fbpx
2025. február 12. szerda

Lantos Csaba miniszterrel egyeztetett a Hungrail elnöke

Dr. Mosóczi László az energiaügyi tárca vezetőjével az egyeskocsi-támogatásról és a hálózat-hozzáférési díj mérsékléséről tárgyalt.

A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke, Dr. Mosóczi László Lantos Csaba energiaügyi miniszterrel folytatott előremutató egyeztetéseket a vasúti szektor működését támogató aktuális kérdésekről. A szektor versenyképességének fenntartása és növelése céljából többek között szó esett a hálózat-hozzáférési díj felár részének elengedéséről, a vasúti egyeskocsi-fuvarozás, továbbá a Hungrail által összeállított, energiahatékonyságot javító intézkedések támogatásának lehetőségéről.

Előbbi esetében azért is fontos, hogy mielőbb döntés szülessen, mert a vontatási villamos energia árának drasztikus növekedése a vasútvállalatok fuvarozási költségszintjét jelentősen megemelte, a többletköltségeket pedig kénytelenek voltak áthárítani ügyfeleikre – sok más EU-s ország gyakorlatával ellentétben, ahol kormányzati szinten kompenzálták a megnövekedett költségeket. A támogatás elmaradása esetén a hazai vasúti közlekedési szektor versenyhátrányba kerül a környezetszennyezőbb közúttal szemben, a forgalom jelentős közútra terelődésére lehet számítani, illetve a forgalom egy része – a Magyarországon nagy arányú tranzitforgalom akár teljes egésze – átterelődhet a szomszédos vasutakra. A nemzetközi vasúti fuvarozás visszaesése már a tavalyi utolsó negyedév statisztikájából is kiolvasható.

- Hirdetés -

Kiemelt téma volt a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozást támogató program folytatásához szükséges forrás biztosítása, ugyanis annak hiánya veszélyezteti a szállítási forma életben maradását, ami hatással lehet közel 700 cég vasúton történő folyamatos kiszolgálására, vasúti szolgáltató cégek munkavállalóira, nem beszélve arról, hogy megnehezíti az EU-s klímacélok elérését is. Az imént említett negyedéves statisztika az egyeskocsi-támogatás esetében visszaigazolja annak eredményességét: 2022. utolsó három hónapjában a belföldi vasúti árufuvarozás meghaladta a tavalyelőtti hasonló időszak szintjét.

A Hungrail a tárgyalt szakmai javaslatokat és döntés-előkészítési anyagokat elküldte a minisztériumnak, az egyesület vezetése bízik benne, hogy hamarosan pozitív fejleményekről tud beszámolni.

Ezek is érdekelhetik

Továbbra is biztosított a vasúti forgalom a Gubacsi Duna-ág hídon

A Gubacsi Duna-ág híd állapotának felülvizsgálata után a vasúti forgalom további fenntartását engedélyezték 2025. július 31-ig.

Iparvágányokról első kézből

A vasúti szektor résztvevőitől sokkal nagyobb együttműködésre lesz szükség, amelyhez a HUNGRAIL és társszervezetei kiváló kereteket tudnak biztosítani.

Dr. Bakai Kristóf Péter: a logisztikai racionalitások kiszolgálására készek vagyunk

Dr. Bakai Kristóf Péterrel beszélgettünk a vasúti szektort érintő határforgalmi kihívásokról, fejlesztésekről, aktualitásokról.

A NAV partner a vasúti határforgalmi teljesítmény növelésében

A világ legnagyobb vasútipari és közlekedési szakvásárán az idei évben 2940 kiállító szervezet jelent meg 59 országból.

Hol drága és olcsó a vasúti áruszállítás?

Magyarországon az európai átlaghoz képest költségesebb a vasúti áruszállítás költsége.

10 milliárd eurós vasúti beruházás van tervben

A vasút fejlesztésére a politikai akarat megvan, de az uniós források elmaradása miatt a nemzeti mobilitási szektor finanszírozási mixe nem ideális.

Legfrissebb híreink

Kitüntetésben részesültek a januári tűzesetben helyt álló vasutasok

Kitüntetésben részesült azt a 11 vasutas munkavállaló, akik a Keleti pályaudvaron történt tűzeset során megakadályozták a még komolyabb károk kialakulását.

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Kitüntetésben részesültek a januári tűzesetben helyt álló vasutasok

Kitüntetésben részesült azt a 11 vasutas munkavállaló, akik a Keleti pályaudvaron történt tűzeset során megakadályozták a még komolyabb károk kialakulását.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

Ma reggel szolgálatba állt a MÁV új Vectron mozdonya

Az új jármű a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely vonalon kezdte meg a közlekedést.

A rovat további cikkei

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

UNIFE: az európai vasútipar jobb szabályozással és uniós forrássokkal gyorsítana

Az európai vasútipar jelentős átalakuláson megy keresztül: a digitalizáció, új technológiák és a finanszírozás kihívásai a legfontosabb trendek az UNIFE éves jelentése szerint.