fbpx
2026. február 12. csütörtök

Magyar költők versei hallhatók nyáron a MÁV-VOLÁN-csoport állomásain

Már hagyománynak tekinthető, hogy számos vasútállomáson a vonatra várakozók magyar költők verseit hallhatják a hangosbemondókból. Az idei évben újra visszatér a „Vers a peronon” program, a helyszínek köre pedig tovább bővült, ugyanis a MÁV mellett a HÉV és a Volánbusz is csatlakozott a Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület kezdeményezéséhez.

A MÁV-VOLÁN-csoport tájékoztatása szerint június 4-től augusztus 31-ig a vállalatcsoport 69 helyszínén, összesen 43 vasútállomáson és megállóhelyen, 23 Volánbusz állomáson és 3 HÉV állomáson hallhatók a kiválasztott versek. A Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett Vers a peronon kulturális kezdeményezésnek köszönhetően, kiváló művészek előadásában 33 magyar költő, 38 versét hallhatják az utazók.

Nyár végéig hallhatók Ady Endre, Áfra János, András Sándor, Áprily Lajos, Csukás István, Dukay Nagy Ádám, Faludy György, Géczi János, Hartay Csaba, Hervay Gizella, József Attila, Juhász Ferenc, Kemény István, Kemény Zsófi, Kosztolányi Dezső, Kukorelly Endre, Lator László, Móricz Zsigmond, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Sziveri János, Szőcs Géza, Szőcs Petra, Terék Anna, Térey János, Váczi Mihály, Varró Dániel, Visky András, Wass Albert, Weöres Sándor és Zalán Tibor költeményei.

- Hirdetés -

A olyan kiváló művészek adják elő, mint: Baj László, Beck Zoli (30Y), Cserhalmi György, Csuja Imre, Ecsedi Erzsébet, Földeáki Nóra, Für Anikó, Gáspár Sándor, Hegedűs D. Géza, Holecskó Orsolya, Kemény Zsófi, Korhecz Imola, , Mácsai Pál, Mihály Péter, Müller Péter Sziámi, Nagy Péter, Őze Áron, Szálinger Balázs, Szarvas József, Szűcs Krisztián (HS7), Terék Anna és Tóth Ildikó.

Fotó: MÁV Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Több mint 100 db új jegykiadó automatát telepít a MÁV-VOLÁN-csoport

A Volánbusz hálózatán 93, a HÉV-nél 11, a MÁV-START-nál pedig 6 db új automata fog üzemelni, ezzel országszerte 658-ra nő az automaták száma.

Újabb bérelt mozdonyok érkezhetnek a MÁV-START-hoz

Az Alstom által gyártott Astride villanymozdonyokat tesztel a vasúttársaság a megnövekvő utazási igény és a járműhiány enyhítése érdekében.

Jól halad a MÁV pályafelújítása, 5 perccel is csökkenhet a menetidő

A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 km hosszon megszűnik a sebességkorlátozás.

Ingyenes kerékpárszállítás és Autómentes napijegy

Az Európai Mobilitási Hét keretében különböző kedvezményekkel és programokkal készül a MÁV-VOLÁN-csoport a hétvégén.

Már a győri és az esztergomi vonalon is kalauz nélkül közlekednek egyes vonatok

A sikeres tesztüzemet követően a személyszállító vasúttársaság folyamatosan bővíti ki a jegyvizsgáló személyzet nélküli közlekedést.

A MÁV-VOLÁN-csoport is fokozottan készül az árvíz elleni védekezésre

A vasúttársaság folyamatos tájékoztatást ad az utasoknak az aktuális közlekedési helyzetekről, változásokról.

Legfrissebb híreink

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Megkezdődött a Bartók Béla úti vasúti híd betolása a Déli Körvasúton

Magyarország első kétvágányos „network” hálós vasúti hídszerkezetének első felszerkezeti eleme kerül a helyére,

Négy fő folyosóra koncentrál a HELROM intermodális hálózata az idei évtől

A HELROM új hálózati stratégiát hirdetett meg, amelynek középpontjában a stabilitás, a megbízhatóság és a fenntarthatóság áll.

Ünnepélyes karbantartó megnyitó a DB Cargo Hungária győri terminálján

A DB Cargo Hungária a mai napon ünnepélyesen átadta a győri terminálján megvalósult új karbantartó területét

A rovat további cikkei

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Ezek az európai vasúti stratégiai irányok 2026-ra

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.