fbpx
2025. március 20. csütörtök

Jegyvásárlás az internetes térképen

Tegyük fel, hogy Frankfurtba utaznánk. A Google térképén minden további nélkül megnézhetjük, hogy ez milyen útvonalon, mennyi idő alatt lehetséges – autóval, vonattal, busszal vagy repülővel. Az utóbbi esetben néhány kattintással akár meg is vehetjük a jegyet, de a földi közösségi közlekedésnél ez még nincs így.

A vasúttársaságok esetén saját applikációjukban vagy honlapjukon lehet jegyet vásárolni, az árképzés bonyolult, néha szinte átláthatatlan, ugyanannak a vonatnak ugyanarra a helyére ugyanabban a pillanatban is különböző árak érvényesek más-más vasúttársaságnál. 

Az unió változtatna ezen az állapoton, Idén júniusra várják, hogy megjelenik az Európai Bizottság (EB) Multimodális Digitális Mobilitási Szolgáltatások (MDMS) kezdeményezése, ami nemcsak a vasúti, hanem minden távolsági közösségi közlekedésben egyszerűsítheti a felhasználók életét a jegyvásárlásban. Eredetileg a hosszú távú vonatutak foglalásának megkönnyítése volt a cél, de a rendelettervezetet kiterjesztették a buszos és repülős utakra is.

Az intézkedéstől a technológiai vállalkozások bevételeik, az EB a verseny növekedését várja. A nemzeti vasúttársaságok ugyanakkor attól tartanak, az lesz a hatása, hogy csökkennek majd a bevételeik, az utasok száma viszont nem fog növekedni. Hogy miért, azt megtudhatja a Magyar Vasút magazin március végén megjelenő számából.

Ezek is érdekelhetik

VTG teljes irányítást szerzett a Retrack Slovakia felett – magyar vezető is szerepet kap az irányításban

A VTG GmbH teljes körű tulajdonosává vált a Retrack Slovakia s.r.o.-nak, miután megvásárolta a fennmaradó részvényeket a Rail Services Slovakia s.r.o.-tól.

Európai közlekedési infrastruktúra fejlesztés: 9,5 milliárd eurós igény a CEF Transport keretében

A CEF 2024-es közlekedési pályázati felhívásaira összesen 258 pályázat érkezett, amelyek együttesen több mint 9,5 milliárd euró támogatást igényelnek.

Világszerte erős az európai vasútipar, aminek munkát ad a koros járműflotta

Az átlagosan 23 éves uniós vasúti flotta a keleti tagállomokban jóval korosabb. A dízel járművek és a koros mozdonyok cseréje leginkább új motorvonatok iránti igényt fog jelenteni.

Vasútfejlesztés is szerepel az EU 1,2 milliárd eurós támogatási csomagjában

A beruházási keret a vasút mellett a vízellátás és szennyvízkezelés, az innováció fejlesztését, valamint a régió vállalkozásainak zöldítését célozza.

Az EU közlekedési miniszterei megállapodtak a kapacitás-elosztási rendelettervezetről

A június 18-ai közlekedési miniszteri tanács elfogadta az általános megközelítést a kapacitás-elosztási rendelettervezettel kapcsolatban.

Elmaradt a vasúti fordulat az európai kohéziós politikában

Továbbra is több forrást biztosít az EU a közúti fejlesztésekre, mint a vasútiakra a 2021-2027 közötti tagállami fejlesztési tervek elemzése alapján. A 2021-2027 között elkölteni...

Legfrissebb híreink

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Áprilisban érkezik a MÁV+ applikáció – a felhasználói tesztüzem már elkezdődött

Jövő hónapban debütál a MÁV-csoport megújuló alkalmazása, a MÁV+ applikáció, ami első körben 1500 tesztelő számára már elérhetővé vált.

Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

A rovat további cikkei

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.