fbpx
2026. július 15. szerda

Közel egymillió utast láttak vendégül a MÁV fedélzetén 2024-ben

A MÁV Utasellátó szolgáltatása a tavalyi évben több rekordot is megdöntött: az elmúlt évtizedben közlekedett a legtöbb vonat vendéglátó szolgáltatással, közel egymillió utassal a fedélzeten.

A MÁV közleménye arról is tájékoztatást ad, hogy az egyik legnagyobb slágertermékből, a hamburgerekből 22 ezret adtak el, a vendégek ezen felül közel 10 ezer adag gulyáslevest, 4000 adag marhapörköltet és 5800 adag csirkepaprikást is rendeltek. Az italok közül nagyot ment a sör, amelyből 280 ezer korsó fogyott, a legnépszerűbb desszertből, a csokirolóból pedig 70 ezret értékesített a vasúttársaság.

A turisztikai szezonban kiemelten népszerű volt az Utasellátó szolgáltatása a balatoni és a nemzetközi járatokon. A MÁV tájékoztatása szerint nyáron a főváros és Keszthely között ingázó Balaton InterCity-k étkezőkocsiján közel 45 ezer, a Kék Hullám IC-k bisztrókocsiján pedig több mint 21 ezer tranzakció történt. Nemzetközi szinten a  Budapest és Split közötti Adria IC-k étkezőkocsiján négyezren fogyasztottak ételt vagy italt, ahol szintén a hamburger és a sör volt a legnépszerűbb.

Fotó: MÁV

Ezek is érdekelhetik

Vitézy: a Dunakeszi Járműjavító megmentése kulcskérdés a hazai vasúti járműállomány szempontjából

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a vasúti járműjavítási kapacitások helyreállítását stratégiailag kiemelt feladatnak nevezte.

Meggyes Gábor: komplex eredményességet csak középtávon lehet biztosítani

Egy vasúti infrastruktúrát érintő fejlesztési folyamat időigénye átlagosan 4-6 év, tehát ma azt kellene látni, hogy 2031-ben hol lesz beruházás.

Irány a tenger: júliustól ismét közlekedik az Adria InterCity

Idén is elindul a Budapest és Split között közlekedő Adria InterCity, amely július 3. és október 2. között heti 2–4 alkalommal közlekedik.

Egyedi arculatos Vectron mozdonnyal ünnepli a MÁV a 180 éves magyar vasutat

Bemutatta a MÁV a magyar vasút 180 éves jubileumára készített, egyedi grafikával ellátott Vectron mozdonyt.

Vitézy: 35 db emeletes InterCity-motorvonat beszerzése indulhat meg idén

Az EU-val megkötött finanszírozási megállapodásnak köszönhetően 35 új InterCity-motorvonat beszerzésére nyílhat lehetőség.

Vezetőváltás a MÁV Szolgáltató Központ élén, teljes átalakítást ígér a szaktárca

Azonnali hatállyal felmentették tisztségéből Bada Jánost, a MÁV Szolgáltató Központ vezérigazgatóját, helyére dr. Simon Enikőt nevezték ki.

Legfrissebb híreink

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

A rovat további cikkei

Oroszország lezárta uniós vasúti határait a már eltűnt forgalom előtt

A szankciók évekkel a határzár előtt kiürítették az EU–orosz vasúti kapcsolatot. A lezárás így sem teljes, jelentős kiskapukat hagytak.