fbpx
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

Megújult Vaja-Rohod és Medgyesegyháza vasútállomás

A Magyar Falu Program keretében már nyolc helyszínen javultak a körülmények.

A MÁV 2021 augusztusában kötött támogatási szerződést a Miniszterelnökséggel arról, hogy a Magyar Falu Program keretében 2 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást használhat fel vasútállomások fejlesztésére.

A MÁV-ban felmérték, hogy a mellékvonali községi, kisvárosi vasúti megállókban, állomásokon milyen szolgáltatásokra van igény a 21. században ahhoz, hogy kulturált körülmények között lehessen várni a vonatot, otthagyni az autót, kerékpárt. Típustervek készültek, ugyanakkor a helyi sajátosságokat is messzemenően figyelembe veszik. Ez azt is jelenti, hogy az elképzelések szerint egyes helyszíneken nem kell megtartani vagy éppen fölépíteni felvételi épületet, a mai igényeknek megfelelő, időjárástól védett beállóra van igény. Ahol viszont felújítják az állomásépületet, például az építészetileg értékes, III. osztályú MÁV-HÉV szabványépületeket, ott igyekeznek funkciót is találni a vasútüzem számára már fölösleges területeknek.

- Hirdetés -

A MÁV az egész programban mindenhol együttműködik a helyi önkormányzattal – írja a MÁV közleménye.

Vaja-Rohod állomáson fedett kerékpártároló készült (fotó: Hódi Rozi).
Vaja-Rohod állomáson fedett kerékpártároló készült (fotó: Hódi Rozi).

Ezeken a helyszíneken újult meg eddig a vasútállomás:

  • Mád
  • Szany-Rábaszentandrás
  • Zichyújfalu
  • Okány
  • Biharnagybajom
  • Csömödér-Páka
  • Vaja-Rohod
  • Medgyesegyháza

Vaja-Rohod a 116-os, Nyíregyháza–Vásárosnamény vonal állomása, a felvételi épület már korábban elkészült, megújult a tetőhéjazata, új nyílászárókat építettek be, elvégezték a teljes homlokzat karbantartását, kamerarendszert telepítettek. A klimatizált váróteremben USB töltőasztal is van, korszerűsítették az utasmosdót és az utastájékoztatást, többek között egy Vaja-térképet is installáltak. Most, a beruházás második fázisában a peron újult meg, fedett kerékpártároló is készült.

Medgyesegyháza az augusztus 1-jétől félig már busszal kiszolgált, 121-es, (Békéscsaba)–Kétegyháza–Mezőhegyes–[Újszeged] vonal állomása. Itt klimatizált várótermet és akadálymentes utasvécét alakítottak ki, a pénztár biztonsági üveget kapott. Az épület bejáratát a város felőli oldalon átalakították széles, automata ajtóra. Az utasváróban megújult ülőfelület, statikus utastájékoztatás, USB-töltős asztal szolgálja a várakozókat. A vágányok felől a lépcső és a gyalogos átjáró közötti területet is rendezték, a felvételi épület utcai lépcsőjéhez feljárókorlát készült. Az épület környezete térburkolattal, kerékpártárolóval és zöld szigettel gazdagodott.

Nyitóképünkön Medgyesegyháza felvételi épülete (fotó: MÁV).

Ezek is érdekelhetik

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Gyorsabb és megbízhatóbb vasutat terveznek Székesfehérvár és a Balaton között

Elindul a Székesfehérvár és a Balaton közötti vasútvonal fejlesztésének tervezése, amelyre a kormány 3 milliárd forintot biztosít.

36,3 milliárd forintos beruházással újul meg az Almásfüzitő–Komárom vasúti szakasz

Eredményesen zárult az Almásfüzitő és Komárom közötti vasúti pályaszakasz átépítésére kiírt kivitelezési tender.

Szeptemberben újraindul a vasúti közlekedés Miskolc és Tiszaújváros között

Három év szünet után, szeptember 1-jétől ismét közlekednek személyvonatok a Miskolc–Tiszaújváros vasútvonalon.

Újra járnak a vonatok Komlóra, felkészül Tiszújváros és Nagykereki

Európai példák igazolják, hogy érdemes a mellékvonalakat újranyitni, Lengyelország különösen sikeres volt ebben az utóbbi években. Augusztus 1-jétől ismét menetrend szerinti személyvonatok közlekednek Dombóvár és...

Legfrissebb híreink

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

A rovat további cikkei

Kormányhatározat született az egyeskocsi-fuvarozás támogatásáról

A megjelent kormányhatározat szerint a támogatási program 2026-os megvalósítására legfeljebb 2 milliárd forint áll rendelkezésre.