fbpx
2026. április 16. csütörtök

Mostantól vármegye- és országbérlettel is utazhatunk Esztergomban

Szeptember 1-jétől Esztergom helyi járatain (beleértve az A, B és C vonalakat is) elfogadják a Komárom-Esztergom vármegyebérletet, illetve az országbérletet is.

Esztergomban tavaly csaknem elérte a hatmilliót az utazások száma, mintegy 22 ezer helyi járat szállította az utasokat 2022-ben – tette közzé a Dorogimedence.hu. Idén az első hét hónapban több mint 3,5 millió utazás során vették igénybe a járatokat. A helyi állományt 3 darab Lion’City A21 típusú, 9 éves, alacsony padlós, légkondicionált autóbusz alkotja. A Volánbusz 2023. június 17-től új buszhálózatot és menetrendet is bevezetett a településen, melynek eredményeként az autóbuszjáratok a településen belül új útvonalakon is elérhetővé váltak, a helyi és helyközi rendszer pedig a korábbinál jobban egészíti ki egymást és a vasúti közlekedést.

Az esztergomi helyi közlekedésben részt vevő autóbuszok alapvetően rendelkeznek úgynevezett validátorral, azaz az ország- és vármegyebérletek érvényesítésére szolgáló készülékkel, ezért az utasoknak ugyanúgy le kell olvastatni a validátorral az ország- vagy Komárom-Esztergom vármegyebérletüket, mint a helyközi utazás során.

Mellé azt a személyazonosító igazolványt is be kell mutatniuk, amelynek a számát megadták a bérletváltáskor.

Ezek is érdekelhetik

Új tarifarendszer teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közlekedést

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformja lépett hatályba március 1-jén.

Több mint négyszázezezer vármegye- és országbérletet váltottak ezidáig

Az új tarifarendszer vonzóbbá teheti a közösségi közlekedést Magyarországon?

Miért drága az olcsó bérlet?

Ekés András mobilitási szakértő, a Mobilissimus ügyvezetője és a FAIRTIQ kelet-közép-európai képviselőjének írása a részletszabályozást még nem ismerve járja körül az olcsó árazásban rejlő lehetőségeket és kockázatokat, nem csak a közlekedés területéről.

Kisokos a helyközi közlekedés új tarifarendszeréről

Március 1-jén lép életbe a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere.

Az országbérlet hozott gyógyulást a járványra

Tavaly rekordokat döntött a közösségi közlekedés. A MÁV–Volán-csoport járatain 2023-ban 837 millió utazás történt. Ez 118 millióval több, mint 2022-ben, ami azt mutatja, hogy a...

Megállapodtak a Budapest-bérletről

Márciustól a havi Pest vármegyei, illetve országbérlet érvényes a BKK járataira, a bevételeket teljesítményarányosan osztják el a cégek. Lázár János és Karácsony Gergely közös közleményt...

Legfrissebb híreink

Logisztika Napja: Versenyképes logisztika nélkül nincs gazdasági fordulat

A logisztika a mindennapi életünk egyik legfontosabb mozgatórugója és egyúttal hazánk gazdaságának ütőere.

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

A rovat további cikkei

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.