fbpx
2025. április 27. vasárnap

Megújul a MÁV-csoport vezetése

A MÁV-csoport bejelentette, hogy január 1-jétől hogyan fog változni a vállalatcsoport vezetése.

A MÁV a közleményében emlékeztetett, hogy 2025-re kiteljesedik a MÁV-csoport integrációja, miután a korábbi leányvállalatok egyesülésével létrejön egy integrált közlekedési vállalat, amely összesen 3+1 cégből áll:

  • a kötöttpályás infrastruktúráért felelős MÁV Pályavasúti Zrt.-ből,.
  • a vasúti és autóbuszos személyszállításért egyaránt felelős MÁV Személyszállítási Zrt.-ből,
  • a vállalatcsoport informatikai és működéstámogatási hátországát adó MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-ből,
  • valamint a három cég munkáját összehangoló, a teljes cégcsoport tevékenységét irányító MÁV Zrt.ből.

Az új struktúra mellett a vállalatcsoport vezetése is megújul 2025. január 1-jétől.

- Hirdetés -

A MÁV tájékoztatása alapján:

  • az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója a jövőben Dr. Kormányos László lesz, akit a munkájában vezérigazgató-helyettesként segíti Kazai Katalin, Laskay Lóránt, Szarka Zsolt és Fajcsák Lajos.
  • a MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója továbbra is Németh Réka, akinek munkáját a jövőben vezérigazgató-helyettesként segíti Széles Marianna és Pósalaki László.
  • MÁV-csoportot irányító, a leányvállalatok működését összehangoló MÁV Zrt. vezérigazgatója továbbra is Hegyi Zsolt, akinek munkáját vezérigazgató-helyettesként Dányi Gábor, illetve új kinevezettként, Reich László segítik majd.

Fotó: HUNGRAIL

Ezek is érdekelhetik

Elstartolt az új MÁV+ app és éles üzemben zajlik a menetközbeni takarítás

Április 1-jével elérhető az új MÁV+ applikáció, és már minden IC-n jelen van az utazó takarító személyzet, indulástól érkezésig.

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok, hamarosan további 14 is érkezhet.

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Egy éves a MÁV megújult tarifarendszere – rekordok 2024-ben

A tarifareform hatására jelentősen nőtt a közösségi közlekedés népszerűsége, ezáltal az utasforgalom is - 1 milliárd utazás volt 2024-ben.

Legfrissebb híreink

Helyére került a Déli Körvasút Szerémi út felett átmenő hídeleme

Helyére került a Szerémi út és az 1-es villamosvonal felett épülő új vasúti híd 250 tonnás acélszerkezete.

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Születésnapját ünnepli a budapesti Gyermekvasút – programkavalkád szombaton

Április 12-én ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút, melynek keretében színes programokkal várják a családokat és vasútbarátokat.

A rovat további cikkei