fbpx
2024. május 20. hétfő

Hosszú kamionok – hosszú az út a megoldásig

Brüsszel nemcsak bevezetné, hanem támogatná a „gigakamionok”, azaz a 48 tonna össztömegű nyergesvontatók bevezetését, és elterjesztését az Unióban. A Bizottság a károsanyag kibocsátás csökkentésére hivatkozik. Ugyanakkor ezek a szerelvények „túlméretesnek” minősülnek, így csak komoly megkötésekkel közlekedhetnek a tagállamok útjain. Újabb szövevényes, elhúzódó fiaskó van kialakulóban.

Az EU érvelésének középpontjába ismét a „zöld átállás” került. A brüsszeli bürokraták ugyanis arra emlékeztetnek, hogy míg a blokk útjain folyamatosan nő a teharautóforgalom, két „Lange LKW” (szabad fordításban „hosszú kamion”) annyi árut képes elvinni, mint három hagyományos nyergesvontató, ugyanakkor károsanyag kibocsátása alig több, mint két „sima” kamioné. Az elképzelések szerint a kombinált fuvarozásban az alternatív meghajtású teherautók akár 48 tonnás megengedett legnagyobb össztömeggel is közlekedhetnének. Az ügyben megkerestük a Magyar Közutat. A Magyar Vasút Online-t a
közútkezelőnél arról tájékoztatták, hogy már ma is évente 130 ezer darab útvonalengedélyt adnak ki túlsúlyos, túlméretes járművek, szerelvények számára. Ugyanakkor tény, hogy

minden egyes túlméretes szállítmány magában foglalja azt a kockázatot, hogy kárt tesz az
úthálózatban, vagy annak tartozékaiban.

Emellett minden engedélyt szigorú megkötésekkel adnak ki: pontosan megjelölik azt az útvonalat, ahol a túlméretes jármű a legbiztonságosabban közlekedhet. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint a konkrét hatásokat csak a használni kívánt útvonal, illetve a közlekedés gyakoriságának ismeretében lehetne vizsgálni. Tény azonban, hogy

minden 40 tonnánál nehezebb, vagy a megengedett tengelyterhelés felett közlekedő jármű hatványozottan rontja az úthálózatot. Ökölszabály, hogy egyetlen 40 tonnás kamion elhaladása 300 ezer (!) személyautó roncsoló hatásával egyenértékű.

- Hirdetés -

A Magyar Közút szerint az infrastruktúra állapotára a tengelyterhelés van a legnagyobb hatással. Már a 44 tonnás összsúly is „pengeélen táncol” a tengelyterhelés vonatkozásában, de közleményük szerint a 48 tonnás határ általános bevezetése a jelenlegi tengelyelrendezésű járművek esetén az útburkolat műszaki állapotára egyenesen katasztrofális hatással lenne. Hangsúlyozzák, hogy Magyarország földrajzi
elhelyezkedéséből adódóan tranzitország, ez jól látszik a megnövekedett forgalmon, és az M0-ás útgyűrű terheltségén is. Ugyanakkor a forgalom mellett a túlméretes járműszerelvények elterjedése több problémát is maga után vonhat, ugyanis

a parkolók, körforgalmak, és vasúti átjárók, hidak, és gyakorlatilag az összes, az útpálya körül
meglévő épített infrastruktura-egység mérete a „hagyományos” méretű kamionokhoz
illeszkedik.

Így tehát a „gigakamionok” közlekedése esetén az is elképzelhető, hogy egy hidat le kell zárni az újfajta járműszerelvény elhaladásának idejére – annak teherbírása okán. Nem is beszélve az előírt kísérőjárművekről, és az általában felkínált éjszakai időpontról.
Összességében a közlekedésbiztonsági kockázatokra hívja fel a figyelmet a közút, de a már meglévő kivételek is hangsúlyozzák: 3+2, illetve 3+3 képletű tengelyelrendezéssel már most is haladhatnak 44 tonna feletti össztömegű szerelvények az utakon. Arra is emlékeztetnek, hogy kísérleti jelleggel már közlekednek Németországban, és Svédországban 3 tagból álló szerelvények, de Magyarország eddig ellenezte az EU ilyen irányú törekvéseit, ezek ugyanis ellentmondanak a magyar-, és az Uniós szakpolitikai
céloknak, ami a vasúti szállítást helyezi előtérbe.

Borítókép: Kamion-szerelvény Németországban (Forrás: Trans.info)

Ezek is érdekelhetik

Fontos EU-s bírósági ítélet támogatja a kombinált fuvarozást

Az üres konténer szállítása a terminálról a rakodóhelyig kombinált fuvarozásnak számít. Egy román közúti fuvarozót 8625 euró közigazgatási bírsággal sújtották Németországban arra hivatkozva, hogy megszegte...

Legfrissebb híreink

Egyre több vasutast támadnak meg

Drasztikusan, közel 40 százalékkal emelkedett tavaly a korábbi évekhez képest a MÁV dolgozói ellen elkövetett, erőszakos támadások száma. 2023-ban összesen 78 alkalommal rontottak az...

Gigakamionok: drága, veszélyes, de legalább környezetszennyező – videó

A magyarok 88 százaléka szerint a nehezebb és hosszabb tehergépkocsik - más néven megakamionok vagy gigakamionok - súlyos károkat okoznak a közúti infrastruktúrában és...

Cseh cégek mutatkoztak be a magyar vasúti szektornak

Magyar részről a Hungrail Magyar Vasúti Egyesületet kérte fel szervezőnek és koordinátornak Csehország budapesti nagykövetsége, hogy létre jöhessen a vasúti szektorban tevékenykedő vállalatok találkozója....

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Rónai: elképesztő, ami at RNE elért 20 év alatt

A RailNetEurope nemzetközi ernyőszervezet 20. születésnapja alkalmából készített a szervezet interjút Rónai Péter alelnökkel.

Lázár János: „Sínre tesszük a vasútfejlesztést!”

Lázár János építési és közlekedési miniszter vezetői állománygyűlést tartott az elért eredményekről és kitűzött célokról.

Az SBB további öt Girunót rendel a Stadlertől

Folyamatosan szállítja a Stadler a nagy sebességű vonatokat, amelyek a Gotthard-alagútban járnak majd. Az SBB további öt Giruno nagy sebességű vonatot vesz a Stadlertől az...

A rovat további cikkei

Gigakamionok: drága, veszélyes, de legalább környezetszennyező – videó

A magyarok 88 százaléka szerint a nehezebb és hosszabb tehergépkocsik - más néven megakamionok vagy gigakamionok - súlyos károkat okoznak a közúti infrastruktúrában és...

Cseh cégek mutatkoztak be a magyar vasúti szektornak

Magyar részről a Hungrail Magyar Vasúti Egyesületet kérte fel szervezőnek és koordinátornak Csehország budapesti nagykövetsége, hogy létre jöhessen a vasúti szektorban tevékenykedő vállalatok találkozója....

Nem lesz szükség Ukrajnába nyomtávváltásra?

Már épülnek Ukrajnában a normál nyomtávú szakaszok, amik feleslegessé teszik nem csak Záhonynál, hanem a lengyel, szlovák szakaszon is a költséges átrakásokat. Már fektetik a...