Az InnoTrans 200 ezer négyzetméterén 42 csarnokban állították ki termékeiket és mutatják be szolgáltatásaikat a cégek, minden közlekedéstechnikával kapcsolatos szakterület bemutatkozott.
Az államvasút átszervezéséről a V-Híd konferenciáján beszélt Kikina Artúr vezérigazgató-helyettes.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium vasútépítésért felelős addigi helyettes államtitkárát, Kikina Artúrt január 15-i hatállyal...
Megnyílt a V-Híd első, kétnapos, nemzetközi mérnökkonferenciája Balatonalmádiban.
Miért hívtuk össze ezt a kétnapos mérnökkonferenciát? – tette föl a kérdést megnyitója elején Sárváry István, a...
Vanya László, a V-Híd Cargo Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt a vele készült interjúban, hogy a pályaüzemeltetés rendelkezzen olyan kiszámítható stratégiával, amely alapján a piaci szereplők tervezhetnek.
A MÁV műszaki vizsgálatot végzett arról, hogy miért nem indulhat a személyforgalom a 136-os vonalon.
A pályaüzemeltető által elvégzett műszaki vizsgálat alapján a szakemberek úgy...
Hatályba lépett a vállalkozói szerződés a Ferencváros és Soroksár állomások közötti részre.
Egy június 28-i kormányhatározat nyomán csütörtökön megszületett az alapítói határozat is a beruházó...