fbpx
2025. november 17. hétfő

Vonatra a félpótkocsikkal Dorozsmán!

Évente 60 ezer kamionnyi, elsősorban a Balkánról érkező vagy oda tartó tranzitáru, ezen belül félpótkocsik átrakodására alkalmas intermodális vasúti terminált alakít ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft. őszre Szeged mellett.

A magyar intermodális forgalom az elmúlt években lassan, de folyamatosan nő, ugyanakkor ennek több mint 90 százalékát három, teljes kapacitással működő budapesti terminál bonyolítja. Ámde az M5-ös autópályán, Szeged térségében évente több mint egymillió török, bolgár, román és szerb kamion közlekedik. A kiskundorozsmai terminál, közel a román és szerb hármashatárhoz, az M5-ös és az M43-as autópályához ideális helyszín arra, hogy ennek a tranzit kamionforgalomnak egy részét vonatra tegyék – idézte az MTI a cég közleményét, és benne Kovács Attilát, a PSP Terminal Kft. ügyvezető igazgatóját.

Az egykori kiskundorozsmai ROLA átrakó területén, 4,8 hektáron létrejövő PSP Terminalon egyszerre 120 félpótkocsit és ugyanennyi TEU konténert (20 lábas szabványkonténer) tudnak majd kezelni.

Naponta három, 19 ikervagonból álló 650 méteres vonatpárt képesek kiszolgálni, amelyek szerelvényenként 38 félpótkocsit vagy 38 negyven lábas konténert szállíthatnak. Ezzel a kapacitással a terminál éves szinten mintegy 60 ezer kamionnal csökkentheti az M5-ös és M1-es autópályák kamionforgalmát.

A létesítmény működését saját fejlesztésű terminál operációs rendszer segíti, daruzható és nem daruzható félpótkocsikat, csereszekrényeket, valamint konténereket tudnak majd vasútra átrakni. A rakodóvágányt az uniós irányelvekkel összhangban villanymozdonnyal, szén-dioxid kibocsátás nélkül szolgálják ki.

A PSP Terminal az ügyféligények alapján rendszeres vonatokat indít, amelyekkel 1200-1400 kilométeres távolságra lévő vasúti terminálok, tengeri kikötők válnak elérhetővé. Közvetlenül a Luxemburg déli részén található bettembourgi és a lengyelországi poznani vasúti csomópontok, ezeken keresztül pedig akár Franciaország Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia vagy a Baltikum államai.

A fejlesztést szeptemberre, 200 millió forintból valósítják meg, amelyet teljes egészében a Petrolsped Szállítmányozási Kft. finanszíroz – áll a cég közleményében.

Borítókép: Michael Gaida képe a Pixabay-en. 

   

Ezek is érdekelhetik

Fontos EU-s bírósági ítélet támogatja a kombinált fuvarozást

Az üres konténer szállítása a terminálról a rakodóhelyig kombinált fuvarozásnak számít. Egy román közúti fuvarozót 8625 euró közigazgatási bírsággal sújtották Németországban arra hivatkozva, hogy megszegte...

Akkorát zuhant az első negyedévben a kombinált áruszállítás, mint a koronavírus alatt

A közúti áruszállítást kevésbé viselte meg az év első három hónapja. Az év második feléig várni kell az érdemi élénkülésre.

Legfrissebb híreink

Újra gépi vasútkocsi-tisztítás Szegeden

A MÁV közel 800 millió forintos fejlesztésének köszönthetően Szeged-Rendező állomáson egy új kocsimosó létesült.

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra gépi vasútkocsi-tisztítás Szegeden

A MÁV közel 800 millió forintos fejlesztésének köszönthetően Szeged-Rendező állomáson egy új kocsimosó létesült.

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

KÉKTÚRA mozdonyt és motorvonatot mutatott be a GYSEV

Az újonnan matricázott járművekkel a természetjárás és a fenntartható közlekedés kapcsolatát népszerűsíti a GYSEV.

A rovat további cikkei

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.