fbpx
2026. július 15. szerda

Meglesz a pénz a koperi kikötő vasútjának bővítésére

A Divacát a szlovéniai Koper kikötőjével összekötő vasútvonal második vágányának a finanszírozására 250 millió eurós hitelt hagyott jóvá az Európai Beruházási Bank (EBB). A végleges dokumentum aláírására várhatóan az év végén kerül sor.

Az EBB már 2019 májusában jóváhagyta a hitelt – elméletileg. Azonban néhány további feltételnek is meg kell felelnie a szlovén SZ Infrastrktura infrastruktúra-üzemeltetőnek. Az állami garancia mellett előfeltétel volt az építést felügyelő mérnök kiválasztása, a közlekedési modell felülvizsgálata az építési munkák becsült értékének összegére vonatkozó korlátozás, valamint a pénzügyi és gazdasági modell megfelelő aktualizálása – számolt be róla a Railfreight.com.

A pénz folyósítása 2025-ben kezdődhet meg, amint az összes építési munkálat befejeződik. A feltételek között szerepel az alagutak teljes kiásása és a koperi kikötő bővítése.

A szlovén állami projektcég, a 2TDK azt állította, hogy a fenti feltételek nagy része már 2021 második felében teljesült, amikor egy megvalósíthatósági tanulmányt nyújtottak be az EBB-nek.

A Koper kikötőjét Divacával összekötő 27 kilométeres vonal teljes beruházása 1,109 milliárd euróra becsülhető, ami 41 millióval kevesebb az eredetileg tervezettnél. Így az EBB beruházása a teljes összegnek nagyjából 21 százalékát fedezi majd. Az első vonatok várhatóan 2026 elején indulnak el. A szakasz nem is egy, hanem két TEN-T folyosó része: a balti-adriai és a mediterrán folyosóé.

A vasútvonal hét alagúton keresztül halad majd, és a bővítéssel jelentősen nő majd a kapacitása. A napi vonatforgalom több mint kétszeresére, a jelenlegi 94-ről 212-re emelkedik.

Jelenleg mintegy 14 millió tonna árut szállítanak a Divaca-Koper vonalon. A pálya megduplázása után ez a szám megháromszorozódik, és csaknem 37 millió tonnára emelkedik.

Emlékezetes, hogy 2018-ban a magyar kormány felajánlotta, beszáll a beruházásba, megfelelő ellentételezésért cserébe, azonban ezt a szlovén kormány elutasította. Így végül hazánk az olaszországi Trieszt kikötőjében, a koperi kikötő közvetlen versenytársában tervez terminált építeni. Az olasz kikötő beruházása eléri a 200 millió eurót, amely megegyezik azzal az összeggel, amennyit Magyarország a Koper-Divaca vonal bővítésére szánt. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Meggyes Gábor: komplex eredményességet csak középtávon lehet biztosítani

Egy vasúti infrastruktúrát érintő fejlesztési folyamat időigénye átlagosan 4-6 év, tehát ma azt kellene látni, hogy 2031-ben hol lesz beruházás.

„Ma figyelmesen, holnap épségben!” – Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap

A kampány a járművezetők, kerékpárosok, rolleresek és gyalogosok figyelmét hívja fel a biztonságos közlekedésre és az útátjárók veszélyeire.

Vitézy: 35 db emeletes InterCity-motorvonat beszerzése indulhat meg idén

Az EU-val megkötött finanszírozási megállapodásnak köszönhetően 35 új InterCity-motorvonat beszerzésére nyílhat lehetőség.

A rovat további cikkei

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

Oroszország lezárta uniós vasúti határait a már eltűnt forgalom előtt

A szankciók évekkel a határzár előtt kiürítették az EU–orosz vasúti kapcsolatot. A lezárás így sem teljes, jelentős kiskapukat hagytak.