fbpx
2026. február 14. szombat

Válasszunk ülőhelyet a Balatonra!

Egyelőre tesztüzemként, kétfajta balatoni vonatra választható konkrét ülőhely.

Új szolgáltatást vezetett be a MÁV-START. A grafikus helyfoglalásnak nevezett eljárás során az utas a jegy megvásárlásakor egy alaprajzi ábrán jelölheti ki, hogy a helyjegyes vonatra hová szóljon a jegye. (Az egyeseknek furcsának tűnő megkülönböztető grafikus jelzőre azért van szükség, mert működik már egy másfajta helyválasztási rendszer is, amikor nem konkrét hely, csak annak fajtája – fülkés/termes, ablaknál/folyosónál – jelölhető meg.) A MÁV közleményében azt ígéri, hogy a szolgáltatást kiterjesztik majd más (például IC) vonatokra is, egyelőre azonban kísérletként, minden tekintetben korlátozottan áll rendelkezésre.

A grafikus helyfoglalás kizárólag a böngészőben megnyitott úgynevezett új Elvira rendszerben működik, tehát még a mobilos MÁV applikációban sem, sem automatás jegyvásárlásnál. (Azonban természetesen az okostelefonokon is elérhető böngészőben.)

- Hirdetés -

Jelenleg a június 16-ig tartó előszezoni időszakban a Déli pályaudvar és Keszthely közötti Balaton InterCity-k, valamint a Szob és Fonyód között közlekedő Jégmadár expresszvonatokra érhető el a grafikus helyfoglalás. Az előbbinél egy prémium szakaszos IC+ kocsi és egy 78 ülőhelyes 2. osztályú kocsi, míg a Jégmadár expressznél az emeletes Kiss motorvonat egységenként 484 ülőhelye közül választhatnak szabadon az utasok a foglaltságtól függően.

Nyitóképünk egy Jégmadár a Balaton déli partján (fotó: MÁV)

Ezek is érdekelhetik

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Közel 200 támadás érte a MÁV-csoport munkatársait a 2025-ös évben

A tavaly összesen 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő munkavállalókat a MÁV-csoportnál.

Szerződés aláírva: svájci Stadler-vonatok érkeznek a MÁV-hoz

A Stadler 93 darab, korábban Svájcban közlekedő GTW típusú motorvonatot újít fel és értékesít a MÁV-csoport számára

A munkavállalók motivációja a szolgáltatási színvonalra is hatással van – interjú Hágen Tímeával, a MÁV HR főigazgatójával

A MÁV-csoport nyáron kinevezett új HR Főigazgatója, Hágen Tímea Katalin több mint harmincéves vezetői tapasztalatát hozta magával a közigazgatásból, versenyszférából.

Legfrissebb híreink

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

A rovat további cikkei