fbpx
2026. február 12. csütörtök

Átadták Balatonmáriafürdő vasútállomását

Az épület mellett az önkormányzat együttműködésével a környezet is megújult.

Szilágyi Tibor, a MÁV fejlesztési és beruházási főigazgatója beszámolt arról, hogy a vasúttársaság saját forrásból, 215 millió forintból felújított, akadálymentesített máriafürdői állomásán hűtött-fűtött váróterem, modern pénztár, korszerű mosdók és zuhanyzó várja az utazóközönséget – jelenti az MTI.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium fő közlekedéspolitikai célkitűzése, hogy hozzájáruljon a lakosság mobilizációjának erősítéséhez és Magyarország gazdasági növekedéséhez mondta a közlekedésért felelős államtitkár Balatonmáriafürdőn. Nagy Bálint kiemelte: tavaly májustól szeptemberig 2 millió vasúti utazás történt a Balaton déli partján, és tekintettel az eddig eladott mintegy 360 ezer vármegye- és országbérletre, idén nagyobb forgalomra számítanak. Nagy hangsúlyt kell fektetni az utazás minőségének javítására, a pályák, a vasúti kocsik, az állomásépületek állagmegóvására, rekonstrukciójára tette hozzá.

- Hirdetés -

Galácz György, a település független polgármestere arról szólt, hogy a MÁV és az önkormányzat együttműködésével nemcsak a vasútállomás, hanem annak környezete is szebb lett. Utakat újítottak fel, csapadékvíz-elvezető csatornát építettek, és egyebek mellett korszerűsítették a közvilágítást is.

Nyitóképünkön a megújult állomás (fotó: MÁV)

Ezek is érdekelhetik

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Közel 200 támadás érte a MÁV-csoport munkatársait a 2025-ös évben

A tavaly összesen 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő munkavállalókat a MÁV-csoportnál.

Szerződés aláírva: svájci Stadler-vonatok érkeznek a MÁV-hoz

A Stadler 93 darab, korábban Svájcban közlekedő GTW típusú motorvonatot újít fel és értékesít a MÁV-csoport számára

A munkavállalók motivációja a szolgáltatási színvonalra is hatással van – interjú Hágen Tímeával, a MÁV HR főigazgatójával

A MÁV-csoport nyáron kinevezett új HR Főigazgatója, Hágen Tímea Katalin több mint harmincéves vezetői tapasztalatát hozta magával a közigazgatásból, versenyszférából.

IT-TRANS 2026: IT-megoldások a tömegközlekedésben

2026. március 3-5. között Karlsruhe városában rendezik meg azt a nemzetközileg is vezető szerepet betöltő német szakvásárt.

Legfrissebb híreink

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

A rovat további cikkei

Ezek az európai vasúti stratégiai irányok 2026-ra

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.