fbpx
2024. október 4. péntek
spot_img

Új intercity villamos motorvonatokról szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a két vállalat, amelyeket 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani a GYSEV.

Az új, kétáramnemű járművek a hazai viszonylatok mellett Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd.

- Hirdetés -

A Stadler közleménye szerint a szerződés egy 9 járműből álló alapmegrendelésből és egy maximum 4 járműre vonatkozó opcióból áll. A GYSEV-nek a szerződés életbelépésétől számított három hónapig van lehetősége eldönteni, hogy hogy hány darab opciós vonatot rendel. A szállítási ütemezés szerint az első járművet a Stadler a szerződés életbelépését követő 36. hónapban adja át a GYSEV-nek, míg az alapmegrendelés utolsó egysége 44 hónapon belül állhat forgalomba a hazai vonalakon. Ezt követően a Stadlernek további két év áll rendelkezésére, hogy az ausztriai közlekedésre feljogosító engedélyeket is megszerezze. A most aláírt szállítói szerződés életbelépésének feltétele a finanszírozási szerződés megkötése. A beszerzést a GYSEV EIB hitelből tervezi finanszírozni.

Az új intercity járművek számos tekintetben különböznek majd a már jól ismert, korábban beszerzett FLIRT-flottától, külső és belső megjelenésben is lesznek eltérések. A 160 km/h sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma pedig a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható. Téli konfiguráció esetén az ülőhelyek száma 280 db, amelyből 32 első osztályú. Nyári konfiguráció esetén, amikor a kerékpárok szállítására nagyobb az igény, a másodosztályú ülőhelyek csökkentésével 18 db kerékpár szállítása válik lehetővé.

A gyártó tájékoztatása szerint az új járművek már a tavaly végén életbe lépett legújabb nemzetközi szabványok szerint készülnek. A felszereltség része a korszerű utastájékoztató rendszer, biztonsági kamerák, telefonok, tabletek és laptopok töltésére alkalmas csatlakozók, tágas, világos, légkondicionált és alacsonypadlós utazóterek, illetve 2 hagyományos és egy mozgássérült mosdó lesz majd az új vonatokon. Ezeken felül a járműveket étel- és italautomatákkal is ellátják, a megvásárolt ételek elfogyasztására pedig egy étkezőzónát is kialakítanak.

A karbantartásbarát kialakítás mellett a járműveket a Stadler olyan korszerű villamos vontatómotorokkal is ellátja, amelynek köszönhetően alacsonyabb energiafogyasztási értékek mellett üzemeltethetők, ez pedig csökkenti a jármű teljes élettartamára vetített költségeket is.

A FLIRT típus a Stadler legsikeresebb terméke, 2002 óta már több mint 2500 egységet értékesítettek belőle 21 országban, hazánkban jelenleg 20 db közlekedik a GYSEV, 123 pedig a MÁV üzemeltetésében. A most aláírt megbízás keretében, az összes opciós megrendeléstől függően, összesen 65 db FLIRT IC kocsiszekrény készülhet Szolnokon a GYSEV részére.

Nyitókép és fotók: Stadler

Ezek is érdekelhetik

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

Modern, környezetbarát, BZ utód motorkocsit mutatott be a Stadler

A Stadler bemutatott járművei közül három olyan is volt, amelyek kocsiszekrényei a vállalat szolnoki üzemében készültek.

Kiemelt érdeklődés kíséri az InnoTrans szakvásárt

Az InnoTrans 200 ezer négyzetméterén 42 csarnokban állították ki termékeiket és mutatják be szolgáltatásaikat a cégek, minden közlekedéstechnikával kapcsolatos szakterület bemutatkozott.

Stadler járműparádé Berlinben

Az alternatív meghajtású vasúti járművek technológiájában vezető szerepű cég az InnoTrans kiállításon nyolc innovatív járművet mutat be.

Ingyenes kerékpárszállítás és Autómentes napijegy

Az Európai Mobilitási Hét keretében különböző kedvezményekkel és programokkal készül a MÁV-VOLÁN-csoport a hétvégén.

Ünnepel a vasút: 74. alkalommal tartják a Vasutasnapot

A 74. vasutasnap alkalmából az egész országban ünnepel a vasúti szektor, cikkünkben a MÁV, a GYSEV és a Rail Cargo Hungaria ünnepségeiről adunk összefoglalót.

Legfrissebb híreink

Homolya Róbert: ha vasút, akkor zöld technológia, ha pedig zöld technológia, akkor Stadler!

Dr. Homolya Róberttel, a Stadler Trains Magyarország Zrt elnökével készítettünk exkluzív interjút a 2024-es InnoTrans kiállítás helyszínén.

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

Vasúti influenszer díj – újdonság az Innotrans-on

Az InnoTrans szervezői vasúti influenszer díjakat hoztak létre világ vezető közlekedéstechnológiai és mobilitási szakvásárán.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Szakmailag is mozgalmas napok az InnoTranson

A vasúti szektorban tevékenykedő vállalatok már használnak generatív mesterséges intelligenciát, ráadásul különböző módokon.

Jól halad a MÁV pályafelújítása, 5 perccel is csökkenhet a menetidő

A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 km hosszon megszűnik a sebességkorlátozás.

RCH: 450 ezer tonna cukorrépa szállítása várható

A Rail Cargo Hungaria a szükséges vasúti kocsi és vontatási kapacitás biztosításával felkészült a fuvarozási feladatokra.

A rovat további cikkei

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

Vasúti influenszer díj – újdonság az Innotrans-on

Az InnoTrans szervezői vasúti influenszer díjakat hoztak létre világ vezető közlekedéstechnológiai és mobilitási szakvásárán.

Szakmailag is mozgalmas napok az InnoTranson

A vasúti szektorban tevékenykedő vállalatok már használnak generatív mesterséges intelligenciát, ráadásul különböző módokon.