fbpx
2026. május 16. szombat

Tíz évre kötik meg a közszolgáltatási szerződéseket

A MÁV-START-on és a GYSEV-en kívül 2033-ig nem várható új szereplő a magyar piacon.

Idén decemberben lejár a MÁV-START és a GYSEV közszolgáltatási szerződése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium kérdésünkre adott válasza szerint:

Az új vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerződések időtartama tervezetten 10 év lesz.

A kormány szándéka szerint tehát még egy évtizedig csupán a jelenlegi két szolgáltatótól kívánnak közszolgáltatás keretében belföldi vasúti személyszállításra szerződni. (Piaci alapon természetesen továbbra is lehet majd utasokat szállítani.)

Noha az EU elveiből – különösen a negyedik vasúti csomag elfogadása óta – a piacnyitás következne, de a konkrét szabályok – bizonyos feltételekkel – lehetővé teszik, hogy egy kormány úgy döntsön, marad a korábbi, országos szolgáltató(k)nál.

Valamilyen szimbolikus mértékben mégis elmozdul a rendszer a piacnyitás kívánalmainak megfelelően. A Magyar Vasút információi szerint ugyanis a december 10-től megkötendő szerződéseket már nem vonalak, hanem járatok szerint kötik majd, hiszen – a nemzetközi gyakorlatot figyelembe véve – elméletben egy majdani piacnyitás esetén is így, járatonként, járatcsoportonként szerződnének az esetleges harmadik, negyedik szolgáltatóval. A jelenlegi közös MÁV-START–GYSEV járatok tehát megszűnnek, pontosabban a két operátor közül az egyik veszi a nevére.

Az év végétől tehát minden vegyes járat vagy tisztán a MÁV-START-é vagy a GYSEV-é lesz, függetlenül attól, hogy a MÁV és a GYSEV pályahálózatát egyaránt használja. (Természetesen az utasnak most sem kell átszállnia a két hálózat határán, de – részleges – személycsere szokott történni, és a jegyet is a két szolgáltatónak megfelelően állítják ki.)

Az új rendszer a szakemberek szerint segít majd a felelősségi viszonyok egyértelmű elhatárolásában (pl. ki miatt van késés), ugyanakkor az informatikai fejlesztések is eljutottak már oda, hogy a jegyértékesítés és -elszámolás is tudja kezelni ezt a helyzetet.

Archív nyitóképünkön egy vegyes dunántúli IC (fotó: Tevan Imre).

Ezek is érdekelhetik

MÁV: a dunakeszi járműgyártó- és karbantartó bázis visszakerülése szakmailag igazolható lépés

A MÁV-csoport a tulajdonos államtól feladatba kapta a Dunakeszi Járműjavítót tulajdonló, csődbe jutott magáncégek visszavásárlását.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

BuBe: nincs céldátum a személyforgalom indulására

Az indulás időpontját kizárólag a biztonsági vizsgálatok eredménye és az ezért felelős szakemberek határozzák meg.

Legfrissebb híreink

Súlyos károkat okozott a Gyoma mellett kisiklott Békés InterCity

A baleset során a szerelvény négy kocsija hagyta el a síneket, a vonat mintegy 300 méteren rongálta meg a vasúti pályát.

Ezek lesznek a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiemelt feladatai

Megjelent azaz új kormányrendelet, amely részletesen meghatározza a közlekedési és beruházási miniszter feladat- és hatásköreit.

Vitézy: a tűzoltás után eljöhet a vasútfejlesztés kora

Vasútrombolás helyett vasútfejlesztést – hangsúlyozta meghallgatásán az immár felesküdött Építési- és Közlekedési miniszter, Vitézy Dávid

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Súlyos károkat okozott a Gyoma mellett kisiklott Békés InterCity

A baleset során a szerelvény négy kocsija hagyta el a síneket, a vonat mintegy 300 méteren rongálta meg a vasúti pályát.

MÁV: a dunakeszi járműgyártó- és karbantartó bázis visszakerülése szakmailag igazolható lépés

A MÁV-csoport a tulajdonos államtól feladatba kapta a Dunakeszi Járműjavítót tulajdonló, csődbe jutott magáncégek visszavásárlását.

Hódosi Lajos: “A közlekedést végre egységes rendszerként kell kezelni.”

A hazai vasúti szektor fordulóponthoz érkezett: a szektor szereplői átfogó intézkedéseket, stabil finanszírozást és erősebb együttműködést remél.

A rovat további cikkei

Ezek lesznek a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiemelt feladatai

Megjelent azaz új kormányrendelet, amely részletesen meghatározza a közlekedési és beruházási miniszter feladat- és hatásköreit.

Vitézy: a tűzoltás után eljöhet a vasútfejlesztés kora

Vasútrombolás helyett vasútfejlesztést – hangsúlyozta meghallgatásán az immár felesküdött Építési- és Közlekedési miniszter, Vitézy Dávid

Geopolitika, AI és intermodalitás: új korszak előtt a logisztika

A geopolitikai, technológiai és szabályozási környezet olyan gyorsan változik, hogy az alkalmazkodóképesség önmagában versenytényezővé vált.