fbpx
2026. április 12. vasárnap

Megérkezett az első közvetlen irányvonat Koperből a Debreceni Intermodális Terminálra 

Hosszú előkészületeket követően múlt hét elején megérkezett az első közvetlen tehervonat Debrecenbe, és begördült a vadonatúj Debreceni Intermodális Terminálra – tette közzé a GYSEV Cargo a vállalat LinkedIn felületén. A vonat július 27-én vasárnap kora hajnalban indult a koperi kikötőből és másnap reggel érkezett meg a célállomásra – kulcsfontosságú berendezéseket szállítva a régió egyik kiemelkedő ipari ingatlanberuházásához.

A Ghibli által szervezett és a GYSEV Cargo, a CMA CGM és a Luka Koper együttműködésével megvalósított szállítmány kapcsán a GYSEV Cargo és a Ghibli is egyaránt úgy nyilatkozik, hogy többet jelent, mint egy sikeres áruszállítás: ez a művelet annak is a jele, hogy megbízható, jövőbiztos logisztikai kapcsolat épül ki Észak-Adria egyik legnagyobb kikötője és Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő régiója között.

Fotók forrása: GYSEV Cargo

Ezek is érdekelhetik

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.

Stratégiai együttműködést írt alá a GYSEV CARGO és a Central European Ingatlanalap

A megállapodásnak köszönhetően hosszú távon biztosíthatók Sopron térségében a magas színvonalú logisztikai szolgáltatások.

Országosan egyedülálló veszélyesáru-logisztikai laboratóriumot adtak át a Miskolci Egyetemen

Új korszak kezdődik a hazai veszélyesáru-logisztikában: ünnepélyes keretek között adták át a Hungária Veszélyesáru Logisztikai Laboratóriumot a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetében. A korszerű létesítmény a szakma és az oktatás élvonalába emeli az egyetemet, miközben hozzájárul a veszélyes áruk biztonságosabb és hatékonyabb kezeléséhez.

Új intermodális konténerterminál épül Szegeden – elindult a METRANS Csoport 300 000 konténer/év kapacitású beruházása

A szegedi városháza adott otthont 2025. december 12-én a METRANS CSoport új intermodális konténertermináljának ünnepélyes beruházásindító eseményének, amellyel hivatalosan is kezdetét vette az évi 300 000 konténer kezelésére alkalmas logisztikai központ építése Szegeden.

Körkérdés: a V0 vasútvonal jelentősége

A vasúti szektor különböző szereplőit kérdeztük arról, miben látják a V0 vasútvonal meglétének fontosságát.

HUNGRAIL: újra kell értékelni a vasúti logisztika jövőjét Magyarországon

A Magyar Vasúti Egyesület arra figyelmeztet, hogy a hazai vasúti árufuvarozás kritikus szakaszba lépett: fenntarthatatlan az üzleti modell.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

A rovat további cikkei