fbpx
2026. április 14. kedd

Sárgulnak a MÁV tram-train járművei

A MÁV a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamosok elejét élénksárga matricázással teszi feltűnőbbé, mindezt azért, hogy jobban kitűnjenek a közúti forgalomból, és ezáltal megpróbálva csökkenteni a balesetek számát. Az átmatricázott TramTrain járművek folyamatosan állnak forgalomba. 

A MÁV arról írt közleményében, hogy a TramTrain hálózaton már az indulás óta magas a közúti járművekkel történt ütközések száma, melyek minden esetben a közlekedők figyelmetlensége, a KRESZ be nem tartása okozza. A 2022-es indulástól számítva már 75 baleset történt, jelentős anyagi kárral. A szolgáltatás viszont mindezek ellenére kiemelten megbízható, ugyanis a vasútvillamosok pontossága jellemzően 98% körül alakul. 

A balesetek gyakorisága miatt a MÁV-csoport úgy döntött, hogy egy tesztidőszak keretében feltűnőbbé teszi a járműveket. A járművek orrán, azaz a két végén az élénksárga felületeket fóliázással növeli a vasúttársaság, ezzel törekedve arra, hogy az eddigieknél jobban kitűnjenek a vasútvillamos szerelvényei a városi környezetből. A MÁV kiemeli, hogy amennyiben próbaidőszak beválik és csökken a figyelmetlen közlekedők által okozott balesetek száma, az nem csupán jelentős megtakarításokat jelenthet a vasúttársaságnak, hanem növelheti a járművek rendelkezésre állasát is, hiszen egy baleset utáni javítás miatt akár több napra is kieshet a forgalomból egy-egy szerelvény.

A MÁV egy teljes évre tervezi a tesztidőszakot, melyet követően kiértékelik az eredményeket, de kiemelik, hogy már a részleges sárgítástól is jelentős balesetszám-csökkenés várható.

Komoly anyagi károk

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a balesetenkénti átlagos javítási költség kb. 500-800 ezer forintra tehető, mindezidáig összesen 40 millió forintnyi a kárt szenvedett el a MÁV. Mivel a javítóműhelyben a tapasztalatoknak megfelelően ma már rendelkezésre állnak a gyakran sérülő elemekhez cserealkatrészek, így sikerült mára már az átlagos sérülések kijavítását egy-két napra mérsékelni.

Az ötlet

A színesítés ötletét a MÁV egyik mérnökgyakornokának elképzelése adta, amelyet előzetes vizsgálati eredmények is alátámasztottak. Horváth Csongor, a MÁV infrastruktúraépítő-mérnök gyakornoka és a Széchenyi István Egyetem hallgatója diplomamunkáját írta a TramTraint érintő közlekedésbiztonságot növelő elképzelésével, amit mérésekkel és szemkamerás vizsgálatokkal támasztotta alá, hogy a szegedi városi környezetben sokkal többen figyelnek fel a sárga villamosokra, mint a szürke-fehér orrú TramTrainekre. A vasúttársaság ötletpályázatára is jelentkezett a koncepcióval, amelynek a megvalósítását a MÁV-csoport maximálisan támogatta.

 

Fotó forrása: MÁV 

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

A rovat további cikkei

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.