fbpx
2025. május 16. péntek

Épül a déli körvasút

A projekt harmadszor is megszerezte a környezetvédelmi engedélyt.

Hétfőn elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme, amely a vasúti pálya átépítését – kettőről három, néhol négyvágányosra bővítését – célozza – jelentette be közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). A munkálatokra azt követően kerülhet sor, hogy a beruházás tavaly november 24-én immár harmadik alkalommal is megkapta a környezetvédelmi engedélyt.

A beruházás részeként Ferencváros és Kelenföld állomások között megújul a vasúti pálya, Nádorkert néven Budán, Közvágóhíd elnevezéssel Pesten létesül új megálló. Az Összekötő vasúti hidat már korábban újjáépítették két vágány helyett hárommal.

- Hirdetés -

A projekt révén bővül a főváros és az agglomeráció fenntartható közlekedési rendszere, miközben csökken a térséget érő zajterhelés és légszennyezés.

A munkálatokkal kapcsolatban az ÉKM, illetve a MÁV a lakosság megértését, türelmét és bizalmát kéri:

A most kezdődő munkálatok részeként először zárt mobilkerítés épül, majd a MÁV területén található – vasútbiztonsági szempontból egyébként is gyérítésre szoruló, zömében gyomfákból álló – növényzetet vágják ki. A következő munkafázis során korlátozott számban szükség lesz olyan fák kivágására vagy – amennyiben lehetséges – átültetésére is, amelyek a töltés oldalában, a Hamzsabégi park szélén találhatók. Ezeknek, illetve a Bartók Béla út és a Szerémi sor közötti fáknak a pótlására összességében mintegy 2000 előnevelt, nagyobb törzsátmérőjű fa ültetését kapta feladatul a kivitelező. Az újonnan ültetendő fák száma érdemben meghaladja majd a pótlásra szoruló növényekét.

A közleményben fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a déli körvasút projekt nem csupán az agglomerációs közlekedés és a magyar főváros szűk vasúti áteresztő képességének fejlesztését célozza, de összességében javítja majd a beruházás környezetében lakók életminőségét, és hozzájárul a városrész fejlődéséhez is.

Az ÉKM és a vasúttársaság elkötelezett abban, hogy a beruházás megvalósításához szükséges munkálatok elvégzésére a jogszabályok és hatósági engedélyekben foglaltak maximális betartásával és a lakossági szempontok figyelembevételével kerüljön sor.

A most bejelentett munkálatok hétfőn a vonal budai oldalán kezdődnek. A zárt mobilkerítés építése előreláthatólag február 7-ig tart, ezzel párhuzamosan zajlik majd – még kizárólag MÁV-területen – a bozót- és cserjeirtás, illetve a gyomfák kivágása.

A kivitelező munkatársai a vasúttársaság nevében kiadott szórólapokon is tájékoztatják a gépjármű-tulajdonosokat arról, hogy melyek azok a MÁV Zrt. tulajdonában lévő területrészek, ahol a következő időszakban tilos a megállás és a várakozás.

A minisztérium közleménye azt is hangsúlyozza, hogy a déli körvasút fejlesztésének célja, hogy a vasút, mint a leginkább fenntartható és környezetbarát közösségi közlekedési mód Budapesten belül, az elővárosi, a helyi, az országos és a nemzetközi szintű forgalomban is versenyképes alternatívája legyen a gépjármű-közlekedésnek. Ehhez a jelenlegi szűkös kapacitások bővítésére van szükség. A beruházás révén javulnak a közlekedési kapcsolatok, növekszik a pálya átbocsátóképessége, ezzel együtt csökken a zajterhelés, az illegális és balesetveszélyes átjárási útvonalakat pedig új, biztonságos átjárók váltják fel.

Az új közlekedési infrastruktúra révén a vasutat jobban be lehet kapcsolni a főváros és a régió közlekedési rendszerébe, így a környezet zajterhelésének növekedése nélkül is lehetőség lesz a vonatok sűrítésére az elővárosok felől, továbbá az országos, illetve a nemzetközi összeköttetések javítására.

A beruházás – a lakossági szempontok és érdekek érvényesítése mellett – képes növelni a Budapestre irányuló és azon áthaladó teherforgalmi kapacitásokat, miközben elsősorban a személyközlekedés lehetőségeit bővíti, egyebek mellett javítja az eljutást a budai és pesti oldal között, illetve jobb csatlakozást kínál majd a metró- és HÉV-vonalakhoz.

A déli körvasút fejlesztéseként tervben van a Népligetnél egy harmadik vasúti megálló létesítése, egy különszintű vasúti keresztezés Ferencváros állomás területén és egy zöldfolyosó Budán a sínek mentén végig a Dunáig.

Nyitóképünkön távolsági személyszállító vonat halad a déli körvasúton (fotó: Tevan Imre)

Ezek is érdekelhetik

Új vasúti ipari vágánnyal és rakodóterülettel bővül az iváncsai ipari terület

A beruházás tervezetten 2026 nyarára elkészül. Elsődleges cél az áruszállítás gyorsabb és költséghatékonyabb lebonyolítása.

Megújult Berkenye vasútállomása

A MÁV-csoport célja, hogy nem csak a nagypályaudvarok, de vidéki vasútállomások is megújuljanak országszerte.

Helyére került a Déli Körvasút Szerémi út felett átmenő hídeleme

Helyére került a Szerémi út és az 1-es villamosvonal felett épülő új vasúti híd 250 tonnás acélszerkezete.

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Elstartolt az új MÁV+ app és éles üzemben zajlik a menetközbeni takarítás

Április 1-jével elérhető az új MÁV+ applikáció, és már minden IC-n jelen van az utazó takarító személyzet, indulástól érkezésig.

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok, hamarosan további 14 is érkezhet.

Legfrissebb híreink

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Lázár János: a kormány közlekedési akciótervet indított

A kormány ötpontos közlekedési akciótervéről adott részletes tájékoztatást Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Kamionnal ütközött a tehervonat

Baleset miatt késtek a vonatok a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely, illetve a Hidasnémeti és a Budapest-Eger vonalon - közölte a Mávinform kedd délelőtt. A balesetben tehervonat kamionnal ütközött...

Afrikában épít vasutat a Ganz

Megegyezés született a Ganz és tunéziai partnere között, amelynek értelmében nagyszabású vasútipari együttműködés indulhathat az észak-afrikai ország vasúti hálózatának modernizálása terén - jelentette be...

A rovat további cikkei

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

Deutsche Bahn eladta a DB Schenkert

A Deutsche Bahn értékesítette a logisztikai leányvállalatát, a DB Schenkert a DSV dán közlekedési és logisztikai társaságnak.