A Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) egy 2006-ban alakult ernyőszervezet, a logisztikai szakma meghatározó egyesületeinek álláspontját és véleményét hangolja össze, képviseli.
Hagyományteremtő jelleggel, a BME-n tartotta első szimpóziumát, amely az intermodális fuvarozás esélyeit, lehetőségeit vette górcső alá. Szó esett szükséges infrastrukturális, jogszabályi, szervezeti, edukációs fejlesztésekről is.
Először az egyes tagszervezetek értékelték a helyzetet, majd a vendéglátót képviselő Horváth Zsolt Csaba moderálásával a résztvevők kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a teendőket. Itt és most az előadásokból egy-egy fontos gondolat kiemelésére van lehetőségünk.
Hódosi Lajos, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület ügyvezetője az európai és a magyar helyzetet párhuzamosan mutatta be sok ténnyel és számadattal. A közúti áruszállítás ma is növekszik, azok a klímapolitikai és környezetvédelmi célzatú törekvések, amelyek a közúti áruforgalom jelentős átterelését irányozták elő tehervonatokra és -hajókra, eddig jórészt sikertelenek. Ebben a gondolatmenetben a kombinált forgalom a(z egyik) megoldásként jelenik meg.
Lajkó Ferenc, a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) nevében elsősorban a megbízói oldalt képviselte. A tagjaik között elvégzett felmérés legfontosabb megállapítása, hogy a vasútnak gyorsaságban, pontosságban (az érkezés előrejelzése), biztonságban (sérülés, dézsmálás) és árban egyaránt fejlődnie kell a versenyképesség eléréséhez.
Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke előadásában a teendőket is sorra vette. Kifogásolta, hogy nincs Magyarországon intermodalitási koncepció, pedig ennek helye lehetne a HUNGRAIL által megrendelt Országos Vasút Árufuvarozási Koncepcióban.
Bíró Koppány Ajtony, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) főtitkára többek között a logisztikai parkok minősítéséről és az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerről (EKR) beszélt.
Lányi Márton, a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSZSZ) elnöke szintén egy felmérést ismertetett. Részletes kérdésekkel próbálták letapogatni az intermodási szállítás növekedésének lehetőségeit. A megrendelők többsége elvisel a vasút miatt egynapos késést a tisztán közúti szállításhoz képest, ha a kombinált valamivel olcsóbb. Ha az árelőny tíz–húsz százalék, akár négy nap is lehet az időhátrány.
Rozgonyi Sándor, a Magyar Vámügyi Szövetség (MVSZ) elnökségi tagja többek között az importvámolásban október 1-jén bevezetendő új informatikai rendszerre hívta föl a figyelmet.
Borítókép: Chanaka