fbpx
2026. szeptember 10. csütörtök
spot_img

Kiterjeszti a konkrét helyek foglalását a MÁV-START

Újabb vonatok esetében lehet kocsiábrán kiválasztani az ülőhelyet.

A vakáció első szombatjától a helyfoglalással közlekedő balatoni vonatokkal, vasárnaptól a Győrt érintő szombathelyi, szentgotthárdi és soproni InterCity vonatokkal bővül azon járatok köre, amelyekre kocsiábrán megjelölve lehet foglalni ülőhelyet a jegyvásárlás során. A Magyar Vasút információi szerint október 1-től a Mura és a Dráva IC-ken, azaz a Grazba és Ljubljanába tartó nemzetközi intercityken is bevezetik a grafikus helyfoglalást.

Májusban végén indította el tesztjelleggel a MÁV-START a grafikus helyfoglalási rendszerét, amely vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását. Ekkortól még csak a Budapest és Keszthely közötti Balaton InterCity, valamint a Szob és Fonyód közötti Jégmadár expresszvonatokra lehetett foglalni ülőhelyet az új módszerrel, amit azóta már mintegy 8 ezer utas használt a gyakorlatban a jegyváltások során – írja a MÁV közleménye.

- Hirdetés -

Ma indult a balatoni főszezoni menetrend és ezzel együtt az ülőhelyválasztás második fázisa is. A tóhoz közlekedő vagy onnan induló Balaton-, Tópart-, Levendula- és Kék Hullám InterCity-k IC- és expresszvonati kocsijaiba, az emeletes vonatként Szob és Fonyód, valamint Nyíregyháza és Siófok között közlekedő Jégmadár, illetve Panoráma expresszvonatokra, továbbá a Miskolc-Fonyód közötti Ezüstpart, a Záhony-Fonyód közötti Aranypart és a Szeged-Balatonszentgyörgy közötti Aranyhíd expresszvonatokra választhatják ki az utasok a számukra megfelelő, még szabad ülőhelyeket.

Június 18-tól pedig a Budapest-Győr vonalon haladó szombathelyi Savaria IC-k, valamint a szentgotthárdi és soproni IC-k is bekerülnek a továbbfejlesztett helyfoglalási rendszerbe. A kocsiábrán kiválasztható ülőhelyfoglalási rendszer az Elvira internetes jegyváltási felületen érhető el.

Nyitóképünk egy IC-t mutat Balatonmáriafürdőn (fotó: MÁV).

Ezek is érdekelhetik

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Gyorsabb és megbízhatóbb vasutat terveznek Székesfehérvár és a Balaton között

Elindul a Székesfehérvár és a Balaton közötti vasútvonal fejlesztésének tervezése, amelyre a kormány 3 milliárd forintot biztosít.

36,3 milliárd forintos beruházással újul meg az Almásfüzitő–Komárom vasúti szakasz

Eredményesen zárult az Almásfüzitő és Komárom közötti vasúti pályaszakasz átépítésére kiírt kivitelezési tender.

Szeptemberben újraindul a vasúti közlekedés Miskolc és Tiszaújváros között

Három év szünet után, szeptember 1-jétől ismét közlekednek személyvonatok a Miskolc–Tiszaújváros vasútvonalon.

Újra járnak a vonatok Komlóra, felkészül Tiszújváros és Nagykereki

Európai példák igazolják, hogy érdemes a mellékvonalakat újranyitni, Lengyelország különösen sikeres volt ebben az utóbbi években. Augusztus 1-jétől ismét menetrend szerinti személyvonatok közlekednek Dombóvár és...

Legfrissebb híreink

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

A rovat további cikkei