fbpx
2026. április 12. vasárnap

Indulástól érkezésig takarítószemélyzet a MÁV IC-járatain

Április elsejétől már éles üzemben fogja működtetni az új takarítási rendszerét MÁV, ami azt a célt szolgálja, hogy az InterCity, EuroCity, EuroNight és RailJet Xpress vonatokon az utazás teljes időtartama alatt utazó takarítószemélyzet teljesít majd szolgálatot.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója Facebook-videóban számolt be a fejlesztés részleteiről, ami Lázár János építési és közlekedési miniszter januárban tett 10 pontos vállalás egyik kiemelt pontja. A MÁV vezetője elmondta, hogy már több hónapja dolgoznak az új takarítási rendszer kialakításán, az elmúlt héten pedig öt vonal 131 járatán teszttakarításokat is végzett a társaság.

Az új rendszer alapvető lényege, hogy amikor a távolsági vonat elindul, a fedélzeten lévő utazó takarítószemélyzet folyamatosan ellenőrzi a mosdók tisztaságát, tisztán tartják a közlekedőket, folyosókat, összeszedik a szemetet – egészen a vonat célállomásra érkezéséig. A MÁV arra vállalkozik, hogy az országban egy napon közlekedő mind a 350 InterCity járatán fogja végezni a menetközbeni takarítást.

Hegyi Zsolt kihangsúlyozta, hogy a tapasztalatok alapján a rendszer folyamatos finomhangolására kerül sor, hogy a jövő heti április 1-jei országos éles induláskor már minden a terv szerint működjön. Elmondta azt is, hogy a tesztelésbe bevont járatok utasai érzékelték és értékelték a változást.

 

Nyitókép forrása: Hegyi Zsolt vezérigazgató MÁV-csoport Facebook

Ezek is érdekelhetik

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Hegyi Zsolt: 800+60 milliárd forint vasúti pályafelújításra

Történelmi jelentőségű, évtizedek óta nem látott vasúti infrastruktúra korszerűsítési program a MÁV-csoportnál.

54 db új HÉV-szerelvény beszerzését indította el a MÁV

Az első 18 szerelvény legkésőbb 2029. december 31-ig megérkezik és forgalomba áll, elsőként a H5-ös, Szentendrei HÉV-vonalon.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Elstartolt az új MÁV+ app és éles üzemben zajlik a menetközbeni takarítás

Április 1-jével elérhető az új MÁV+ applikáció, és már minden IC-n jelen van az utazó takarító személyzet, indulástól érkezésig.

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok, hamarosan további 14 is érkezhet.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

A rovat további cikkei

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.