fbpx
2026. április 14. kedd

Komoly zavartatással jár a szombathelyi rekonstrukció

Kövesdi Szilárdot, a GYSEV Zrt. vezérigazgatóját a személyszállítás járműhelyzetéről kérdeztük. Kiderült, azon dolgoznak, hogy lecseréljék a jelenlegi, használtan vásárolt IC-kocsikat új intercity-motorvonatokra. A társaság ezzel egy olyan – a távolsági közlekedésben Magyarországon még újdonságnak számító – technológiát kíván alkalmazni, amely hosszú távon a legrugalmasabban és leghatékonyabban tudja kiszolgálni a Sopron és Budapest, valamint a Szombathely és Budapest között közlekedő IC-k utasforgalmát. Ehhez áttekintették az utasszámokat, felmérték az utasigényeket, hogy optimális megoldást tudjanak biztosítani.

A feltételes közbeszerzési eljárás már a végéhez közelít. Az eredményhirdetés után a győztessel feltételes szerződést kötnek majd, hiszen a finanszírozás módja még nincs véglegesítve. A GYSEV erre több forgatókönyvet dolgozott ki, a legjobb megoldásnak az EIB-hitelt látják. A hitelről a keretszerződés el is készült, ezt az EIB már jóváhagyta, azonban a hitel lehívásához szükség van az állami garanciavállalásra, illetve a GYSEV idén lejáró közszolgáltatási szerződése után egy új kontraktus megkötésére.

Az új közszolgálati szerződéseket a MÁV-START-tal és a GYSEV-vel a jelenlegi gyakorlattól eltérően úgy kötné az állami megrendelő, hogy egy-egy járatot tisztán az egyik vasútvállalat üzemeltetne, akkor is, ha a MÁV és a GYSEV pályahálózatát egyaránt használja. Az IC motorvonatok beszerzését követően a GYSEV elképzelése és az erre kidolgozott technológiatervezet szerint a Budapest–Sopron/Szombathely IC-ket kizárólag a GYSEV adná. A Sopron és Szombathely felől érkező motorvonatokat összekapcsolnák Csornán, és együtt folytatnák útjukat a fővárosba. Az utasszámok eloszlása is indokolja a stokkozásos megoldást (amire korábban volt is példa), sőt Győrből még betétjáratot is célszerű Budapestre indítani, így alakulhat ki az órás ütem Győr és Budapest között.

Az árufuvarozás területén is egyre intenzívebben kilép a GYSEV a saját infrastruktúrája területéről, erre pillanatnyilag a debreceni terminál építése a legfrissebb példa, amely kiszolgálja majd a BMW-gyár és a mellette készülő többi üzem forgalmát. Állami beruházásról van szó, így olyan vagyonkezelőt kellett hozzá találni, amely többségi állami tulajdonban van, vagyonkezelői jogosultsága is és logisztikai tapasztalata is van. Ezért esett a választás a GYSEV-re, amely az üzemeltetési feladatokkal leányvállalatát, a GYSEV Cargo Zrt.-t bízta meg. A Cargónál megvan az évtizedes tapasztalat a terminálüzemeltetésben, és az anyacégen keresztül többségi magyar állami tulajdonban van – mondta Kövesdi Szilárd.

Maga a terminál nemcsak a konténerek mozgatására lesz képes (a daruk beszerzése jelenleg folyamatban van), hanem átrakórészleg is létesül a BMW kiszolgálásához. A terminál az egyéb, környéken jelentkező fuvarozási feladatokban is részt tud vállalni, bár nem ez lesz a fő funkciója.

Többen érintették a Magyar Vasút 2023 konferencián a pályafelújítások miatt elrendelt vágányzárak kérdését. Kövesdi Szilárd ezzel kapcsolatban arra világított rá, hogy ha a pályahálózat üzemeltetője beavatkozást tervez, annak megvannak a törvényi keretei: mikor, hogyan kell tájékoztatni a pályát használó operátorokat, milyen szempontok alapján kell a lehető legkisebb zavartatásra törekedve kerülő útirányokat biztosítva leegyeztetni a használókkal és partnerekkel a vágányzári technológiát. Szombathely állomás nemrég kezdődött részleges átépítése például nagyon nagy horderejű beruházás, komoly zavartatásokat von maga után. A GYSEV a vágányzár kihirdetése során minden határidős kötelességének eleget tett, időben értesítette az árufuvarozó vállalkozásokat, folytatta le az érintettekkel az egyeztetéseket. A szombathelyi rekonstrukciós munkálatokat szeptemberben mindenképp meg kellett kezdeni: az alvállalkozókkal megkötött szerződések, lekötött kapacitások miatt nem lehetett már halasztani a beruházást. Így viszont az 1-es vonalat érintő vágányzárral együtt a személy- és áruszállításban sajnos komoly zavarok keletkeztek. A GYSEV ezzel együtt mindent megtett és meg is tesz, hogy a hátrányokat mérsékelje, hogy az 1-es vonalat érintő vonatait a meghirdetett vágányzári menetrend szerint leközlekedtesse – mondta Kövesdi Szilárd.

Fotó: Szecsődi Balázs

Ezek is érdekelhetik

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Átalakult a Közlekedéstudományi Intézet

A Közlekedéstudományi Intézet átalakítása eredményeként már megújult néven és arculatban találkozhatunk a szervezettel, új igazgatóság is alakult.

A GYSEV öt éves pályaműködtetési szerződést kötött a magyar állammal

Az Építési és Közlekedési Minisztérium öt évvel meghosszabbította a jelenleg érvényes pályaműködtetési szerződést a GYSEV Zrt.-vel.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

A rovat további cikkei

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.