fbpx
2025. február 12. szerda

A piacról vonna be tőkét a vasút fejlesztésére a miniszter

A magyar költségvetés nem terhelhető, ezért ötmilliárd dollárnyi külső tőkét kellene bevonni a piacról a kötöttpályás és közúti közösségi közlekedés fejlesztésére – mondta Lázár János szakszervezeti vezetők előtt.

A járműpark felújításánál a kormány már nem számít a Siemens közreműködésére – idézte Lázár Jánost az Atv.hu. Az építési és közlekedési miniszter úgy fogalmazott az egyik legnagyobb német vállalatról: már nem barátkozunk velük. Nem tervezzük, hogy Siemens járműveket vásárolunk. A miniszter a minap vasutas munkavállalók képviselői előtt beszélt a vasútfejlesztésről. Mintegy ötmilliárd dollárnyi külső tőkét vonna be a közösségi közlekedés átalakításába – derült ki a tárcavezető által a Vasutasok Szakszervezete tisztújító kongresszusának megnyitóján tartott beszédéből.  A Vg.hu tudósítása szerint azt mondta,

tízéves átalakítási tervre tesz javaslatot a kormánynak a kötöttpályás és a közúti közlekedés tekintetében, ami várakozásai szerint új, modern, versenyképes, szolgáltatás-központú és legalább a piachoz valamennyire hasonlító vállalattá teszi a MÁV-ot és a Volánt. Ezen változások véghezviteléhez bízott meg új igazgatótanácsokat és felügyelőbizottságokat a cégcsoportnál. A miniszter szerint ezért a pálya korszerűsítésére tíz év alatt évi százmilliárd, a járművekére pedig évi ötvenmilliárd forintra lenne szükség, miközben a munkahelyeket is vonzóvá kellene tenni a fiatalok számára.

Ezek is érdekelhetik

600 milliárd forintból fejlődhet az alföldi térség vasútja

Magyarország kormánya az elmúlt száz esztendő legnagyobb alföldi vasútépítési fejlesztésére készül a következő években.

Komplex pályafelújítás Szentlőrinc és Szigetvár között

A pályafelújítás eredményeként valamelyest gyorsul és kiszámíthatóbbá válik a vonatközlekedés, jelentősen mérséklődnek a késések.

Újvidék és Szabadka között már 200 száguldhatnak a vonatok

Befejeződtek a vágányfektetési munkálatok a Budapest-Belgrád vasútvonal Újvidék-Szabadka közötti, 108 kilométeres szakaszon - jelentette a kínai beruházó. Csütörtökön befejeződtek a Magyarország-Szerbia Vasút Újvidék és Szabadka...

Szorosabbra fűződnek a szlovák-magyar vasúti kapcsolatok

Az egyeztetés célja a felvidéki magyarok és az anyaország közötti vasúti kapcsolat erősítése, a két ország közötti vasúti közlekedés fejlesztése.

Felújítják a Madrid-Sevilla nagysebességű vasútvonalat

Több 700 millió euróból újítják meg az első spanyol nagysebességű vasútvonal komplett infrastruktúráját.

Lázár János: „Sínre tesszük a vasútfejlesztést!”

Lázár János építési és közlekedési miniszter vezetői állománygyűlést tartott az elért eredményekről és kitűzött célokról.

Legfrissebb híreink

Kitüntetésben részesültek a januári tűzesetben helyt álló vasutasok

Kitüntetésben részesült azt a 11 vasutas munkavállaló, akik a Keleti pályaudvaron történt tűzeset során megakadályozták a még komolyabb károk kialakulását.

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

MV Körkérdés: hazai vasúti járműhelyzet

Körkérdés a hazai vasúti járműhelyzetről. Véleményt mond Balázs Gáspár, Homolya Róbert, Ludvig László és Vécsey Balázs.

Magánberuházásokkal újulhatnak meg a vasútállomások

Az ingatlanfejlesztők és a helyi vállalkozások fantáziáját is megmozgatta a nemrég meghirdetett országos állomásmegújítási program.

A rovat további cikkei

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

UNIFE: az európai vasútipar jobb szabályozással és uniós forrássokkal gyorsítana

Az európai vasútipar jelentős átalakuláson megy keresztül: a digitalizáció, új technológiák és a finanszírozás kihívásai a legfontosabb trendek az UNIFE éves jelentése szerint.