Aláírták a Gubacsi híd új vasúti hídszerkezetének és a csatlakozó vágányhálózatnak a megépítésére vonatkozó kivitelezési szerződést – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési beruházási miniszter a social média csatornáján. A nettó 21 milliárd forintos beruházás kivitelezője a közbeszerzésen nyertes HE-DO Kft.
A kormány július végén döntött arról, hogy a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként még 2026-ban megkezdődik a Gubacsi híd újjáépítése, valamint a Csepeli Szabadkikötő és a csepeli konténerterminál kiszolgálási infrastruktúrájának fejlesztése.
„A Baross Gábor Terv egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a teherforgalmat a közutakról minél inkább a vasútra terelje át, így egyszerre fenntarthatóbbá téve a szállítmányozást és csökkentve a közutak terhelését.”
– olvasható a bejegyzésben.
A Pesterzsébet és Csepel közötti vasúti kapcsolat jelenleg jelentős korlátozással működik: a Gubacsi hídon 2014 óta mindössze 5 km/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok. A híd ugyanakkor az ország egyik fontos tehervasúti kapcsolata, amelyen nagyjából a teljes magyar vasúti áruforgalom 10–15 százaléka halad át.
A miniszter tájékoztatása szerint a kivitelezési közbeszerzésen öt pályázó indult, a nyertes pedig a HE-DO Kft. lett nettó 21 milliárd forintos ajánlattal. Ez alacsonyabb volt, mint a négy évvel ezelőtt eredménytelenül lezárt közbeszerzés ajánlatai.
A tájékoztatás szerint a beruházás az idei évben megkezdődhet, az új vasúti híd pedig a tervek szerint 2029 végére készülhet el. A projekt részeként a csatlakozó vágányhálózat is megújul.
Vitézy Dávid közlése szerint emellett megkezdik, illetve folytatják a Gubacsi híd közúti részének, valamint a Corvin csomópont fejlesztésének előkészítését is. A beruházás célja a csepeli kikötő vasúti kiszolgálásának javítása és a hazai vasúti áruszállítás versenyképességének erősítése.
Nyitókép forrása: Miloszerni Tamás




