fbpx
2024. október 4. péntek
spot_img

Vasúti járműipart építene Lázár János

A kötöttpályás közlekedés fejlesztése egyben gazdaság- és iparfejlesztés is – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki már korábban bejelentette, hogy egy 1200 milliárd forintos nagyságrendű vasút-újjáépítési programot kíván elfogadtatni a kormánnyal.

Nagyszabású vasútfejlesztési programért lobbizik a kormánynál és Orbán Viktornál az építési és közlekedési miniszter. Lázár János erről egy keddi sajtóeseményen beszélt. A tárcavezető azt mondta,

ahhoz, hogy a MÁV a jelenleginél színvonalasabb, komfortosabb, a mostani működési hibáktól mentes szolgáltatást tudjon nyújtani az utazóközönségnek, mindenképpen jelentős járműbeszerzésre lenne szükség.

Ugyanakkor Lázár szerint a kötöttpályás közlekedésbe való beruházással ennél is többet nyerhetne az ország – ismertette a tárcavezető szavait a Promenad24.hu.– A járműbeszerzést nem úgy kell a miniszterelnökkel letárgyalni, hogy odamegy az ember szakminiszterként, elkezdi verni az asztalt, hogy márpedig én mindenféleképpen mozdonyokat és járműveket akarok venni. Azt várja el tőlem a miniszterelnök, hogy a kormányülésen

álljak elő egy olyan fejlesztési koncepcióval a magyar vasút jövőjére vonatkozóan, amely meghatározza a következő tíz évet irányát

- Hirdetés -

– fejtette ki. A miniszter ezért – Lepsényi Istvánnal, a MÁV igazgatósági elnökével és csapatával, a külföldi vasúti társaságok tapasztalatait is felhasználva – készített egy széles körű, mély, alapos szakmai anyagot a magyar vasút jövőjéről, s egy nagyságrendileg 1200 milliárd forintos programra tettek javaslatot.- Azt javaslom a kormánynak, hogy mindenféleképpen invesztáljon a magyar vasúti ágazatba mint gépiparba, mint járműiparba. Azért fogok lobbizni, hogy Magyarországon induljon el egy vasút-újjáépítési program. Lázár szerint ennek a fejlesztési koncepciónak a sorsa azon múlik, hogy a felsorakoztatott társadalmi és gazdasági érvek – legyen szó a járműiparban, a gépiparban rejlő lehetőségekről, a mobilitás, a megközelíthetőség, az elővárosi közlekedés javításáról, a kistelepülések felzárkóztatásáról – meg tudják-e győzni a kormányzatot.

– Ha a jelenleginél jóval többet fordítunk a vasútra, a kötöttpályás közlekedésre, az komoly gazdasági és társadalmi előnyt jelent az ország egésze számára.

Hiszek abban, hogy a kötöttpálya társadalmi előnyt jelent az országnak, az ingázóknak, az elővárosi közlekedést használóknak Budapesten, illetve a járási központokon, a megyeszékhelyeken. Emellett abban is hiszek, hogy gazdasági előnyt is nyújt, mert egy új magyar iparágat lehetne az építőipar mellett fölépíteni, ami a kötöttpályás járműgyártás és a vasúthoz kapcsolódó gépipar és gépgyártás lehetne a jövőben – részletezte.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Homolya Róbert: ha vasút, akkor zöld technológia, ha pedig zöld technológia, akkor Stadler!

Dr. Homolya Róberttel, a Stadler Trains Magyarország Zrt elnökével készítettünk exkluzív interjút a 2024-es InnoTrans kiállítás helyszínén.

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

Vasúti influenszer díj – újdonság az Innotrans-on

Az InnoTrans szervezői vasúti influenszer díjakat hoztak létre világ vezető közlekedéstechnológiai és mobilitási szakvásárán.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Szakmailag is mozgalmas napok az InnoTranson

A vasúti szektorban tevékenykedő vállalatok már használnak generatív mesterséges intelligenciát, ráadásul különböző módokon.

Jól halad a MÁV pályafelújítása, 5 perccel is csökkenhet a menetidő

A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 km hosszon megszűnik a sebességkorlátozás.

RCH: 450 ezer tonna cukorrépa szállítása várható

A Rail Cargo Hungaria a szükséges vasúti kocsi és vontatási kapacitás biztosításával felkészült a fuvarozási feladatokra.

A rovat további cikkei

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

Vasúti influenszer díj – újdonság az Innotrans-on

Az InnoTrans szervezői vasúti influenszer díjakat hoztak létre világ vezető közlekedéstechnológiai és mobilitási szakvásárán.

Szakmailag is mozgalmas napok az InnoTranson

A vasúti szektorban tevékenykedő vállalatok már használnak generatív mesterséges intelligenciát, ráadásul különböző módokon.