fbpx
2026. szeptember 10. csütörtök
spot_img

Egyre több a jegyvizsgáló elleni támadás a MÁV-START járatain

Az év második negyedévében tovább romlott a MÁV-START jegyvizsgálóit ért támadások száma az első negyedévi statisztikákhoz képest. 2024-ben már 55 esetben történt atrocitás.

Bár az erőszakos cselekedetek száma sokat csökkent az elmúlt néhány évben, azonban 2023-ban 40 százalékos növekedés volt tapasztalható, tavaly 78 alkalommal szenvedtek el erőszakos támadást jegyvizsgálók – adta hírül a MÁV.

Az idei első félévben, július közepéig már 55 eset történt, ebből 30 alkalom tettlegesség, 23 tettleges becsületsértés, 2 esetben pedig 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett vasutas jegyvizsgáló. A MÁV tájékoztatása szerint szóbeli fenyegetéseken túl előfordult, hogy leköpték vagy megdobálták, de volt példa arra is, hogy sörrel leöntötték a munkáját végző vasutast. Az utasok gyakran nem állnak meg a verbális erőszaknál, hanem agresszívan viselkednek, lökdösik, megütik, megrúgják vagy akár késsel sebesítik meg a jegyvizsgálót.

- Hirdetés -

A MÁV közleménye szerint a legproblémásabb vonal a Budapest-Vác-Szob, ahol 9 incidens történt, a Budapest-Cegléd vonalon pedig 6. Megyei tekintetben egyértelműen Pest vármegye emelkedik ki, itt történt az esetek több mint fele (54%) július közepéig. Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyékben 4-4, Fejér és Somogy vármegyékben 3-3 bántalmazás történt idén.

A MÁV-VOLÁN-csoport a munkatársai ellen elkövetett erőszak – akár szóbeli, akár fizikai bántalmazásról van szó – minden formáját elítéli, és minden egyes esetben rendőrségi feljelentést tesz. A fedélzeti-, állomási- és testkamerák segítségével, továbbá a rendőrség hathatós együttműködésének köszönhetően sikerül elfogni az elkövetőket. A jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít, az elkövető súlyos büntetésre számíthat, tette szabadságvesztést is vonhat maga után. A MÁV-VOLÁN-csoport célja, hogy munkatársai biztonságban végezhessék a munkájukat és egyetlen egy bűncselekmény se maradjon jogkövetkezmény nélkül.

Mit tesz a MÁV a nagyobb biztonság érdekében?

Az eljárások során nagy segítséget nyújtanak a kamerák, hiszen a felvételeket a rendőrség a nyomozások folyamán fel tudja használni. A MÁV-START 169 – kép és hangfelvétel rögzítésére is alkalmas – testkamerát szerzett be az elmúlt években a jegyvizsgálók számára. A KISS és FLIRT motorvonatok beépített kamerarendszerrel rendelkeznek, és ezek mellett folyamatosan szerelik fel a fedélzeti kamerákkal a MÁV-START további szerelvényeit is. A Volánbusz járműveinek nagy részén szintén fedélzeti kamerarendszerek működnek. A járműveken kívül pedig az állomásokon is kamerarendszer figyeli a közbiztonságot.

A MÁV arra is felhívja a figyelmet, hogy a kamerák beszerzése, felszerelése (ideértve a testkamerákat is) nemcsak a vasutas kollégák, de az utasok biztonságát is szolgálják, hiszen visszatartó erővel rendelkeznek, illetve segítik az ilyen esetek tisztázását, utólagos bizonyítását, ezért az ilyen és ehhez hasonló biztonsági eszközök beszerzését – a források függvényévében – a jövőben is folytatni kívánja a vasúttársaság.

Fotó: MÁV

Ezek is érdekelhetik

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Gyorsabb és megbízhatóbb vasutat terveznek Székesfehérvár és a Balaton között

Elindul a Székesfehérvár és a Balaton közötti vasútvonal fejlesztésének tervezése, amelyre a kormány 3 milliárd forintot biztosít.

36,3 milliárd forintos beruházással újul meg az Almásfüzitő–Komárom vasúti szakasz

Eredményesen zárult az Almásfüzitő és Komárom közötti vasúti pályaszakasz átépítésére kiírt kivitelezési tender.

Szeptemberben újraindul a vasúti közlekedés Miskolc és Tiszaújváros között

Három év szünet után, szeptember 1-jétől ismét közlekednek személyvonatok a Miskolc–Tiszaújváros vasútvonalon.

Újra járnak a vonatok Komlóra, felkészül Tiszújváros és Nagykereki

Európai példák igazolják, hogy érdemes a mellékvonalakat újranyitni, Lengyelország különösen sikeres volt ebben az utóbbi években. Augusztus 1-jétől ismét menetrend szerinti személyvonatok közlekednek Dombóvár és...

Legfrissebb híreink

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

A rovat további cikkei