fbpx
2025. február 12. szerda

Vasútvállalat segíti a török földrengés áldozatait

Konténerfalut visz a földrengés áldozatainak az ÖBB Rail Cargo Group és a STRABAG.

A Rail Cargo Group, Európa vezető vasútlogisztikai társasága és a STRABAG SE, Ausztria legnagyobb építőipari vállalata lakóhelyeket alakítanak ki a földrengés sújtotta térség közelében, a törökországi Adiyaman tartományban. A katasztrófa helyszínén még egy hónappal a földrengés után is rendkívül kritikus a helyzet: több millió ember szorul sürgős segítségre, számukra lakóhelyet, élelmiszert, gyógyszereket és higiéniai termékeket kell mielőbb biztosítani. Az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a segélyszállítmányokat eljuttassák a szükségben szenvedőkhöz.

- Hirdetés -

Kovács Imre, a Rail Cargo Group Igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a  földrengés által érintett térségben súlyosan sérült az infrastruktúra.

– Ezért kiemelten fontos számunkra, hogy oly módon nyújtsunk támogatást, amihez a legjobban értünk: fuvarozási és logisztikai szolgáltatásokkal a Törökországot is érintő TransNET hálózatunkon keresztül. Az európai gazdaság fenntartható logisztikai alappilléreként felelősségünknek érezzük a vészhelyzetbe került emberek megsegítését.

– A törökországi és szíriai pusztító földrengés után azonnal tudtuk, hogy segítenünk kell. Már a katasztrófa másnapjám mintegy 2000 télikabátot juttatunk el a katasztrófa által sújtott térségbe. Ezt követően pedig azon kollégáink számára, akiknek a hozzátartozói érintettek a tragédiában, egy speciális alapot hoztunk létre, amely átmenetileg fedezi többek között a családok lakhatását és bérleti költségeit – nyilatkozta Klemens Haselsteiner, a STRABAG Igazgatóságának elnöke. – Emellett kiemelten fontos volt számunkra, hogy amilyen gyorsan csak lehet, további közvetlen segítő intézkedéseket valósítsunk meg, így született meg a Rail Cargo Grouppal közösen a kezdeményezés a konténerfalu kialakításáról.

Konténerfalu: otthon a katasztrófa sújtotta régióban

A vállalatok együttműködése során az RCG és a STRABAG és egy konténerfalut alakítanak ki, amely mintegy 30 családnak biztosít majd ideiglenes otthont.

Az RCG különvonata 30 STRABAG irodai konténert és három egészségügyi konténert szállít Törökországba, amely a török hatóságok információja szerint a legnagyobb külföldről érkező konténerszállítmány Adiyaman régióba.

A vonat fedélzetére felkerültek további jótékonysági küldemények, például bútorok és nélkülözhetetlen higiéniai cikkek is. A konténerek a helyszínen, Gölbasi városában szolgálnak majd lakóhelyül a pusztító földrengés miatt hajléktalanná vált emberek számára. 

Kihívást jelentő logisztika: vasúton érkezik a segítség

A 220 tonnás különvonat már megkezdte 2800 kilométeres útját Pozsonyból az Adiyaman tartománybeli Gölbasi városig. Az RCG fuvarozási útvonala Szlovákián, Magyarországon, Románián és Bulgárián keresztül vezet a török határig. Onnan egy partner vasútvállalat továbbítja a küldeményt a célállomásig, ahol a konténereket végül segélyszervezeteknek adják át. A konténerfalu várhatóan a konténerek érkezése után körülbelül két héttel készül el, és legalább egy évig áll a lakók rendelkezésére, amíg megépülnek a megújult lakások a régióban.

Borítókép: Klemens Haselsteiner (STRABAG CEO) és Kovács Imre (az RCG Igazgatóságának tagja, az RCH Igazgatóságának elnöke) Pozsonyból indították útjára a különvonatot Fotó: Marek Knopp

Ezek is érdekelhetik

Hol drága és olcsó a vasúti áruszállítás?

Magyarországon az európai átlaghoz képest költségesebb a vasúti áruszállítás költsége.

A vasutakat helyzetbe kell hozni, mert nem fogják tudni kielégíteni az ipar szállítási igényét

Még magasabb szintre kell emelni a vasúti szektor szereplőinek és a minisztériumok közötti együttműködést.

Elzáródott ütőérrel tántorog a világkereskedelem

A jemeni húszik egyenesen a globális kereskedelem szívébe döfték kardjukat a Vörös-tenger blokádjával.

Komoly veszélybe kerülhet a vasúti árufuvarozási szektor

Az Európai Parlament esetleges rossz döntésének az uniós adófizetők is kárát láthatják.

Az RCH készül az akkumulátoripar adta lehetőségekre

Az RCH dolgozik az ukrán fuvarok visszaszerzésén és újabb kínai mozdonyokat is vásárol.

Nyolc mázsa élelmiszert ajánlottak föl a MÁV–Volán-csoport dolgozói

Az országos akcióban gyűjtött adományokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek adták át. Az élelmiszer-adományokat országszerte a MÁV–Volán-csoport saját gyűjtőpontjain adhatták le azok a munkatársak, akik hozzájárultak...

Legfrissebb híreink

Kitüntetésben részesültek a januári tűzesetben helyt álló vasutasok

Kitüntetésben részesült azt a 11 vasutas munkavállaló, akik a Keleti pályaudvaron történt tűzeset során megakadályozták a még komolyabb károk kialakulását.

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Tovább gyorsulnak a vonatok és a vasúti beruházások Kínában

A kínai Guiyang -Guangzhou gyorsvasút 250 kilométer/óráról 300-ra emeli üzemi sebességét. A China Railway országosan 432 milliárd jüant (59,2 milliárd dollárt) fektetett be 2023 első nyolc hónapjában vasútfejlesztésbe, ami 7,2 százalékkal több, mint tavaly.

A vasút valódi nyelve a jelzések rendszere

Továbbra is zajlik az EU és a vasúti szakmai szövetségek között a mozdonyvezetők nyelvtudását előíró szabályozás körüli egyeztetés. Az ALLRAIL és az ERFA szakmai szövetségek konszenzusos javaslatokat terjesztettek elő a közelmúltban. A HUNGRAIL azonban továbbra sem látja megvalósíthatónak, hogy a hazai mozdonyvezetőket B1 szintű angol nyelvtudással lássák el. 

Az idei és a jövő évi juttatásokról tárgyaltak a közlekedési vállalatok és a szakszervezetek

A béremelésről tárgyaltak a MÁV-VOLÁN-csoport és a szakminisztérium képviselői az érdekképviseletekkel.

A rovat további cikkei

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

UNIFE: az európai vasútipar jobb szabályozással és uniós forrássokkal gyorsítana

Az európai vasútipar jelentős átalakuláson megy keresztül: a digitalizáció, új technológiák és a finanszírozás kihívásai a legfontosabb trendek az UNIFE éves jelentése szerint.