fbpx
2025. július 20. vasárnap

Nem tréfa: április 1-jétől elérhető Németországban a 49 eurós Deutschlandticket

Megállapodtak a német közlekedési miniszterek a sikeresnek bizonyuló kilenceurós havijegy utódjáról. 
Egyeseknek visszalépést jelentenek a fejlemények: néhány tárcavezető azt remélte, hogy már jövő év elején bevezetik az új tömegközlekedési bérletet. Például Volker Wissing szövetségi közlekedési miniszter is azok közé tartozik, akik 2023 elejei kezdést követeltek, amit azonban már korábban is irreálisnak gondolt több miniszter. A napokban viszont megegyezés született arról, hogy legkésőbb április elsejétől elérhetővé teszik a 49 eurós Deutschlandticketet.
Jóllehet, a szövetségi tartományi kormányok között egyenlően megosztott, hárommilliárd eurós kezdeményezés finanszírozása terén történt előrelépés, egyik fél sem érte el teljesen a célját. Arra az esetre, ha a program mégis többe kerülne, a szövetségi államok biztosítékot szeretnének Berlintől, hogy azonnali megbeszélésekre kerüljön sor a finanszírozásról.
A Német Közlekedési Vállalatok Szövetségének (VDV) vezérigazgatója, Oliver Wolff úgy véli, a hárommilliárd eurós támogatás nem lesz elég, ezért szerinte májusnál hamarabb nem vezetik be a havijegyet.
A Német Adófizetők Szövetsége (BdSt) nemrégiben szintén becsatlakozott a vitába azzal, hogy nem támogatja a szövetségi források felhasználását, és azt javasolta, hogy a finanszírozást bízzák teljes mértékben a tartományokra.
Ahogy az elnevezés is sugallja, az új jeggyel a szövetségi és állami szintű tömegközlekedés minden formáját – kivéve a nagy sebességű távolsági vonatokat – havi 49 euró ellenében lehet majd igénybe venni. A magánvállalatoknak a programba történő esetleges bevonásáról még nem született döntés. Az autóbuszos és vasúti szolgáltatásokat is üzemeltető Flix például több hónapja kéri a felvételt.
A speciális bérlet tavaly nyáron, júniustól augusztusig kilenc euróért elérhetővé tett elődjét több millióan vásárolták meg.

Legfrissebb híreink

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

További cikkek a szerzőtől

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Felemás a hazai logisztika első negyedéves eredményessége: a légi áruszállítás dinamikusan bővül, ám a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.

Nem kímélte a vihar az országos közösségi közlekedést sem, fokozatosan áll helyre a forgalom

Fokozatosan áll helyre a forgalom a viharos napok után, az aktuális menetrendek kapcsán érdemes a MÁV felületein tájékozódni indulás előtt.

A MÁV és a GYSEV aláírták a vonalátadásról szóló szerződést

Július elsejével a GYSEV 752 km nyugat-magyarországi vasúti pálya üzemeltetését vette át a MÁV-csoporttól.

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.