fbpx
2026. szeptember 10. csütörtök
spot_img

RCG: Bécsből Kijevbe, Budapesten át

Budapesten keresztül indít új összeköttetést a Rail Cargo Group Bécs és Kijev között. Ez az első kapcsolat Ukrajna és az osztrák cég közép-európai hálózata között – derült ki a müncheni Transport Logistic vásáron.

Az új szolgáltatás az Ukrán Vasúttal együttműködésben indul. Az útvonalat először augusztusban tesztelik, annak reményében, hogy a hónap végén rendszeres járatot indítanak, amely alkalmas lesz konténerek és cserélhető felépítmények számára is. Az RCG gondoskodik az ukrán-magyar határtól az Európai Unió felé történő továbbításról, míg Ukrajnában a vontatási szolgáltatást az Ukrán Vasutak nyújtja.

Az új összeköttetésnek további két megállója lesz: Budapesten és Lvivben. Az RCG emellett teherszállítási szolgáltatásokat is kínál majd Budapestről és Bécsből Európa többi részébe. Ezzel az új szolgáltatással az ügyfelek hozzáférhetnek az RCG tengeri, kontinentális és eurázsiai kapcsolataihoz.

Ezek is érdekelhetik

Rekordokat döntött az idei transport logistic – köztük magyar szereplőkkel

Az összesen 2722 kiállítóval és a több mint 77 ezer látogatóval a transport logistic új rekordokat döntött.

Gotthard-kerülő járat az RCG-től

Az ÖBB Rail Cargo Group alternatív útvonalat kínál a Gotthard-alagút balesete által érintett Olaszország és Németország közötti vasúti teherszállításhoz.

A közlekedési logisztika megerősítette kiemelt státuszát a világban

A Transport Logistic 2023 egy dinamikusan fejlődő iparág képét mutatta: zsúfolt csarnokok, kiállítók és látogatók a világ minden tájáról érdeklődtek a látnivalók és az esemény programjai iránt.

A magyar cégek hasznosnak ítélik a Transport Logisticot

A legjelentősebb hazai megjelenést a Hungrail standja jelentette Münchenben.

Wissing szerint utakat kell építeni

A német szövetségi közlekedési miniszter a Transport Logistic szakkiállítás megnyitóján a nullemissziós teherautók gyors elterjedését prognosztizálta.

Megnyílt a Transport Logistic Münchenben

A Hungraillel közös standon néhány magyar cég is bemutatkozik a világ legnagyobb logisztikai szakvásárán. A szokásosnál is nagyobb érdeklődés előzte meg az idei rendezvényt, hiszen...

Legfrissebb híreink

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Javult a balatoni vonatok pontossága, elindult az utószezoni menetrend

Az adatalapú elemzés és a nyári főszezonban bevezetett célzott menetrendi módosítások jelentősen javították a balatoni vonatok pontosságát.

Megújul a várpalotai vasútállomás utasforgalmi területe

Megkezdődött a várpalotai vasútállomás felújítása: a 65 millió forintos beruházás során korszerűbb és kényelmesebb utasforgalmi terek jönnek létre.

A rovat további cikkei

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.