fbpx
2025. április 20. vasárnap

Idén is Magyar Szállítmányozók Napja

A Magyar Szállítmányozók Szövetsége 2024. május 22-23. között Visegrádon rendezi meg a szállítmányozási és logisztikai szakma egyik legjelentősebb eseményét. A rendkívül színes és változatos előadások nemcsak a szállítmányozási és logisztikai szakma képviselői, hanem a fuvarozók, illetve és a nagyvállalatok, a termelő cégek és a kereskedelemmel foglalkozó vállalatok logisztikai vezetői és beszerzői számára is inspiráló szakmai programot kínálnak. A helyszínről a Magyar Vasút is tudósítani fog, mint az esemény médiatámogatója.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is a Hotel Visegrád ad otthont a rendezvénynek, de az érdeklődők online is követhetik a programokat.

A rendezvény első napján, 2024. május 22-én a Közép-Európai Szállítmányozók Napjára látogathatnak el az érdeklődők. Dr. Lányi Márton elnöki köszöntője után a kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár, Menczer Tamás tartja a nyitóbeszédet. Majd dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő előadása következik arról, hogy 2024-ben nemcsak európai parlamenti választás zajlik, hanem számos kontinens meghatározó országa készül szavazni: ezek pedig mind érintik Közép-Európát. Őt a Nagy Intermodális Csörte követi, Pótkocsik a 45′ konténerek ellen címmel. Ezután a Közép-európai szállítmányozási kerekasztal résztvevői arra keresik a választ, hogy felléphetnek-e együtt, és ha igen, milyen ügyekben a régió szállítmányozói. Az aznapi előadások sorát a vámlogisztikai változásokkal kapcsolatos tudnivalókkal zárják.

- Hirdetés -

A második nap, május 23-a az elnöki köszöntővel és Dr. Kerékgyártó János, közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár nyitóbeszédével kezdődik. Az Akkumulátor-logisztikai kerekasztalon arról beszélgetnek a szakértők, hogy mi lesz, ha két év múlva felfut az akkumulátorgyárak termelése, és több százezer tonna új áruszállítási igény jelenik meg a piacon, fel vagyunk-e erre készülve. Az Magyar Szállítmányozók Szövetségének tisztújító közgyűlését dr. Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértőjének előadása követi. Ebben a fenntartható gazdaságról, ESG-ről, a világgazdaság nagy kihívásairól, a klímaválságról, chip háborúról és a Távol-Kelet felemelkedéséről informálódhatnak az érdeklődők. Végül pedig Capt. Birinyi Miklós mutatja be a tengeri szállítmányozás kapcsán azt, hogy mit tehetünk az irodában, hogy a háborgó vizeken is flottul menjenek a dolgok.

A számtalan szakmai és szabadidős program során a résztvevők a szállítmányozás és logisztika területén működő hazai és közép-európai vállalatok képviselői mellett a szállítmányozást oktató egyetemek és technikumok, az ÉKM, a KKM, a GFM, a NAV, az MKIK, a KTI és a logisztikai szövetségek illusztris tagjaival is találkozhatnak. A szervezők mindenkit várnak, aki szeretne találkozni a szállítmányozás és a logisztika nagyágyúival, és megismerni a legújabb trendeket.

A részletes program IDE kattintva érhető el, és ugyanitt lehet regisztrálni és belépőt vásárolni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Születésnapját ünnepli a budapesti Gyermekvasút – programkavalkád szombaton

Április 12-én ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút, melynek keretében színes programokkal várják a családokat és vasútbarátokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Az EU védelmi stratégiájának szerves részét képezi a vasút

Az Európai Bizottság új európai védelemről szóló tervében elismerik a vasút alapvető szerepét az EU védelmi stratégiájában.

Indulástól érkezésig takarítószemélyzet a MÁV IC-járatain

Április elsejétől már éles üzemben fogja működtetni az új, menetközbeni takarítási rendszerét MÁV.

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

A rovat további cikkei

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Születésnapját ünnepli a budapesti Gyermekvasút – programkavalkád szombaton

Április 12-én ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút, melynek keretében színes programokkal várják a családokat és vasútbarátokat.

Elszállt költségek és romló jövedelmezőség a vasúti árufuvarozóknál

A vasúti árufuvarozók fajlagos költségei 10,3%-kal nőttek, miközben a fajlagos bevételek csak 2,2%-kal tudtak emelkedni.