fbpx
2026. július 14. kedd

Irány a tenger: júliustól ismét közlekedik az Adria InterCity

Idén nyáron is elindul a Budapest és Split között közlekedő Adria InterCity, amely július 3. és október 2. között heti 2–4 alkalommal kínál közvetlen éjszakai összeköttetést a magyar főváros és a horvát tengerpart között.

A járat a turisztikai szezon egyik népszerű nemzetközi vasúti szolgáltatása a MÁV-nál, amely kényelmes és környezetbarát alternatívát nyújt az autós és légi közlekedéssel szemben. Az esti indulást követően az utasok másnap reggel érkeznek meg Splitbe, így az utazás ideje kifejezetten ideális ahhoz, hogy már rögtön az első napunk teljes lehet a horvát tengerparti városban.

A vonaton fekvő- és hálókocsik egyaránt rendelkezésre állnak, az utazási élményt pedig étkezőkocsi egészíti ki. Bár Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a téma kapcsán megjegyezte social média csatornáján, hogy kétséges volt a szolgáltatás elindulása a járműhiány miatt, de végül sikerült áthidalni az hiányosságokat. Mint írta:

„a Dunakeszi Járműjavító csődje miatt nem állt rendelkezésre elegendő, légkondicionált hálókocsi a járat elindításához – a szokásos kocsik ugyanis bent ragadtak a csődbe ment járműjavítóban. Az elmúlt hetekben a MÁV-val együttműködésben ezt a problémát sikerült elhárítanunk, és bérelt kocsikkal elindítjuk idén is a szolgáltatást.”

Az Adria InterCity jegyei fekvőhelyes kocsiba már 46 eurótól elérhetők, míg egy teljes, hatfős fülke akár 240 euróért is lefoglalható. A MÁV kiemeli, hogy nagy hangsúlyt fektetett őszinte, egyértelmű üzletpolitikájára: „más közlekedési alternatívákhoz képest a jegyáraink egyszerűek, őszinték és egyértelműek: azokat csomag-, poggyász-, adminisztrációs és egyéb rejtett díjak, illetékek nem növelik: ugyanis minden utas annyi kézipoggyászt vihet magával teljesen ingyen, amennyit maga csak emelni képes.” – írják a közleményükben.

A MÁV közlése szerint az elmúlt években jelentős érdeklődés övezte a szolgáltatást, ezért az utasoknak érdemes időben megváltaniuk jegyeiket.

A részletes menetrend és a jegyvásárlási információk a MÁV online felületein érhetők el: https://mavcsoport.hu/adria

Fotó: MÁV

Ezek is érdekelhetik

Vitézy: a Dunakeszi Járműjavító megmentése kulcskérdés a hazai vasúti járműállomány szempontjából

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a vasúti járműjavítási kapacitások helyreállítását stratégiailag kiemelt feladatnak nevezte.

Meggyes Gábor: komplex eredményességet csak középtávon lehet biztosítani

Egy vasúti infrastruktúrát érintő fejlesztési folyamat időigénye átlagosan 4-6 év, tehát ma azt kellene látni, hogy 2031-ben hol lesz beruházás.

Egyedi arculatos Vectron mozdonnyal ünnepli a MÁV a 180 éves magyar vasutat

Bemutatta a MÁV a magyar vasút 180 éves jubileumára készített, egyedi grafikával ellátott Vectron mozdonyt.

Vitézy: 35 db emeletes InterCity-motorvonat beszerzése indulhat meg idén

Az EU-val megkötött finanszírozási megállapodásnak köszönhetően 35 új InterCity-motorvonat beszerzésére nyílhat lehetőség.

Vezetőváltás a MÁV Szolgáltató Központ élén, teljes átalakítást ígér a szaktárca

Azonnali hatállyal felmentették tisztségéből Bada Jánost, a MÁV Szolgáltató Központ vezérigazgatóját, helyére dr. Simon Enikőt nevezték ki.

Átvilágítják a MÁV-csoport működését, már személyi változás is történt a menedzsmentben

A KBM felmentette pozíciójából Dányi Gábor MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettest, a elkezdődött a MÁV átvilágítása.

Legfrissebb híreink

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

A rovat további cikkei

Oroszország lezárta uniós vasúti határait a már eltűnt forgalom előtt

A szankciók évekkel a határzár előtt kiürítették az EU–orosz vasúti kapcsolatot. A lezárás így sem teljes, jelentős kiskapukat hagytak.