fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Kínaiakkal fejlesztik a magyar vasúthálózatot

A kínai elnök budapesti találkozóján több megállapodás is született arról, hogy a távol-keleti országgal közösen fejleszti a kormány a magyar vasúthálózatot.

Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be, milyen megállapodásokat írt alá Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök, budapesti látogatása során. Így a kínai hitelből, magyar kivitelezőkkel épített Belgrád-Budapest vasútvonal mellett további, kötöttpályás fejlesztésekben is megállapodtak.

Az index.hu beszámolója szerint a kínai gyárak alapvetően Magyarország keleti felén épülnek, de az előállított termékek döntő többségét Európa nyugati felében értékesítik. Annak érdekében, hogy a szállítás minél környezetkímélőbb és gyorsabb módon történjen, újabb vasúti beruházásra van szükség, egy olyan vasútvonalra, amely alapvetően a teherszállítást szolgálja, és elkerüli Budapestet. Ez a V0-vonal. Szijjártó Péter bejelentette: megindul a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű megépítésének előkészítése közös kínai–magyar fejlesztés keretében.

- Hirdetés -

Emellett megkezdik az előkészítését egy olyan gyorsvasúti összeköttetésnek is, amely azt célozza, hogy a repülőtérről gyorsan, kulturáltan lehessen eljutni Budapest belvárosába.

Ezek is érdekelhetik

400 milliárd forint befektetés a vasútba: elindul a reptéri gyorsvasút fejlesztése

A kormány bejelentette a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vasúti összeköttetésének megvalósítását, 27 kilométernyi új vasútvonal épül.

Kovács Imre: „Szeptember elsejétől árat kell emelnünk” – Rádió Café interjú

Optimista a vasúti árufuvarozás jövőjéről, ugyanakkor komoly kihívásokkal kell szembenézni az ágazat szereplőinek az infrastruktúra fejlesztése és a szabályozások terén. – A Rádió Café vendége volt Kovács Imre a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke.

Lázár: megállapodtunk a kínaiakkal a V0 megépítéséről

Meg fogjuk építeni az M8-as autópályát és a V0-ás vasúti körgyűrűt, amely generációkra meg fogja oldani a dunaújvárosiak életét! – jelentette be Lázár János...

10.000 tonnát húz a hidrogén-mozdony

Kulcsfontosságú áttörést ért el a nagy teljesítményű hidrogén-meghajtású mozdonyok alkalmazása terén Kína. Nemrég a CRRC Zhuzhou Locomotive Co., Ltd. és a China Energy Group által...

Hibrid tolatómozdonyok Pekingben

A CRRC Dalian Locomotive and Rolling Stock Co. által kifejlesztett Fuxing FXN3B tolatómozdonyok első tételét a közelmúltban telepítették a kínai főváros több pályaudvarára. A mozdonyok...

Újvidék és Szabadka között már 200 száguldhatnak a vonatok

Befejeződtek a vágányfektetési munkálatok a Budapest-Belgrád vasútvonal Újvidék-Szabadka közötti, 108 kilométeres szakaszon - jelentette a kínai beruházó. Csütörtökön befejeződtek a Magyarország-Szerbia Vasút Újvidék és Szabadka...

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Javult a balatoni vonatok pontossága, elindult az utószezoni menetrend

Az adatalapú elemzés és a nyári főszezonban bevezetett célzott menetrendi módosítások jelentősen javították a balatoni vonatok pontosságát.

Megújul a várpalotai vasútállomás utasforgalmi területe

Megkezdődött a várpalotai vasútállomás felújítása: a 65 millió forintos beruházás során korszerűbb és kényelmesebb utasforgalmi terek jönnek létre.

A rovat további cikkei

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.