fbpx
2026. február 12. csütörtök

Kiemelkedő eredménnyel vizsgáztak a RID-oktatók

A Hungrail vasútakadémián már hét éve képzik a veszélyesáru-fuvarozási oktatókat.

Nem egy szokásos képzésre kell gondolni, ha a Hungrail vasútakadémia keretében a napokban a sikereses vizsgákkal befejeződő minősített RID-oktatói tanfolyamról beszélünk. Egy kormányrendelet alapján a veszélyes áruk vasúti szállításával kapcsolatos ismereteket oktatóknak meg kell szerezniük a biztonsági tanácsadók számára előírt minősítést, de ezek a szakemberek évek óta vesznek részt a maguk területén e speciális ismeretek oktatásában, alapvető tudásuk tehát megvan.

A veszélyes áruk szállításának témakörében ezért inkább csak ismereteik felfrissítésére, a jogszabályi környezet legutóbbi változásainak rendszerezésére van szükségük, viszont pedagógia, felnőttképzési végzettségük rendszerint nincs, így a tanfolyam programjának összeállításakor az utóbbi terület a szakmai ismeretekkel megegyező súlyt képviselt – mondta kérdésünkre Vincze Attila András, a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont képzés- és vizsgafelügyelője, a tanfolyam oktatója és vizsgáztatója.

- Hirdetés -

A képzés így négy részre oszlott:

  • tantermi képzés a vasúti veszélyesáru-szállítás szabályairól
  • RID-ismeretek elsajátítása terepen, valódi vasútüzemben
  • pedagógiai-andragógiai elmélet
  • önálló előadások tartása felnőttoktatási szituációban

Ugyanez a felosztás érvényes a képzést záró vizsgára is, az összpontszám felét a szakmai, másik 50 százalékát a pedagógiai ismeretekből számot adva lehetett megszerezni a vizsganapon. Az eredmény megnyugtató, a 11 vizsgázó mindegyike maximális vagy attól legfeljebb néhány ponttal elmaradó eredményt ért el.

A Hungrail vasútakadémia minősített RID-oktatói képzését elvégzők részben a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központ oktatói, részben áruszállítási vállalkozások szakemberei, részben biztonsági tanácsadók voltak.

Nyitóképünkön a vizsgázók okleveleikkel (fotó: Szilvási János)

Ezek is érdekelhetik

Országosan egyedülálló veszélyesáru-logisztikai laboratóriumot adtak át a Miskolci Egyetemen

Új korszak kezdődik a hazai veszélyesáru-logisztikában: ünnepélyes keretek között adták át a Hungária Veszélyesáru Logisztikai Laboratóriumot a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetében. A korszerű létesítmény a szakma és az oktatás élvonalába emeli az egyetemet, miközben hozzájárul a veszélyes áruk biztonságosabb és hatékonyabb kezeléséhez.

Katona László: a biztonságon nem lehet takarékoskodni

Az MMV számára a biztonság az első, amin nem szabad spórolni, de látni kell, hogy racionalizálni szükséges az ellenőrzési folyamatokat.

A veszélyes áru szegmens növekedésére a vasútnak is fel kell készülnie

Minél nagyobb arányban vasúton és biztonságban kell történnie a veszélyes áruk szállításának.

Megállíthatatlanul idősödik az európai vasúti szakma

Automatizáció és digitalizáció nélkül esélytelennek látszik az egyre fokozódó vasúti munkaerőhiány kezelése.

Megújul a vasúti képzés

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a vasúti társaságok, képzőszervek igényeihez is jobban igazodó új képzési rendszert alakított ki.

A városi és elővárosi vasutak képzési szabályait is felülvizsgálták

A BKV által irányított munka célja a hatékonyabb működés és a munkaerőpiachoz való alkalmazkodás. Ahogy már beszámoltunk róla, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) irányításával,...

Legfrissebb híreink

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Ezek az európai vasúti stratégiai irányok 2026-ra

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.