fbpx
2025. május 17. szombat

Buszos gyorsjárat is lesz Komlóra

A vonathelyettesítő alapbuszjárat 45 helyett 69 percig fut.

A normál, minden korábbi vasúti megállóhelyet is érintő buszjáratokon kívül gyorsjáratot is indítanak keddtől, kísérletképp Dombóvár és Komló között – tudta meg a hvg.hu Gulyás Gergelytől. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, a vasúti szárnyvonalak megszüntetésének kérdését a kormány nem vonja magához, hiszen az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hozta meg a döntést arról, hogy augusztus 1-jétől tíz regionális vonalon nem járnak a vonatok, hanem helyettük buszokat indítanak.

A helyettesítő buszok menetrendjéből kiderült, hogy a komlói és a tiszaújvárosi vonalon a legnagyobb az időveszteség – 24, illetve 17 perc –, amelyet az utasok tapasztalhatnak majd, ennyivel lesznek lassabbak a buszok a most még járó vonatoknál.

- Hirdetés -

Nyitóképünk a Wikipediáról származik, Phil Richards készítette 1998-ban Komlón.

Ezek is érdekelhetik

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Elstartolt az új MÁV+ app és éles üzemben zajlik a menetközbeni takarítás

Április 1-jével elérhető az új MÁV+ applikáció, és már minden IC-n jelen van az utazó takarító személyzet, indulástól érkezésig.

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok, hamarosan további 14 is érkezhet.

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Legfrissebb híreink

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

Új vasúti ipari vágánnyal és rakodóterülettel bővül az iváncsai ipari terület

A beruházás tervezetten 2026 nyarára elkészül. Elsődleges cél az áruszállítás gyorsabb és költséghatékonyabb lebonyolítása.

Leállt a vonatközlekedés az Ibériai-félszigeten

A Renfe, a Ouigo, a helyi vasutak egyaránt a szolgáltatás szüneteltetését jelentették be – általános áramszünet okozza a fennakadást.

A rovat további cikkei

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.