionok jelentős elterjedése miatt – a javaslatok nem titkolt célja ez! – erőltetett ütemben kell majd bővíteni az autópályákat, a többi közutat, főleg pedig a gigakamionokat kiszolgáló speciális infrastruktúrát a rakodóktól a sztrádapihenőkig. Nem is beszélve arról, hogy milyen problémát okoznak az akár két pótkocsis szerelvények egy-egy körforgalomban, városi útkereszteződésben, vasúti átjáróban.

Nyitóképünkön egy gigaliner.

Ezek is érdekelhetik

European Railway Award 2025: a tervezésből a megvalósítási fázisba kell lépni!

Az ünnepélyes eseményen az EU vasúti ágazata az egységes európai vasúti térség megvalósítását tűzi ki célul.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

VTG teljes irányítást szerzett a Retrack Slovakia felett – magyar vezető is szerepet kap az irányításban

A VTG GmbH teljes körű tulajdonosává vált a Retrack Slovakia s.r.o.-nak, miután megvásárolta a fennmaradó részvényeket a Rail Services Slovakia s.r.o.-tól.

Európai közlekedési infrastruktúra fejlesztés: 9,5 milliárd eurós igény a CEF Transport keretében

A CEF 2024-es közlekedési pályázati felhívásaira összesen 258 pályázat érkezett, amelyek együttesen több mint 9,5 milliárd euró támogatást igényelnek.

Nemzetközi elismerés a MÁV új vezérigazgatójának

Két fontos nemzetközi szervezet vezető bizottsága is tagjának választotta a MÁV új vezérigazgatóját, Hegyi Zsoltot.

A vasúti ágazat fenntartható, jövőorientált uniós közlekedéspolitikát kér a közlekedési miniszterektől

Szükség van egy olyan európai nagysebességű vasúti főtervre, amely 2050-re összekötné az összes európai fővárost és nagyvárost.

Legfrissebb híreink

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

MV Körkérdés: eredmények, várakozások a vasúti árufuvarozásban

Körkérdés a vasúti árufuvarozási helyzetről. Véleményt mond Kovács Imre, Boda János, Guba László és Katona László.

Nagy Bálint: a szaktárca célja, hogy a vasút részaránya növekedjen

Az államtitkár szövetséget ajánlott a vasúti árufuvarozásban részt vevő szereplők számára.

A rovat további cikkei

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Déli Körvasút: megkezdődik a Szerémi út feletti új híd szerelése

Végső fázisába ért a Szerémi út feletti vasúti híd jobb oldali felszerkezetének szerelése, már az összes hídelem a szerelőtéren van.