fbpx
2025. március 20. csütörtök

Pafféri Zoltán továbbra is a régiót képviseli az UIC-ben

Üléseztek a Nemzetközi Vasútegylet testületei.

A Nemzetközi Vasútegylet (UIC) minap megrendezett 37. Európai Regionális Közgyűlése ismételten dr. Pafféri Zoltánt választotta meg a szervezet európai vezető bizottsága (EMC) közép-kelet-európai képviseleti tagjának – írja a MÁV közleménye. A MÁV-Volán-csoport második alkalommal tölti be a magas rangú tisztséget a testületben, a mandátum a 2024–2025-ös időszakra szól.

A regionális képviseleti státusznak köszönhetően a MÁV érdekérvényesítési ereje fokozódhat a Nemzetközi Vasútegyletben. A MÁV 2013 óta folyamatosan részt vesz az európai grémium munkájában.

Az európai regionális közgyűlésen megválasztották a következő, 2024-2025-ös ciklusra szóló európai regionális kollégiumot. Az európai régió elnöke első alkalommal Luigi Ferraris lesz az olasz FSI csoport részéről. A tagok között továbbra is szerepelnek az európai vasúttársaságok zászlóvivői az SNCF, a DB, a PKP, az LDz, a ProRail vagy a Network Rail képviseletében. A tisztújítás mellett az európai régió 2023-as év eredményeit is megvitatták a résztvevők.

A európai vezető bizottság értekezlet résztvevői – első alkalommal – interaktív workshop keretében vitatták meg a 2024-25-ös európai munkatervet, hogy meghatározzák a következő két év kulcsfontosságú területeit.

Olyan innovatív vasúti megközelítésekről és megoldásokról egyeztettek a jelenlévő vezetők, mint a digitális ikrek koncepciója a digitális vasúti térben vagy az európai vasúti árufuvarozást forradalmasító DAC-rendszer, azaz a digitális automata központi ütközőkészülék bevezetése.

Nyitóképünkön Pafféri Zoltán (fotó: MÁV).

Ezek is érdekelhetik

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Egy éves a MÁV megújult tarifarendszere – rekordok 2024-ben

A tarifareform hatására jelentősen nőtt a közösségi közlekedés népszerűsége, ezáltal az utasforgalom is - 1 milliárd utazás volt 2024-ben.

Sárgulnak a MÁV tram-train járművei

A vasútvillamosok elejét élénksárga matricázással teszik feltűnőbbé, hogy jobban kitűnjenek a közúti forgalomból, és csökkentsék a balesetek számát.

Új, akkumulátoros villamos motorvonatokkal erősít a Cseh Vasút

Az ABB és a Skoda Group partneri együttműködése részeként az ABB innovatív vontatási akkumulátorokat szállít a cseh vasúttársaságnak.

Szolgálatba állt a MÁV harmadik bérelt Vectron mozdonya is

Az új járművekkel a Budapest-Miskolc vonali IC-k, a Miskolc környéki IC-k és személyvonatok, valamint a Budapest-Békéscsaba között közlekedő IC vonatok élén találkozhatnak az utasok.

Legfrissebb híreink

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

A rovat további cikkei

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.