fbpx
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

Lezárult az IKOP

A most folyó, hétéves ciklusban az IKOP+ uniós forrásai szolgálnak hasonló célt.

A 2014-2020-as ciklus fejlesztései csökkentik az egyenlőtlenségeket és segítik a felzárkózást az Európai Unióhoz – hangsúlyozta Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára Balatonfüreden, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) zárórendezvényén.

Az államtitkár elmondta, hogy

Magyarország 22,5 milliárd eurós uniós támogatásban részesül a 2014-2020-as ciklusban, a költségvetési és az uniós forrás együtt pedig mintegy 8700 milliárd forint.

- Hirdetés -

A rendelkezésre álló forrásból 92 százalékot kapott meg Magyarország, e téren 10 százalékkal múljuk felül az uniós átlagot – húzta alá. A fejlesztési ciklusban mintegy 50 ezer projekt fejeződött be ezidáig, ezek egyebek mellett a térségek megközelítését segítik, az ott élők életminőségét javítják. Ezen belül az IKOP keretében mintegy 4 milliárd euró felhasználásával javult a versenyképesség, jobbá vált az egyes térségek elérhetősége valamint javult a társadalmi, területi kohézió.

Ágostházy Szabolcs hangsúlyozta, hogy

207 kilométer hosszú vasútvonal és 800 kilométernyi közú épült vagy újult meg, és a következő évtizedben az IKOP+ programnak köszönhetően várhatóan tovább fejlődik a közlekedés.

Agnes Monfret, az Európai Bizottság regionális és várospolitikai főigazgatóságának a magyarországi program végrehajtásáért felelős egységvezetője arról beszélt, hogy nagy jelentősége van a magyar régiós fejlesztéseknek, a területi különbségek leküzdésének. A közlekedésfejlesztést célzó intézkedések közül kiemelte a hidak, vasúti hidak építésének, megújításának jelentőségét.

Nagy Balázs, a Miniszterelnökség közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára az IKOP eredményei közül kiemelte, hogy 19 motorvonatot szereztek be, 48 villamost és 21 trolit állítottak forgalomba.

Nyitóképünkön egy Kiss motorvonat a Balaton déli partján (fotó: MÁV).

Ezek is érdekelhetik

Minden eddiginél nemzetközibb programmal készül az InnoTrans 2026 – számos magyar kiállító is jelen lesz

Erős magyar jelenléttel rendezik meg szeptember 22–25. között Berlinben a világ legnagyobb közlekedéstechnikai szakvásárát, az InnoTrans-ot.

Oroszország lezárta uniós vasúti határait a már eltűnt forgalom előtt

A szankciók évekkel a határzár előtt kiürítették az EU–orosz vasúti kapcsolatot. A lezárás így sem teljes, jelentős kiskapukat hagytak.

Hamarosan elkészülnek a GYSEV új InterCity-motorvonat flottájának első járművei

A végső összeszerelési fázisba érkezett a GYSEV Zrt. új, 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat flottájának gyártása.

A Kombinált Fuvarozási Irányelv megőrzését sürgeti a vasúti ágazat

Közös szakmai állásfoglalásban fordultak az Európai Bizottsághoz és az uniós döntéshozókhoz a vasúti és kombinált fuvarozási ágazat európai szervezetei.

Új korszak jöhet a magyar vasúton az uniós források felhasználásával?

Megállapodást kötött a magyar kormány az Európai Bizottsággal, melynek értelmében összesen 16,4 milliárd eurónyi uniós forrás érkezhet.

Növekvő árbevétel és javuló nyereségesség a Stadler 2025-ös eredményeiben

A Stadler pénzügyi teljesítménye 2025-ben is javult: a vállalat árbevétele 3,7 milliárd svájci frankra nőtt.

Legfrissebb híreink

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Lázár János: a kormány közlekedési akciótervet indított

A kormány ötpontos közlekedési akciótervéről adott részletes tájékoztatást Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Kamionnal ütközött a tehervonat

Baleset miatt késtek a vonatok a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely, illetve a Hidasnémeti és a Budapest-Eger vonalon - közölte a Mávinform kedd délelőtt. A balesetben tehervonat kamionnal ütközött...

Afrikában épít vasutat a Ganz

Megegyezés született a Ganz és tunéziai partnere között, amelynek értelmében nagyszabású vasútipari együttműködés indulhathat az észak-afrikai ország vasúti hálózatának modernizálása terén - jelentette be...

A rovat további cikkei

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Kormányhatározat született az egyeskocsi-fuvarozás támogatásáról

A megjelent kormányhatározat szerint a támogatási program 2026-os megvalósítására legfeljebb 2 milliárd forint áll rendelkezésre.