fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Ezek lesznek a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiemelt feladatai

Megjelent azaz új kormányrendelet, amely részletesen meghatározza a közlekedési és beruházási miniszter – a kedden hivatalosan is beiktatott Vitézy Dávid – feladat- és hatásköreit. A szabályozás átfogóan rendezi az állami beruházások, az építésgazdaság, az építésügyi szabályozás, a településfejlesztés, a lakáspolitika, és nem utolsó sorban a közlekedési terület irányítását. Összefoglalónkban az utóbbira vonatkozó feladatokat vázoljuk fel részletesebben.

A jogszabály alapján a tárcavezető felel az állami beruházások koordinációjáért, az építésgazdaság irányításáért, az építésügyi szabályozás és az építéshatósági ügyek előkészítéséért, a településfejlesztési és településrendezési jogszabályok kidolgozásáért, a településkép védelmével kapcsolatos szabályozásért, a területrendezésért, a lakáspolitikáért, a rozsdaövezeti akcióterületekkel összefüggő ügyekért, az egyes kereskedelmi építmények fenntarthatósági szempontjainak érvényesítéséért, valamint az útdíjfizetési szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatokért. Emellett a miniszter ellátja a vízi beruházások központi költségvetési forrásból történő előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatokat, részt vesz az állami infrastruktúra-fejlesztések összehangolásában, irányítja az építőipar és az építőanyag-ipar ágazati kérdéseit, közreműködik az Országos Beruházás Monitoring rendszer működtetésében, továbbá a világörökséggel kapcsolatos állami feladatok ellátásában is együttműködik az érintett miniszterekkel. A rendelet a közlekedési területet önálló, részletesen szabályozott felelősségi körként határozza meg, amely az alábbiak szerint tartalmazza a szakpolitikai, szabályozási és fejlesztési feladatokat.

Közlekedéssel kapcsolatos feladatok részletesen

- Hirdetés -

A miniszter a közlekedésért való felelőssége keretében előkészíti a közlekedés védelmére és biztonságára, valamint a közúti, légi, vasúti és vízi közlekedésre vonatkozó jogszabályokat. Feladatai közé tartozik továbbá a gyorsforgalmi utakra és az utakkal kapcsolatos szabályozásra, a kombinált árufuvarozásra, a közlekedési szolgáltatásokra, a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozására, valamint a veszélyes áruk szállítására vonatkozó jogszabályok előkészítése. A rendelet alapján a miniszter felel a gépjárművezető-képzés szabályozásáért, valamint a közlekedési szakemberek képzésével, vizsgáztatásával és utánképzésével kapcsolatos jogszabályok előkészítéséért is. Szintén hatáskörébe tartozik a nemzetközi közúti fuvarozást végző egyes járművek személyzetének vezetési és pihenőidejére, valamint a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekre vonatkozó szabályozás kidolgozása.

A miniszter irányítja, szervezi és összehangolja a közlekedési hálózati infrastruktúra fejlesztését. Ennek keretében az általa felügyelt szervezetek útján elvégzi a vasúti létesítmények fejlesztésének stratégiai tervezését, továbbá javaslatot készít a Kormány számára a vasúti fejlesztések nyomvonalára és az általános fejlesztési követelményekre. Ellátja a helyközi közösségi közlekedés megrendelésével kapcsolatos feladatokat, valamint – meghatározott feltételek mellett – a vasúti pályahálózat fenntartásával összefüggő teendőket is, amennyiben azok az általa felügyelt szervezetek kapacitásainak felhasználásával, kiviteli közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül elvégezhetők. A felsorolt feladatok finanszírozásával kapcsolatos kérdések szintén a miniszter hatáskörébe tartoznak.

A rendelet szerint a tárcavezető meghatározza Magyarország logisztikai rendszerei fejlesztési irányait, amely stratégiai jelentőségű a hazai és nemzetközi áruforgalom, különösen a vasúti és kombinált fuvarozási rendszerek szempontjából. A miniszter emellett ellátja a műszaki és közlekedési örökség megőrzésével és bemutatásával kapcsolatos kormányzati feladatokat, valamint – az informatikáért felelős miniszterrel együttműködve – kidolgozza az ágazati infokommunikációs infrastruktúra-fejlesztési javaslatokat és az ehhez kapcsolódó szolgáltatási stratégiát.

A közlekedési hatáskörök részeként a miniszter gondoskodik az útdíjpolitika alapelveinek meghatározásáról, kijelöli a használati díj vagy útdíj megfizetése ellenében igénybe vehető országos közutakat vagy útszakaszokat, valamint előkészíti az ezek használatáért fizetendő díjakra és pótdíjakra vonatkozó jogszabályokat. A feladatkör kiterjed az útdíjköteles elemi útszakaszokra vonatkozó szabályozás előkészítésére is. A rendelet szerint a miniszter irányítja a polgári légiközlekedéssel kapcsolatos feladatok ellátását, és felel a polgári célú repülőterek működtetésével és fejlesztésével összefüggő kormányzati feladatokért.

Elmondható, hogy a szabályozás összességében megerősíti a közlekedési és beruházási tárca szerepét az országos közlekedésfejlesztésben, az infrastruktúra-fejlesztések koordinációjában, különös tekintettel a vasúti fejlesztések stratégiai tervezésére, a hálózat fenntartására, valamint a logisztikai rendszerek hosszú távú irányainak meghatározására.

 

Nyitókép forrása: Vitézy Dávid Facebook oldala

Ezek is érdekelhetik

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Kormányhatározat született az egyeskocsi-fuvarozás támogatásáról

A megjelent kormányhatározat szerint a támogatási program 2026-os megvalósítására legfeljebb 2 milliárd forint áll rendelkezésre.

Gyorsabb és megbízhatóbb vasutat terveznek Székesfehérvár és a Balaton között

Elindul a Székesfehérvár és a Balaton közötti vasútvonal fejlesztésének tervezése, amelyre a kormány 3 milliárd forintot biztosít.

Szerződés aláírva – még idén megkezdődhet a Gubacsi híd újjáépítése

Aláírták a Gubacsi híd új vasúti hídszerkezetének és a csatlakozó vágányhálózatnak a megépítésére vonatkozó kivitelezési szerződést.

36,3 milliárd forintos beruházással újul meg az Almásfüzitő–Komárom vasúti szakasz

Eredményesen zárult az Almásfüzitő és Komárom közötti vasúti pályaszakasz átépítésére kiírt kivitelezési tender.

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Javult a balatoni vonatok pontossága, elindult az utószezoni menetrend

Az adatalapú elemzés és a nyári főszezonban bevezetett célzott menetrendi módosítások jelentősen javították a balatoni vonatok pontosságát.

Megújul a várpalotai vasútállomás utasforgalmi területe

Megkezdődött a várpalotai vasútállomás felújítása: a 65 millió forintos beruházás során korszerűbb és kényelmesebb utasforgalmi terek jönnek létre.

A rovat további cikkei

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.