fbpx
2025. április 27. vasárnap

A MÁV-START digitalizációja az értékesítésben: EGY JEGY rendszer és automata bővítés

A technológiai fejlődés eredményeképpen a közösségi közlekedési szolgáltatók értékesítésében az informatikai rendszerek szerepe megnőtt. A közösségi közlekedésben az értékesítési rendszerek fejlesztése és fejlődése az egységesítés irányába mozdult az EGY JEGY rendszer bevezetésével.

A jegykiadó automaták alkalmazása a közösségi közlekedés értékesítési infrastruktúrájához kapcsolódó szolgáltatási színvonal emelésével és a fizetési csatornák diverzifikálásával a közösségi közlekedés versenyképességét javította, ami hozzájárult az egyéni közlekedéssel szemben a közösségi közlekedést választó utasok és az agglomerációból ingázók számának növeléséhez és a közösségi közlekedési szolgáltatók bevételének növekedéséhez. A közösségi közlekedés részarányának javítása segíti a környezeti terhelés csökkentését, illetve a hivatásforgalmi utasok jobb kiszolgálása közvetetten javítja az ország versenyképességét.

A közösségi közlekedés értékesítési infrastruktúrájának és színvonalának emelése révén a nagyvárosi agglomerációs településekről/településekre ingázók a jelenleginél kényelmesebben tudják igénybe venni a közösségi közlekedési szolgáltatásokat, amely növelheti a mobilitásukat, ezáltal munkaerő-piaci aktivitásukat és helyzetüket. A jegykiadóautomata-hálózatnak a bővítése így végső soron a közösségi közlekedés jegyértékesítésének megújításában is fajsúlyos szerepet jelentett, amely a szolgáltatási színvonal jelentős emelkedését az egységes közlekedési tarifarendszer és az EGY JEGY rendszer hatékony működtetését biztosítja.

- Hirdetés -

A közösségi közlekedés színvonalát emelő jegyértékesítés-korszerűsítés keretén belül a jegykiadóautomata-beszerzés projektben befejeztük a nagyszámú jegykiadó automaták beszerzését és telepítését. Műszakilag és technológiailag homogén jegykiadóautomata-flottánk révén a közösségi közlekedési szolgáltatók üzemeltetési, alkatrészellátási szempontból jelentősen előnyösebb működési hatékonyságot tudtak elérni.

Kétezerhuszonnégyben további 110 jegykiadó automata kerül leszállításra a MÁV−Volán-csoport részére. Az opciós mennyiség lehívásával és használatbavételével a VOLÁNBUSZ megszüntetheti jelenlegi heterogén és műszakilag elavult automataflottájának üzemeltetését.

Jelenleg a közösségi közlekedés utazóközönségét országos szinten több mint ötszáz jegykiadó automatával tudjuk kiszolgálni, amelyek egységes értékesítési rendszert futtatva egyaránt kiszolgálják a kötöttpályás és részben már az autóbusszal közlekedő utasokat, illetve bizonyos esetekben a helyi közlekedés díjtermékeit (beleértve a BKK termékeit) is képesek értékesíteni.

Már öt éve velünk a MÁV App

A XXI. században egyre több ember online felületen van jelen és onnan intézi a mindennapi teendői nagy részét. Az okostelefonok megjelenésével, a számítógépekről egyre inkább ezekre az eszközökre terelődik az online ügyintézés is. A MÁV-applikáció ezt az igényt hivatott kiszolgálni. Az alkalmazást a vasúttársaság saját belső erőforrásaira alapozva, a MÁV Szolgáltató Központ fejleszti. A vasúttársaság menetrendi tájékoztatást biztosító applikációja 2018-ban bővült a jegyértékesítés lehetőségével. A MÁV-alkalmazás folyamatos fejlődése mellett, 2020 év végén az ELVIRA is megújult, és nemcsak új köntöst kapott, hanem közös platformra is kerültek. Így nem kell külön felhasználói fiókot fenntartaniuk akkor sem, ha nem mindig ugyanazt a csatornát használják a jegyvásárláshoz, sőt, a webes felület esetén már egyáltalán nincs szükség a regisztrációra sem, hiszen 2021. márciusa óta elérhető a vendégvásárlás funkció is.

Idén április végén először a MÁV-applikáción vált elérhetővé az év slágerterméke, az országbérlet és vármegyebérlet. A bérletvásárlási kedv jelentősen megnőtt ezen kombinált, olcsó lehetőség megteremtésével, melyből a szolgáltatók november közepéig összesen több mint 3,2 milliót értékesítettek. Az értékesített ország- és vármegyebérletek közül 695 ezret, vagyis 21,2 százalékot a MÁV-appon vásároltak meg az utasok.

