fbpx
2025. május 17. szombat

Újra felfűtik a Rezét gőzmozdonyt Gemencen

A Rezét gőzmozdony által vontatott nosztalgiavonatok nyitják meg az idegenforgalmi idényt a Gemenc Zrt. ökoturisztikai központjában, Pörbölyön.

Az erdőgazdaság közleménye szerint az erdei vasút szombattól október 29-ig nyári menetrend szerint közlekedik Pörböly és Malomtelelő között: péntekenként három, hétvégén és ünnepnapokon hat-hat vonat indul Pörbölyről.
A Rezét gőzmozdony által vontatott nosztalgiavonatok hétvégén és ünnepnapokon közlekednek.

De más programok is várják a hétvégén a kirándulókat. Szombaton délelőtt 20 kilométeres gyalogtúrát szerveznek Magyarország jelenleg ismert legnagyobb törzskerületű fájához, a “pörbölyi titánhoz”. A 2013-ban fellelt, 12 méteres törzsű, csomoros fekete nyár a Gemenc pörbölyi erdőtömbjében áll, korát 100 évre becsülik.
Vasárnap, az Éledő Gemenc című szezonnyitó eseményen az ökoturisztikai központtól délelőtt és délután egyaránt két alkalommal visz kirándulókat lovasfogat a gemenci erdőbe, és először indul el a gemenci erdei vasúton a Rezét gőzmozdony nosztalgiavonata. A központban látogatható lesz A gemenci gímszarvas és A Gemenc kincsei című interaktív kiállítás, bemutatják Szarvas Pongrácnak az ártéri erdőről 2022-ben megjelent könyvét, az Anda Lovas Sport egyesület pedig a középkori lovas nomádok harcmodorából ad ízelítőt. A gyermekeket egész nap készségfejlesztő fajátékok, kézműves foglalkozások várják.

- Hirdetés -

Borítókép: A Rezét gőzmozdony a pörbölyi végállomáson (Fotó: a szerző)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Tovább gyorsulnak a vonatok és a vasúti beruházások Kínában

A kínai Guiyang -Guangzhou gyorsvasút 250 kilométer/óráról 300-ra emeli üzemi sebességét. A China Railway országosan 432 milliárd jüant (59,2 milliárd dollárt) fektetett be 2023 első nyolc hónapjában vasútfejlesztésbe, ami 7,2 százalékkal több, mint tavaly.

A vasút valódi nyelve a jelzések rendszere

Továbbra is zajlik az EU és a vasúti szakmai szövetségek között a mozdonyvezetők nyelvtudását előíró szabályozás körüli egyeztetés. Az ALLRAIL és az ERFA szakmai szövetségek konszenzusos javaslatokat terjesztettek elő a közelmúltban. A HUNGRAIL azonban továbbra sem látja megvalósíthatónak, hogy a hazai mozdonyvezetőket B1 szintű angol nyelvtudással lássák el. 

Az idei és a jövő évi juttatásokról tárgyaltak a közlekedési vállalatok és a szakszervezetek

A béremelésről tárgyaltak a MÁV-VOLÁN-csoport és a szakminisztérium képviselői az érdekképviseletekkel.

A rovat további cikkei

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.