fbpx
2026. január 25. vasárnap

Folytatódik a V0 előkészítése

Új uniós közbeszerzési eljárást indított a HUNGRAIL a V0, azaz a fővárost délről elkerülő teherforgalmi vasútvonal környezeti hatástanulmányának készítése, valamint az új nyomvonal környezetvédelmi engedélyének megszerzése érdekében.

A „V0” teherforgalmi vasútvonal előkészítési munkálatainak következő lépése a nyomvonalsávot érintő élővilág előzetes felmérése, a környezeti hatástanulmány készítése, valamint az új vasúti nyomvonal környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Ezekre vonatkozóan indított új uniós közbeszerzési eljárást a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület, amelynek koordinációjával készítik elő az Országos Vasúti Árufuvarozási Koncepciót, és annak alapján a „V0” teherforgalmi vasútvonal fejlesztését.

A magyar vasúthálózaton Budapest, mint fő vasúti csomópont jelentős szűk keresztmetszetet képez mind a nemzetközi, mind a hazai személy- és áruforgalom szempontjából.

A hosszú távú fejlődés elérése érdekében született döntés az augusztus 20-ig véleményezhető Országos Vasúti Árufuvarozási Koncepció megalkotásáról, amely megalapozza egy Budapestet délről elkerülő vasútvonal kijelölését.

- Hirdetés -

A „V0” tervezett vasútvonal versenyképes vasúti teherszállítási kapcsolatot teremtene a túlzsúfolt budapesti és agglomerációs vasúthálózat elkerülésével, és meg fog felelni a TEN-T hálózatra előírt paramétereknek, ezáltal megvalósul az áruszállítás szempontjából is a teljes átjárhatóság. A jelenlegi 35 százalékos tranzit forgalom részaránya már a „V0” első ütemének megépülése után is várhatóan 52 százalékos részarányt tud elérni.

A „V0” megvalósításához szükséges előkészítési munkálatok folyamatban vannak. A vizsgálandó Szolnok-Kecskemét-Székesfehérvár-Győr nyomvonalsávra vonatkozó részletes elemzések jelenleg még zajlanak, a megvalósíthatósági tanulmány pedig hamarosan elkészül az Építési és Közlekedési Minisztérium felügyelete mellett. A beruházás  kiemelten kezeli a lakott területek és természeti értékek védelmét.

A HUNGRAIL a nyomvonalsáv részben Natura 2000 területet is érintő élővilágának felmérésére, környezeti hatástanulmány készítésére és a környezetvédelmi engedélyek megszerzésére új közbeszerzési eljárást indított.

Az ajánlatok benyújtásának jelenlegi határideje 2023. augusztus 14. A sikeres közbeszerzési eljárás és a vonatkozó szerződés hatálybalépése esetén, tervezetten még idén ősszel megkezdődhetnek az élővilág felmérési munkálatok a nyertes vállalkozóval, melynek eredményeként kerülhet sor a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe vevő nyomvonal pontosítására.

A V0 tervezetten kétvágányú, 22,5 tonna tengelyterhelésű, villamosított, legalább 740 méter hosszú tehervonatok akadálymentes közlekedését biztosító és 100-120 km/h sebességre alkalmas pálya lesz, részben új nyomvonalon, részben meglévő vasútvonalakat használva. A tervezett összeköttetés létrehozásához a Dunán új vasúti híd építésére is szükség lesz. A projekt összeköti a jelentős hazai és országhatáron túli ipari területeket és ezáltal bekapcsolja a nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe, ezzel növelve a tranzitforgalom növekedésén kívül a hazai termékek export piacokra való gazdaságos eljutását. Mindez hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a vasúti áruszállítás az Európai Unió céljaival összhangban 2030-ig 50 százalékos növekedést érhessen el, 2050-ig pedig megduplázódjon.

Ezek is érdekelhetik

HUNGRAIL: újra kell értékelni a vasúti logisztika jövőjét Magyarországon

A Magyar Vasúti Egyesület arra figyelmeztet, hogy a hazai vasúti árufuvarozás kritikus szakaszba lépett: fenntarthatatlan az üzleti modell.

Körkérdés: a kombinált fuvarozás lehetőségei és kihívásai

Nyolc szakembert kérdeztünk arról, mik a kombinált fuvarozás legnagyobb kihívásai és hogyan növelhető a versenyképessége.

Tovább nőtt a hazai vasúti egyes kocsi teherfuvarozás teljesítménye

A HUNGRAIL adatai alátámasztják a Vasúti Egyes Kocsi Teherfuvarozás támogatási program eredményességét és fontosságát: nőtt a teljesítmény.

Rekordokat döntött az idei transport logistic – köztük magyar szereplőkkel

Az összesen 2722 kiállítóval és a több mint 77 ezer látogatóval a transport logistic új rekordokat döntött.

Ez történt a II. Vasúti Járműipari Szimpóziumon – összefoglaló

A II. Vasúti Járműipari Szimpóziumon elhangzott előadások, panelbeszélgetések legfontosabb momentumait foglaltuk össze egy helyen.

Elszállt költségek és romló jövedelmezőség a vasúti árufuvarozóknál

A vasúti árufuvarozók fajlagos költségei 10,3%-kal nőttek, miközben a fajlagos bevételek csak 2,2%-kal tudtak emelkedni.

Legfrissebb híreink

Megnyílt az Alstom új hegesztő- és lakatosképző központja Mátranovákon

A hegesztők és lakatosok képzésével biztosítja a vasúti forgóvázkereteket gyártó mátranováki Alstom gyár a szakember-utánpótlást.

Ünnepélyes karbantartó megnyitó a DB Cargo Hungária győri terminálján

A DB Cargo Hungária a mai napon ünnepélyesen átadta a győri terminálján megvalósult új karbantartó területét

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Megnyílt az Alstom új hegesztő- és lakatosképző központja Mátranovákon

A hegesztők és lakatosok képzésével biztosítja a vasúti forgóvázkereteket gyártó mátranováki Alstom gyár a szakember-utánpótlást.

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

A rovat további cikkei

Ünnepélyes karbantartó megnyitó a DB Cargo Hungária győri terminálján

A DB Cargo Hungária a mai napon ünnepélyesen átadta a győri terminálján megvalósult új karbantartó területét

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

311 ezer tonna cukorrépát szállított az RCH

Az előzetes tervekhez képest rövidebb idő alatt bonyolította le a teljes magyarországi vasúti cukorrépa-forgalmat a Rail Cargo Hungaria.