fbpx
2025. május 17. szombat

Lázár János: a vármegyebérletek megtakarítást jelentenek a családoknak

A május elsejétől használható vármegyebérletek olcsó, egyszerű és igazságos szolgáltatást nyújtanak, és minden családnak megtakarítást jelenthetnek – mondta az építési és közlekedési miniszter a Hódmezővásárhely-Makó-Kistelek-térségben fogható Rádió7-nek nyilatkozva.

 Lázár János, aki a hódmezővásárhelyi-makói térség fideszes országgyűlési képviselője is, arról beszélt, hogy a vármegye- és országbérletek bevezetése illeszkedik a kormány azon döntéseinek sorába, amelyekkel a magyarokat szeretnék megvédeni az orosz-ukrán háború okozta infláció és az elhibázott szankciós politika hatásaitól. Az új bérletek árát úgy próbálták meghatározni, hogy az versenyképes és mindenki számára hozzáférhető legyen – emelte ki, hozzátéve, hogy következő lépésként az év végéig egységes jegyértékesítési rendszert és menetrendet is terveznek kialakítani. Lázár János úgy fogalmazott,

a bérleteket szinte “ingyen” adják, ezért a használatuk visszajelzést ad majd arról is, hogy mely járatok, vonalak, idősávok fontosak, és melyek azok, amik átszervezhetők vagy nélkülözhetők, mivel még ilyen olcsón sem használják őket.

Készen állnak továbbá arra is, hogy tárgyaljanak a településekkel: milyen feltételek mellett lehetne felhasználni a vármegye- és országbérleteket a helyi járatokon – mondta a miniszter, megjegyezve, hogy Egerrel és Zalaegerszeggel már zajlanak az egyeztetések.

- Hirdetés -

Lázár Jánost kérdezték az ukrán gabonára bevezetett importtilalomról is. A miniszter ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy erkölcsi kötelesség segíteni a megtámadott Ukrajnát, de úgy, hogy közben ne érje kár Magyarországot. Márpedig az Európai Bizottság azon kérése, hogy Magyarország engedje át az Ukrajnából érkező élelmiszereket Nyugat-Európába, komoly károkat okozott, mivel több millió tonnányi ukrán gabona itt maradt, és “letörte” a magyar felvásárlási árakat – mutatott rá a miniszter.    Hozzátette, az ukrán gabona a magyar élelmiszerbiztonságot is veszélyezteti, mivel Ukrajnában nem olyan szigorúak az előírások, és így nem világos, milyen vegyszereket, műtrágyákat használnak.

A kormány együttműködik az Európai Unióval Ukrajna segítése érdekében, de a magyar emberek érdekeit is képviselni kell, Ukrajna megsegítése pedig nem lehet fontosabb, mint a magyarokért való kiállás – hangsúlyozta Lázár János.   A miniszter a térségben már zajló, illetve tervezett közlekedési fejlesztések közül kiemelte az idén elkészülő Szeged-Szabadka vasútvonalat, valamint elmondta, hogy szeretnék átépíteni, bővíteni a röszkei, a kelebiai és hercegszántói határátkelőhelyet, foglalkoznak Magyarcsanádnál a Maros-híd újraépítésével, valamint megkezdik a 47-es út négysávosításának előkészítését is.

Ezek is érdekelhetik

Új tarifarendszer teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közlekedést

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformja lépett hatályba március 1-jén.

Több mint négyszázezezer vármegye- és országbérletet váltottak ezidáig

Az új tarifarendszer vonzóbbá teheti a közösségi közlekedést Magyarországon?

Miért drága az olcsó bérlet?

Ekés András mobilitási szakértő, a Mobilissimus ügyvezetője és a FAIRTIQ kelet-közép-európai képviselőjének írása a részletszabályozást még nem ismerve járja körül az olcsó árazásban rejlő lehetőségeket és kockázatokat, nem csak a közlekedés területéről.

Kisokos a helyközi közlekedés új tarifarendszeréről

Március 1-jén lép életbe a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere.

Az országbérlet hozott gyógyulást a járványra

Tavaly rekordokat döntött a közösségi közlekedés. A MÁV–Volán-csoport járatain 2023-ban 837 millió utazás történt. Ez 118 millióval több, mint 2022-ben, ami azt mutatja, hogy a...

Megállapodtak a Budapest-bérletről

Márciustól a havi Pest vármegyei, illetve országbérlet érvényes a BKK járataira, a bevételeket teljesítményarányosan osztják el a cégek. Lázár János és Karácsony Gergely közös közleményt...

Legfrissebb híreink

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

A rovat további cikkei

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.