Javul Nagyvárad, Kijev, Berlin, Pozsony elérhetősége is.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint a hivatalos közforgalmú vasúti menetrend megrendelője idén júliusban társadalmi egyeztetést folytatott a 2023/2024. évi vasúti menetrendtervezetről. A beérkezett lakossági észrevételeket, javaslatokat a kiértékelésüket követően a Budapest–Székesfehérvár, a Vác–Vácrátót–Aszód, a Pécs–Villány–Magyarbóly, a Budapest–Hatvan, a Budapest–Szolnok–Debrecen, a Debrecen–Tiszalök és a Debrecen–Mátészalka vonalak esetében építették be az új menetrendbe – írja a MÁV közleménye, amely a MÁV-START december 10-én életbe lépő új menetrendről szól.
A MÁV szerint több vonalon válik kedvezőbbé az utazás: a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal felújításának köszönhetően ütemes menetrend lép életbe, csökken az eljutási idő, és naponta 5 pár új vonat indul Nagyváradra. Budapest és Dunaújváros között bővül a Z42-es vonatok száma, így javul az összeköttetés. Hétvégi reggeleken 60 perc helyett 40 percenként indulnak Szolnokról a G60-as és Nagykátáról az S60-as vonatok.
Éppen két éve jár a vasútvillamos Csongrád-Csanád megyében, a TramTrain járművei a figyelmetlen autósok miatt nem, de a szolgáltatás népszerűsége töretlen: az utazásszámok az indulás óta folyamatos emelkedést mutatnak, idén októberben egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választották az utasok az új járműtípust – írja a MÁV másik közleményében. A Stadler CityLink járművek több mint 1,7 millió kilométert tettek meg az elmúlt két évben. A vasútvillamosok menetrendje is változik, a hétvégi éjszakai TramTrain-járatok esetében kedvezőbb lesz a csatlakozás a Budapest–Szeged közötti éjszakai, hajnali vonatokhoz.
A Metropol Euronight éjszakai, háló- és fekvőhelyes kocsikkal közlekedő vonat ismét Prága és Drezda érintésével közlekedik, így kedvezőbbek lesznek az érkezési és indulási időpontokat Berlinbe. Itt felújított cseh éjszakai kocsikkal lehet utazni.
Új nemzetközi összeköttetés létesül Bécs–Budapest-Keleti–Záhony–Csap (Chop) állomások között Tisza-Szamos EuroCity néven. Az új járathoz Csap állomáson közvetlen csatlakozást biztosít Kijevig az ukrán vasúttársaság.
A román államvasút megkezdi a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal rekonstrukcióját. Így Kolozsvár és Székelyföld csak kerülővel, megnövekedett menetidővel érhető el.
Tiborszállás és Nagykároly között a személyszállítás megszűnik.
Újrainduló az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest–Bécs és a Záhony–Bécs közötti EuroCity-vonatokban.
A menetrendváltástól légkondicionált és alacsonypadlós vonatok közlekednek az eddiginél gyakrabban Hegyeshalomból Pozsonyba.
A Kassára menő vonatokban 6 kerékpár elhelyezésére alkalmas kocsi is közlekedik.
A pályaállapotok romlására hivatkozva hosszabb lesz a menetidő számos vasútvonalon. A Budapest–Hatvan–Miskolc és a Miskolc–Tornanádaska vonalon az indulási és érkezési időket hozzáigazítja a vasúttársaság a meglévő sebességkorlátozások okozta többlet menetidőkhöz. Az InterCity-k Miskolcról 3 perccel később indulnak Budapest felé, a menetidejük 7 perccel nő, az elővárosi szakaszon pedig változik a G80-as vonatok és az InterCity-k, valamint az Agria és a Mátra InterRégiók indulási ideje. Néhány perccel hosszabb menetidővel közlekednek. A tornanádaskai vonalon a jelenleginél 10-14 perccel válik hosszabbá az utazás. Az InterCity vonatok menettartama Budapest-Nyugati pályaudvar és Nyíregyháza között 6 perccel, Nyíregyháza és Budapest között 5 perccel növekszik, Budapest és Szeged között pedig 3-4 perccel nő a menetidő.
Ugyancsak a pályaromlásra hivatkozva szokatlan lesz a Kisújszállás–Kál-Kápolna vonal menetrendje, ebben az irányban napközben 54 percet fognak várakozni a vonatok a vonal közepén, Kiskörén. Az ellenkező irányban nem lesz ilyen várakozás.
Egy tucattal bővül azon vasútvonalak száma, amelyek esetében egyes megállóhelyeken feltételes megállási rend lép életbe, azaz csak akkor állnak meg a vonatok, ha van le- vagy felszálló utas. A leszállási szándékot jelezni kell a fedélzeten a leszállásjelző gomb megnyomásával.
A menetrendek pdf-ként is megtekinthetőek. Furcsa a menetrendi táblázatokban az augusztusban bezárt tíz mellékvonal menetrendje, mert ezeknél az egykori vonatok, nem a pótlóbuszok menetrendje szerepel, de piros felirat hívja föl a figyelmet, hogy nem indulnak újra a vonatok. Nyitóképünk is egy ilyen helyszínt ábrázol, Graczula Levente archív felvétele a Nyékládháza–Tiszaújváros vonalon készült.