Szintén jelentős felhasználói kör csatlakozott a MÁV-applikáció letöltőihez azáltal, hogy a MÁV−Volán Csoport vállalati országbérletét, mely a munkavállalók utazási jogosultságát biztosítja, a munkavállalók csak az applikáción keresztül, online, vállalati promókód felhasználásával tudják kiváltani. Jelenleg több mint 19 ezer ilyen bérletet aktiváltak a vállalatcsoport munkavállalói.

Ebben az évben már valós idejű vágánykiosztás is segíti az utasokat a tájékozódásban, így az állomásra tartva nemcsak a jegyüket vásárolhatják meg, hanem azt is láthatják, hogy melyik vágányra fog érkezni a járatuk.

Magunk választhatjuk ki az ülőhelyünket

Nyáron került bevezetésre a grafikus helyfoglalás az Elvira felületén. A grafikus helyfoglalással intézhető jegyváltás esetében az értékesítési felületen a felhasználó számára a grafikus helyfoglalás gomb elérhető, bekapcsolható az adott vonatra mindaddig, amíg a vonaton még van annyi szabad hely, hogy választani tudjon közülük. Az ülés kiválasztási folyamata során szabad, kijelölt, foglalt, illetve nem foglalható ülést jelző ikonok adnak támpontot az utasoknak. A MÁV-app is elindult a grafikus foglalás irányába, hiszen ott már egy újabb fejlesztés révén immár paraméterezetten, helytulajdonság-választással is lehet a vásárláskor helyet foglaltatni minden helyjegyes vonatra, többek között InterCitykre, helyjegyes balatoni vonatokra és belföldi forgalomban helyjeggyel igénybe vehető nemzetközi vonatokra, továbbá azon nemzetközi vonatokra is, amelyek a MÁV-appban elérhetők.

Zsebünkben az állomási utastájékoztatás

QR kódok segítségével érhető el a felület, továbbá az új, mikorindul.hu webcímen keresztül is használható a szolgáltatás, ehhez a cím mögé szükséges beírni a választott állomás nevét, például: mikorindul.hu/nyugati. Az átirányítás segítségével könnyebben tájékozódhatunk az állomási menetrendről, az aktuális indulási és érkezési vágányszámokról, továbbá a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változások, várható késések, járattörlések esetén figyelmeztető szövegek jelennek meg.

Az online felületen zöld színnel jelennek meg a vágányszámok abban az esetben, ha biztosan tervezett vágányról indul a vonat, piros színnel pedig akkor, ha a megszokottól eltérő vágányról. Amennyiben fekete színnel jelenik meg a vágányszám, akkor az utasok a megszokott módon, az állomási tájékoztatófelületek alapján informálódhatnak a vonat indulási vagy érkezési helyéről.

Ezek is érdekelhetik

Elstartolt az új MÁV+ app és éles üzemben zajlik a menetközbeni takarítás

Április 1-jével elérhető az új MÁV+ applikáció, és már minden IC-n jelen van az utazó takarító személyzet, indulástól érkezésig.

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok, hamarosan további 14 is érkezhet.

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Legfrissebb híreink

Helyére került a Déli Körvasút Szerémi út felett átmenő hídeleme

Helyére került a Szerémi út és az 1-es villamosvonal felett épülő új vasúti híd 250 tonnás acélszerkezete.

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Digitalizáció és innovatív megoldások a hazai közlekedés fejlődéséért

Vezető technológiai vállalatként a Siemens Mobilitynél a vasúti ágazatban egyedülálló módon kapcsolják össze a valós és a digitális világot.

Mesterséges Intelligencián alapuló megoldások a Hitachi Rail-nél

HMAX-ot a vonatok, a jelzőrendszerek és a teljes infrastruktúra optimalizálása érdekében fejlesztette a Hitachi Rail.

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű KISS motorvonatok környezeti előnyei az energiahatékonyság, valamint a légszennyezéstől, egyéb károsanyag-kibocsátástól mentes és zajszegény üzem.

A rovat további cikkei

Kulcsmenedzsment- és monitoring rendszer a hazai vasúthálózaton

Magyarország az Európai Unió felé tett vállalásainak megfelelően elkezdte az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer (ERTMS) rendszer kiépítését.

A hidrogén nem a távoli jövő, az iparág készen áll a technológia alkalmazására (x)

A vasút is keresi a lehetőségeit, hogy elmozoghasson a környezetbarát megoldások felé: a Deutsche Bahn például 2040-re el akarja érni a klímasemlegességet – e célból szövetkezett a Siemensszel.