fbpx
2026. július 14. kedd

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

A MÁVPlusz mobilalkalmazásban újabb frissítés érhető el, amely több új hasznos funkciót hoz a felhasználók számára.

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de folyamatosan érkeznek majd a frissítések.

Az egyik legfontosabb a bérletvásárlás átalakítása: egyszerűbb, átláthatóbb lett és bővült díjtermékek köre is: az ország- és vármegye bérletek megvásárlása mellett most már elérhetők a helyi Volán-járatokra érvényes napi jegyek és bérletek, illetve több város és település (összesen 63) helyi díjtermékei is, köztük például a Budapest-bérlet is, de a gyermekvasúti napijegyek is megválthatók már.

Újdonság a visszatérítés funkció is, miszerint amennyiben a jegytermék visszaváltható, ez a lehetőség már az alkalmazásból közvetlenül is elindítható.

Fejlődött az utastervezési funkciója is az applikációnak, például azokkal a szűrési lehetőségekkel, amelyekkel már a webes felületen találkozhattak az utasok. Ilyen például, hogy megadható, hogy csak olyan járatokat listázzon a rendszer, amelyen az országbérlet elfogadott. A kerékpáros utasoknak segítség, hogy a tervezés során, ha a biciklis módot állít be az utas, akkor gyaloglás helyett kerékpározással számol és olyan vonatokat listáz ki, amelyeken a biciklik szállítása lehetséges. Mindezek mellett újdonság az is, hogy a helyjegyköteles járatokat is ki lehet szűrni, hogy azok ne jelenjenek meg az utazások keresése során.

A push értesítések megjelenítése szintén hasznos újítás, első körben most az országos havariaközpont értesítéseire lehet feliratkozni, de a MÁV azt ígéri, hogy a rendszer folyamatos frissítése során már járatokra szabottan is elérhető lesz a funkció.

A következő hónapokban ezen új funkciók ellenőrzése, finomhangolása lesz a fókuszban, de Hegyi Zsolt arról adott tájékoztatást, hogy nyárra már elérhető lesz a grafikus helyfoglalás és nemzetközi jegyvásárlás is.

Ezek is érdekelhetik

Vitézy: a Dunakeszi Járműjavító megmentése kulcskérdés a hazai vasúti járműállomány szempontjából

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a vasúti járműjavítási kapacitások helyreállítását stratégiailag kiemelt feladatnak nevezte.

Meggyes Gábor: komplex eredményességet csak középtávon lehet biztosítani

Egy vasúti infrastruktúrát érintő fejlesztési folyamat időigénye átlagosan 4-6 év, tehát ma azt kellene látni, hogy 2031-ben hol lesz beruházás.

Irány a tenger: júliustól ismét közlekedik az Adria InterCity

Idén is elindul a Budapest és Split között közlekedő Adria InterCity, amely július 3. és október 2. között heti 2–4 alkalommal közlekedik.

Egyedi arculatos Vectron mozdonnyal ünnepli a MÁV a 180 éves magyar vasutat

Bemutatta a MÁV a magyar vasút 180 éves jubileumára készített, egyedi grafikával ellátott Vectron mozdonyt.

Vitézy: 35 db emeletes InterCity-motorvonat beszerzése indulhat meg idén

Az EU-val megkötött finanszírozási megállapodásnak köszönhetően 35 új InterCity-motorvonat beszerzésére nyílhat lehetőség.

Vezetőváltás a MÁV Szolgáltató Központ élén, teljes átalakítást ígér a szaktárca

Azonnali hatállyal felmentették tisztségéből Bada Jánost, a MÁV Szolgáltató Központ vezérigazgatóját, helyére dr. Simon Enikőt nevezték ki.

Legfrissebb híreink

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

A rovat további cikkei

Oroszország lezárta uniós vasúti határait a már eltűnt forgalom előtt

A szankciók évekkel a határzár előtt kiürítették az EU–orosz vasúti kapcsolatot. A lezárás így sem teljes, jelentős kiskapukat hagytak.