Letette a garast a 48 tonnás óriáskamionok ellen az egyik legynagyobb európai szakszervezeti szövetség. Szerintük vasútellenes, tehát nem lehet klímabarát megoldás. A hazai útkezelők sem támogatják a többlet-terhelés ötletét.
Egyértelműen a hosszú teherautók széles körű használata ellen foglalnak állást ver.di és európai testvérszervezetei az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetségében (ETF). Más szervezetekkel, például a Német Közlekedési Klubbal és a Vasútpárti Szövetséggel együtt a ver.di felszólította az Európai Parlament képviselőit (EP-képviselőket), hogy az uniós szintű jogalkotási folyamat során tegyenek a tervek megállításáért.
A ver.di legfontosabb érvei a gigalinerek ellen, hogy ha a szállítási költségek tonnánként csökkennek, akkor a közúti áruszállítás még olcsóbbá válik. Ennek eredményeképpen
az áruk a klímabarát vasútról visszakerülnek a közútra.
A hosszú teherautók így munkahelyek ezreit veszélyeztetik az európai tehervasutaknál. Az is jelentős probléma, hogy kanyarodáskor, csomópontokban, körforgalmakban a normál teherautóknál is nagyobb veszélyt jelentenek a többi közlekedőre. Emiatt ezeket a közúti infrastruktúrákat át kell építeni. A hosszú teherautók súlya még jobban károsítja a hidakat és az utakat.
Lapunk megkereste a magyar közúthálózat karbantartásáért felelős szervezetet az óriáskamionok esetleges hazai használatával kapcsolatban. A Magyar Közútnál elmondták, hogy már ma is évente 130 ezer darab útvonalengedélyt adnak ki túlsúlyos, túlméretes járművek, szerelvények számára. Azonban minden engedélyt szigorú megkötésekkel adnak ki: pontosan megjelölik azt az útvonalat, ahol a túlméretes jármű a legbiztonságosabban közlekedhet. Így is
minden, 40 tonnánál nehezebb, vagy a megengedett tengelyterhelés felett közlekedő jármű hatványozottan rontja az úthálózatot.
Ökölszabály, hogy egyetlen 40 tonnás kamion elhaladása 300 ezer (!) személyautó roncsoló hatásával egyenértékű.
A Magyar Közút szerint az infrastruktúra állapotára a tengelyterhelés van a legnagyobb hatással. Már a 44 tonnás összsúly is „pengeélen táncol” a tengelyterhelés vonatkozásában, de közleményük szerint a 48 tonnás határ általános bevezetése a jelenlegi tengelyelrendezésű járművek esetén az útburkolat műszaki állapotára egyenesen katasztrofális hatással lenne.
A túlméretes járműszerelvények elterjedése több problémát is maga után vonhat, ugyanis
a parkolók, körforgalmak, és vasúti átjárók, hidak, és gyakorlatilag az összes, az útpálya körül meglévő épített infrastruktura-egység mérete a hagyományos méretű kamionokhoz illeszkedik.
Így tehát a gigakamionok közlekedése esetén az is elképzelhető, hogy egy hidat le kell zárni az újfajta járműszerelvény elhaladásának idejére – annak teherbírása okán. Nem is beszélve az előírt kísérőjárművekről, és az általában felkínált éjszakai időpontról.
Összességében a közlekedésbiztonsági kockázatokra hívta fel a figyelmünket a közút, de a már meglévő kivételeket is hangsúlyozták:
3+2, illetve 3+3 képletű tengelyelrendezéssel már most is haladhatnak 44 tonna feletti össztömegű szerelvények az utakon.
Arra is emlékeztetnek, hogy kísérleti jelleggel már közlekednek Németországban, és Svédországban 3 tagból álló szerelvények, de Magyarország mindeddig ellenezte az EU ilyen irányú törekvéseit, ezek ugyanis ellentmondanak a magyar-, és az Uniós szakpolitikai céloknak, ami a vasúti szállítást helyezi előtérbe.