fbpx
2025. április 27. vasárnap

Javultak a déli körvasút fejlesztésének esélyei

Katonai célúvá minősítették a beruházást.

A Kelenföld és Ferencváros állomások közötti vasúti szakasz kapacitásbővítését, a városon belüli és elővárosi személyszállítás fejlesztését szolgáló beruházás elleni jogi fellépésre azután is lesz lehetőség, hogy egy idén nyáron elfogadott kormányrendelet alapján a Honvédelmi Minisztérium katonai célúvá minősítette a projektet, ám az

azonnali jogvédelem ezentúl valamennyi, közigazgatási hatósági engedély felülvizsgálatára irányuló közigazgatási perben kizárt.

Vagyis önmagával a jogi eljárás megindításával mostantól nem akadályozható meg a kivitelezés – hívta föl a figyelmet facebook-oldalán Jávor Benedek európai parlamenti képviselő, a Párbeszéd Magyarországért tagja. Később több portálon is megjelent a hír.

- Hirdetés -

Mint ismeretes, az 1-es vasútvonal stratégiai jelentőségű, dunai átkelési szakaszának fejlesztése eddig azért nem indulhatott el, mert különböző civilszervezetek, illetve önkormányzatok többször is bíróságon támadták meg a projekt környezetvédelmi engedélyezését furcsa módon zöld érveket hangoztatva, noha a vasút a leginkább környezet- és klímavédő közlekedési mód, Budapest szennyezést és dugókat okozó közúti terhelése kizárólag vasútfejlesztéssel mérsékelhető.

A katonai szempont beemelése egyben új csatornákat is megnyithat a projekt finanszírozására, hiszen Oroszország Ukrajna elleni inváziója óta az Európai Unió szívesen bocsát forrásokat katonai célú beruházásokhoz például az európai hálózatfejlesztési eszköz (CEF) keretében.

Nyitóképünkön egy elővárosi vonat a déli körvasúton (fotó: Tevan Imre).

Ezek is érdekelhetik

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Elstartolt az új MÁV+ app és éles üzemben zajlik a menetközbeni takarítás

Április 1-jével elérhető az új MÁV+ applikáció, és már minden IC-n jelen van az utazó takarító személyzet, indulástól érkezésig.

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok, hamarosan további 14 is érkezhet.

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Legfrissebb híreink

Helyére került a Déli Körvasút Szerémi út felett átmenő hídeleme

Helyére került a Szerémi út és az 1-es villamosvonal felett épülő új vasúti híd 250 tonnás acélszerkezete.

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Születésnapját ünnepli a budapesti Gyermekvasút – programkavalkád szombaton

Április 12-én ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút, melynek keretében színes programokkal várják a családokat és vasútbarátokat.

A rovat további cikkei