fbpx
2025. május 16. péntek

Megnyílt a Transport Logistic Münchenben

A Hungraillel közös standon néhány magyar cég is bemutatkozik a világ legnagyobb logisztikai szakvásárán.

A szokásosnál is nagyobb érdeklődés előzte meg az idei rendezvényt, hiszen a ‘70-es évek óta kétévente, Münchenben megrendezett Transport Logistic expók sorából a világjárvány miatt kimaradt a 2021-es, így utoljára 2019-ben találkozott itt a szakma.

A saját önmeghatározása szerint a logisztikai, mobilitási, informatikai és ellátásilánc-menedzsment területek vezető nemzetközi szakkiállítására 63 országból 2374 kiállító jött el. Ez a szám 10 százalékos bővülés a négy évvel ezelőtti adathoz képest. A Transport Logistic a bajor főváros keleti részén 1998-ra felépült Neue Messe München területén május 9-től 12-ig tíz pavilonban és a szabadtéri kiállításon összesen 125 ezer négyzetmétert tölt meg – ebben benne van az anyakiállítással együtt rendezett Air Cargo Europe is.

- Hirdetés -

A rendezvényen számos konferenciát, fórumot tartanak, általában párhuzamosan hármat. Csak a témák széles merítésének illusztrálására álljon itt két cím a nyitónapról: A geopolitika hatása az ön ellátási láncára, illetve: Sofőr nélkül az úton – Az autonóm teherautó megoldhatja a közlekedési ágazat munkaerő-toborzási problémáit?

Egy ilyen szakkiállítás konkrét üzletek megkötésére is alkalmas, az első napon jelentették be, hogy a Rail Cargo Group az Ukrán Vasúttal együttműködve indít Budapesten át járatot konténerek és cserélhető felépítmények számára Bécs és Kijev között.

A közúti, légi, vízi szállításra is kiterjedő kiállításon a magyar vasúti szakmát, elsősorban a vasúti árufuvarozási területet képviseli a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület, amely a B5 pavilon ​​329-es standján, az épület egyik bejárathoz közel kapott helyett. Társkiállítóként négy egyesületi tagvállalat, partner is bemutatkozik ugyanitt: GYSEV Cargo, Rail Cargo Hungaria, Trenecon, V-Híd, illetve az ukrajnai Csapról a Pacobo logisztikai vállalkozás.

Nyitóképünk a Hungrail standja a Transport Logistic B5 pavilonjában (fotó: Szilvási János)

Ezek is érdekelhetik

Nagy Bálint: a szaktárca célja, hogy a vasút részaránya növekedjen

Az államtitkár szövetséget ajánlott a vasúti árufuvarozásban részt vevő szereplők számára.

Vágtába kezdtek a vasúti árufuvarozók

Nyolc fő kategóriában, több mint 40 beavatkozási területet tartalmaz a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület által készített VÁGTA program.

Iparvágányokról első kézből

A vasúti szektor résztvevőitől sokkal nagyobb együttműködésre lesz szükség, amelyhez a HUNGRAIL és társszervezetei kiváló kereteket tudnak biztosítani.

Dr. Bakai Kristóf Péter: a logisztikai racionalitások kiszolgálására készek vagyunk

Dr. Bakai Kristóf Péterrel beszélgettünk a vasúti szektort érintő határforgalmi kihívásokról, fejlesztésekről, aktualitásokról.

A NAV partner a vasúti határforgalmi teljesítmény növelésében

A világ legnagyobb vasútipari és közlekedési szakvásárán az idei évben 2940 kiállító szervezet jelent meg 59 országból.

10 milliárd eurós vasúti beruházás van tervben

A vasút fejlesztésére a politikai akarat megvan, de az uniós források elmaradása miatt a nemzeti mobilitási szektor finanszírozási mixe nem ideális.

Legfrissebb híreink

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

Deutsche Bahn eladta a DB Schenkert

A Deutsche Bahn értékesítette a logisztikai leányvállalatát, a DB Schenkert a DSV dán közlekedési és logisztikai társaságnak.