fbpx
2025. március 20. csütörtök

Lázár János: fizetés kiegészítést kapnak a MÁV munkavállalói

Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-oldalán jelentette be a MÁV-VOLÁN-csoport több ezer dolgozójára vonatkozó bérintézkedést, és azt is, hogy a jövő hónapban nagy bejelentések várhatók a minisztériumban.

Az elmúlt hetek bizonyították, hogy tud olyan meleg lenni, amit nem bírnak a sínek, a mozdonyok és a járművek. De az elmúlt hetek azt is megmutatták, hogy nincs az a kánikula, amit a MÁV-os kollégák ne bírnának ki.” – olvashatók az elismerő szavak Lázár János Facebook-oldalán.

A posztban köszönetét fejezte ki a miniszter mindazon fizikai munkakörben dolgozó munkavállalónak a MÁV-VOLÁN-csoportnál (többek a között a mozdony- és buszvezetőknek, jegyvizsgálóknak, pályamunkásoknak, forgalmistáknak, karbantartóknak és járműszerelőknek), akik az elmúlt hetek forró időjárása közepette, nehezített körülmények között is működtették az ország közösségi közlekedését.

Lázár a köszönetnyilvánítás mellett bejelentette, hogy több mint 33 ezer munkavállaló augusztus 15-ig nettó 200 forintos SZÉP-kártya juttatásban is részesülni fog a fizetésüket kiegészítve a kiváló munkájuk elismeréseként.

A miniszter a bejegyzésben azt is hangsúlyozta, hogy folyamatban van a teljes vasúti és autóbuszos közlekedés megújítása a 10 éves fejlesztési program keretében, amelynek végrehajtása valódi és tartós megoldás lesz az ország közösségi közlekedésének egészére nézve – „jobb lesz az utasnak és jobb a MÁV-osoknak” – tette hozzá Lázár János.

Sejtetve azzal zárta a közleményét, hogy augusztusban nagy bejelentések lesznek  a minisztériumban.

Fotó: Lázár János Facebook oldala

Ezek is érdekelhetik

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Egy éves a MÁV megújult tarifarendszere – rekordok 2024-ben

A tarifareform hatására jelentősen nőtt a közösségi közlekedés népszerűsége, ezáltal az utasforgalom is - 1 milliárd utazás volt 2024-ben.

Nagy Bálint: a szaktárca célja, hogy a vasút részaránya növekedjen

Az államtitkár szövetséget ajánlott a vasúti árufuvarozásban részt vevő szereplők számára.

Vágtába kezdtek a vasúti árufuvarozók

Nyolc fő kategóriában, több mint 40 beavatkozási területet tartalmaz a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület által készített VÁGTA program.

Sárgulnak a MÁV tram-train járművei

A vasútvillamosok elejét élénksárga matricázással teszik feltűnőbbé, hogy jobban kitűnjenek a közúti forgalomból, és csökkentsék a balesetek számát.

Legfrissebb híreink

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

A rovat további cikkei

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.