fbpx
2025. július 19. szombat

A Waberer’s megveszi a Petrolsped-csoport többségét

A tranzakció 2024 elején, a feltételek teljesülése és a versenyhatósági jóváhagyás után zárulhat.

Újabb fontos akvizíciót hajt végre a Waberer’s International, miután adásvételi szerződést kötött Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társaságának, a Petrolsped-csoport 51 százalékos részesedésének felvásárlásáról – írja a Waberer’s közleménye. A cég október elején jelentette be, hogy megvásárolja a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD Internationalnak a többségi, 55 százalékos részesedését. A ma aláírt újabb akvizícióra azt követően került sor, hogy a Waberer’s idén júliusban előzetes megállapodást írt alá a részesedés megszerzésére, majd részletes pénzügyi, jogi és műszaki átvilágítást végzett, valamint megegyezett az eladókkal a tranzakció pontos feltételeiről.

Barna Zsolt, a Waberer’s International elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy

a tranzakcióval a Csoport jelentős lépést tesz a multimodális szolgáltatási portfólió kiépítése felé, tovább szélesíti szolgáltatási portfólióját, fejleszti vasúti logisztikai képességeit, és belép azon speciális logisztikai szegmensbe, amely jelenleg döntően vasúti szolgáltatásokat vesz igénybe (pl. agrártermékek, építőipari termékek).

- Hirdetés -
Magyar Vasut

A Waberer’s célja, hogy jobban megfeleljen annak az európai uniós stratégiának, amely szerint a hosszú távú fuvarozási feladatokat minél nagyobb arányban vasút segítségével kell végrehajtani. Barna Zsolt rámutatott, hogy a Petrolsped tapasztalata, ügyfélportfóliója és eszközeinek integrálása révén a Waberer’s minden szükséges képességnek a birtokába kerül ahhoz, hogy a hazai és regionális vasúti alapú logisztikai piac versenyképes és jelentős szereplőjévé váljon.

A Waberer’s elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy szignifikáns növekedési lehetőséget látnak ebben a piaci szegmensben egyrészt az új magyarországi ipari és autóipari beruházások miatt, másrészt pedig azért, mert meglévő ügyfeleik is egyre inkább az alacsony szén-dioxid-kibocsátású logisztikai szolgáltatások felé fordulnak.

Kelényi Zsolt és Nagy Béla, a Petrolsped Csoport alapító-tulajdonosai a tranzakció kapcsán elmondták:

a Waberer’s 51 százalékos tulajdonszerzésével a Petrolsped növekedésének újabb fázisába érhet. Az elmúlt évtizedekben a vasúti szállítmányozás területén felhalmozott képességeik, széleskörű vasúti szolgáltatási portfóliójuk és munkatársaik szaktudása a Waberer’s Csoport európai szintű logisztikai hálózatával, valamint értékes vevőkapcsolataival olyan univerzális logisztikai szolgáltatóvá teszik a vállalatot, amely a partnerek legszélesebb, multimodális logisztikai igényeit is versenyképesen tudja kielégíteni.

A Petrolsped Csoport Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társasága. Részben saját vasúti járművekkel, döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt vasúti szállítmányozási szolgáltatásokat közvetlenül, valamint lányvállalatain (Pultrans, illetve PSP Cargo Romania) keresztül. Az elmúlt 15-20 év során a Petrolsped-csoport változatos szolgáltatási portfóliót épített ki, amely nagy rugalmasságot biztosít mind a tömeges, mind a speciális vasúti szállítási igények kiszolgálására. E szolgáltatások többsége Magyarország és a régió mellett Európában is elérhető. A Waberer’s közúti fuvarozási üzletágához hasonlóan a Petrolsped is ötvözi az alvállalkozók segítségével történő rugalmas szállítmányozási, valamint saját mozdony- és vagonportfólióval végrehajtott vasúti fuvarozási szolgáltatásokat. A vállalat által szállított főbb árucsoportok közé tartoznak többek között a mezőgazdasági termékek, az építőipar vagy erőművek nyersanyagai, olajtermékek és járművek. A Petrolsped emellett egy korszerű intermodális terminál építésének végső fázisában van Dél-Magyarországon, ez optimális alapot jelenthet a Balkán és Nyugat-Európa közötti intermodális fuvarozás támogatásához. A Petrolsped Csoport 2022-ben 53 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 3,8 millió eurós EBIT mellett.

Nyitóképünkön egy Petrolsped-vonat (fotó: Waberer’s).

Ezek is érdekelhetik

A Waberer’sé a Petrolsped 51 százaléka

A nyári előzetes megállapodással kezdődött tulajdonszerzés ezzel hivatalosan is végbement. A Waberer's Group bejelentette, hogy adásvételi szerződést írt alá a Petrolsped Kft. 51%-os részesedésének megvásárlásáról....

MÁV–Volán-csoport, Mol, Waberer’s: közösen a zöld hidrogénért

Hamarosan indul a karbonsemleges hidrogént termelése Százhalombattán, a Mol elektrolizálóüzemében. A hazai közlekedés és energetika meghatározó szereplői a jövőben közösen vizsgálják a zöld, megújuló hidrogén...

Az áruszállítás jövője a közút és a vasút együttműködésén alapul

Barna Zsolt úgy véli, a vasútnak megbízhatóságban, szolgáltatási minőségben, de kapacitásban is javulnia kell, különben nem tud teret hódítani a kombinált fuvarozás.

A MÁV-START vezérigazgatója lett a Volánbuszé is

Mosóczi László személyén kívül az igazgatóság és az fb is közös mától. Az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részvényesi határozatában úgy...

Beszállna a vasúti szállítmányozásba a Waberer’s

A Waberer’s előzetes megállapodást írt alá a Petrolsped Kft. 51 százalékát megtestesítő üzletrészének megszerzéséről – közölte a vállalat.

Egyensúly az állami működés és a piaci gondolkodásmód között

Interjú Barna Zsolttal, a MÁV-START igazgatósági elnökével

Legfrissebb híreink

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

A rovat további cikkei

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Felemás a hazai logisztika első negyedéves eredményessége: a légi áruszállítás dinamikusan bővül, ám a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.